Irodalmi Szemle, 1983

1983/5 - FIGYELŐ - Cselényi László: Radar

hatvanas években is] a neves amerikai drámairó nagy népszerűsége, avagy időtálló művek szegélyezik életútját?

Jómagam nem kis meglepetéssel olvastam a vita utórezgéseit, nevezetesen, hogy egy heves hozzászóló egy szintre hozta az ún. Williams-mítoszt az Azsájev-mítosz- szal, mondván, hogy a mai ötvenévesek lényegében ugyanolyan csalóka mítosznak voltak az „áldozatai” a „Távol Moszkvá- tól”-féle regényekkel, mint az utánuk tép- ,kedő nemzedék (tehát mi, iá mai negyvenévesek] A vágy villamosa-féle drámákkal, s hogy amiként amaz előbbi mítosz fölfúvott gömbként szétpukkant, akként pukkant szét mára a Williams-mítosz is. Meg nyilván a Camus-, Beckett-, Dürren- matt-mítosz, tesszük mi hozzá, hiszen nyilvánvaló: Williams csak szimbóluma ez esetben egy jelanségnek.

Igaz volt-e ez vajon s igaz-e most, újabb egy-két esztendő múltán, az író halálának napjaiban?

Tény, hogy idők múltán sok minden megfakul a hajdani csillogásból s az is tény, hogy Tennessee Williams életművének jó néhány opuszát kikezdte az időnek ama bizonyos vasfoga, ám az is tény, hogy legjobb drámái, a már említettek mellett a kései művek — Az iguana éjszakája, az Ifjúság édes madara — húszharminc esztendővel megírásuk után is időtálló alkotásoknak látszanak, még mindig van mondanivalójuk a világ számára. Ugyanakkor: gondoljuk csak meg, hol volt már, nem húsz—harminc, de akár csak tíz esztendővel is keletkezése után Azsájev regénye, mit tudott mondani bárkinek is, mondjuk a XX. kongresszus fényében?

De hát nyilván nem is ez a (Központi kérdés, nem ez az értékmérő kategória. Az értékmérő kategória hovatovább az lesz, hogy a hajdan talán túlságosan is agyonreklámozott alkotásokból mi az, ami ma is „probléma” s az lesz mondjuk tízhúsz, de akár száz—kétszáz esztendő múltán is. Sokágú problémakör ez, s aligha adhatunk rá választ egyetlen mű megtekintése vagy újraolvasása után, de még az író halálának apropóján sem. A válasz épp ezért alighanem az is-is. Van a Williams- darabokban, még a legjóbbakban is, ami ma már korántsem olyan hatásos, mint annak idején volt (a túl sok „lelkizés” példának okáért) s van, ami ma is ugyanolyan eleven probléma, mint annak idején volt (a hazugság-dzsungel, az örökségért

folyó gyűlölködés] vagy még elevenebb (a narkó-őrület).

Ma tehát, halála órájában még el nem dönthető, mi marad öirökértékű, klasszikus alkotás Tennessee Williams életművéből, és mi minősül majd divatjamúlt színpadi szerzeménynek. Egy azonban, mint már említettem, bizonyosnak látszik: A vágy villamosa századunk drámairodalmának mindenképpen klasszikus alkotásaként marad meg az utókor emlékezetében. A hatvankilenc esztendős korában elhunyt Williams ezzel az egy munkájával mindenképpen bekerül a világirodalom Panteonjába.

A nyolcvanas évek regénye

Már megint milyen régen nem olvastam regényeket. Az utóbbi időben, mióta ritkább az olvasó-kedvem, ugyancsak meg kell válogatni olvasmányaimat. S ezek nagyobb része tanulmányokra, főként filozófiára, mitológiára, történelmi-néprajzi munkákra korlátozódik. Az utóbbi időkben vált az is (jó vagy rossz) szokásommá, hogy feltornyosulván egy-egy hosszabb- rüvidebb időszak elolvasatlan penzuma, pillanatnyi hangulatomtól függően olvasok sorozatban csak verses könyveket, csak drámákat vagy csak regényeket. Hajdanában, amikor még „maratoni” olvasó voltam, nem léteztek ilyen korlátozásaim. Olvastam mindent sorjában, ahogy jött, vers után filozófiát, regény után útirajzot, dráma után memoárt vagy esztétikai fejtegetést.

Olvasói tempóm lassulásának következménye az is, hogy szinte teljesen kiiktattam érdeklődésem köréből a folyóiratokat. Melyek mennyisége már hajdan is egyre inkább fojtogatott s már-már elnyeléssel fenyegetett. Ma már csak könyvalakban megjelent műveket olvasok többnyire, abból az egyszerű meggondolásból kiindulva, hogy ami igazán jó, az előbb-utóbb megjelenik könyvalakban is s a folyóiratok töltelék-anyagát ilymódon sikerül megkerülnöm. Persze, mint mindennek, ennek a módszernek is megvan a negatív oldala. Hiszen a könyvek egyre hosszabb várakozási idő elteltével jelennek csak meg s különösen érzékelhető lesz ez a világirodalom terén, amely hovatovább, minthogy azt még le is toell fordítani, megint csak sokéves késéssel érkezhet el hozzánk.

Szerencsés véletlen juttatott asztalomra néhány többé-kevésbé friss Nagyvilágot,