Irodalmi Szemle, 1983
1983/5 - KRITIKA - Lacza Tihamér: Cimborák a perifériáról
Lacza Tihamér CIMBORÁK A PERIFÉRIÁRÓL l. A felszabadulás utáni csehszlovákiai magyar próza fejlődéstörténetének megrajzolásával — de még csak vázlatszerű összefoglalásával is — irodalomtörténetírásunk mind a mai napig adós maradt. Ez annál is inkább elgondolkodtató, mivel a februári győzelem óta eltelt 35 esztendő alatt tekintélyes mennyiségű elbeszélésgyűjtemény és regény látott napvilágot, s e művek között nem kevés olyan is akadt, amely komoly visszhangot keltett mind itthon, mind pedig a határokon túl. (L. pl. Egri Viktor, Duba Gyula munkáinak, Dobos László Egy szál ingben c. regényének Grendel Lajos Éleslövészetének, Rácz Olivér és Gál Sándor novelláinak fogadtatását.) A mulasztás okairól bővebben talán egy önálló tanulmányban kellene szólni, e helyütt beérhetjük annak a megállapításával, hogy szubjektív és objektív tényezők egyaránt szerepet játszottak benne. Egy megbízható fejlődésrajz vagy korszakolás nemcsak a tájékozódást könnyítené meg, hanem megfelelő viszonyítási alapot is teremtene kritikusaink számára, akik ennek hiányában gyakran improvizálni kénytelenek és homályosan válaszolnak olyan kérdésekre, amelyekre pedig az olvasó határozott és egyértelmű feleletet vár. Líránk helyzete e tekintetben sokkal kedvezőbb, hiszen fejlődéstörténetének felvázolására többen is kísérletet tettek (legutóbb például Koncsol László és Fonod Zoltán), s egyes korszakaival fontos és figyelmet érdemlő tanulmányok foglalkoznak. Mielőtt tovább lépnék, úgy vélem, legalább nagy körvonalakban fel kell vázolnom prózairodalmunk fejlődésének jelentősebb periódusait. A most következő felosztás természetesen szubjektív megfigyeléseken és észrevételeken alapul és már csak ezért sem tarthat igényt arra, hogy mindenki egyetértsen vele. 1. az alapozás időszaka (ötvenes évek, hatvanas évek első fele) 2. a kibontakozás és a fellendülés időszaka (hatvanas évek második fele) 3. a megtorpanás időszaka (hetvenes évek első fele) 4. a kísérletezés és útkeresés időszaka (hetvenes évek második fele, nyolcvanas évek) Érdekes módon ez a felosztás nemcsak prózánk egészét tekintve látszik elfogadhatónak, de néhány idősebb prózaírónk életművére vonatkoztatva is többé-kevésbé igaznak bizonyul. Ha megvizsgáljuk például Dobos László, Duba Gyula, Mács József vagy Rácz Olivér munkásságát, azonmód szembeötlik, hogy a különböző próbálkozások után valamennyien a hatvanas években jelentkeznek igazán felfigyeltető alkotásokkal — erre az időszakra esik Gál Sándor pályakezdése is —, a későbbiekben aztán ez a lendület megtorpan: néhányan elhallgatnak vagy átmenetileg más műfajokkal próbálkoznak, mint például Duba Gyula, aki a hetvenes évek első felében szociográfiát ír és csak 1977-ben jelentkezik ismét regénnyel. Amint az előbbi felosztásból is kitűnik, az 1970-es évek közepétől napjainkig terjedő időszakot a kísérletezés és az útkeresés időszakának tartom, s ezt nemcsak az indokolja, hogy sok tehetséges fiatal ekkor indult el a pályán — igen gyakran még a hagyományoknak is fittyet hányva, merőben eltérő prózaírói attitűddel —, hanem az is, hogy az idősebb nemzedékek képviselői, szükségesnek érezvén az újszerű formai megoldások keresését, olyan vállalkozásokba is belefogtak, amelyek végeredményét előre nem lehetett megjósolni. Dobos László szimfonikus zeneművekre emlékeztető alkotások után (Rácz Olivér: A Rogozsán kocsma]
