Irodalmi Szemle, 1983
1983/5 - FIGYELŐ - Cselényi László: Radar
UTEC^STErLCö) Tennessee Williams halálára Megint szegényebb lett a világ egy nagy íróval. S bizony-bizony lassan azt is tudomásul kell vennünk, hogy immár a tizes években született korosztálynak a behajózására került a sor. Annak a korosztálynak a te íajózására, amelynek tagjait mi — a mai negyvenévesek — nemzedékünk indulásakor mint fiatal írókat ismertünk meg. A most hatvankilenc esztendős korában elhunyt amerikai drámaírót, Tennessee Wdliarnset is, akinek nagy műveit, az Üvegfigurákat, A tetovált rózsát, az Orfeusz alászáll, a Macska a forró bádog- tetőn című drámádat s mindenekelőtt A vágy villamosát, az ötvenes évek végén — hatvanas éve’.; elején kezdtük megismerni a Nagyvilágból vagy egyenesen a színpadokról, ez utóbbit Tolnay Klári feledhetetlen tolmácsolásában. A teljes igazság pedig az, hogy ezek az írók akkor már csak számunkra voltak fiatalok-ismeretlenek s műveik csak számunkra voltak újak. Hisz Williams — s persze Miller és Salinger, Anouilh és Camus, Bôli és Durrel akkoriban már ötvenedik esztendejüket taposták vagy közelítették meg, s említett írásaik tíz-húsz esztendős késéssel jutottak el' hozzánk, de hát, mint köztudott, nincsenek régi viccek, egy újszülöttnek minden vicc új. S mégis megdöbbentő az immár hetvenedik esztendejének küszöbére érkezett Tennessee Williams halála (a Világirodalmi kisenciklo- pédia szerint 1914. március 26-án született). Ügy érezzük (vajon miért?), hogy fiatalon távozott kortársai köréből. Mert különben ez a viharvert, világháborúba született s fiatalon újabb világháborúba sodródott nemzedék egy-két korán távozott tagjától — Dylan Thomas, Camus — eltekintve, máig jó egészségben jár-kel közöttünk, s úgy tűnik, szép kort ér meg, hiszen él és alkot még Claude Simon és Durrel, Malamud és Bellow, Cortázar és Fukazawa, hogy csak a legnevesebbeket említsem közülük. De eltávozott a nemzedék egyik legnagyobbja, Tennessee Williams. Hogy mit jelentett számunkra Williams — s persze egész korosztályának — művészete, azt ma már elég neiiéz megérteni akár magunknak is, hát még megértetni a tőlünk ifjabb korosztályokkal, hiszen a világkép s ;az életérzés, amelyet ő közvetített először nekünk, a maiak számára — nem kis mértékben épp az 5 érdeméből (az ő érdemükből) — immár ismerős. Ám akkor, az ötvenes évek végén ezek a problémák, ezek a belső világok számunkra valami hátborzongatóan újak voltuk. Számomra még azért is különösképpen — A vágy villamosa idegbajos hősnőjére gondolok elsősorban —, mert nekem is személyes élményem volt egy ilyen eset s úgy éreztem, Williams helyettem — helyettünk — fogalmazta meg a problémát s drámája, ma is úgy érzem, az újabb drámairodalom egyik csúcsa. A többi Williams-dráma, gyanítom, aligha bírná s bírja majd a versenyt az idővel és A vágy villamosával, legalábbis ezt sejtem a másik nagy hajdani Williams- siker, a Macska a forró bádogtetőn című dráma filmváltozata megtekintése utáni impresszióimból következtetve. Akkor a tévénézők széles rétegeinek volt alkalma, meggyőződni az épp fellángolt vita helyei ; vagy helytelen voltáról: tudniillik, hogy , idejétmúlt divat volt-e csupán a negyvenes-ötvenes években (mifelénk még,,a , Radar
