Irodalmi Szemle, 1983
1983/5 - KRITIKA - Alabán Ferenc: A folytatás — gondolati és esztétikai többletjelentés
ellenrétes példára épül: „Az újszülött jöttét nem várta a világ, / nem várta a nemzet, i nem várta a falu. / A homályos szobában nem a nemzet vajúdott, / a csapzott hajú fiatal asszony / egyedül küzdött a saját és a / gyermeke életéért...” (Máshelyütt a Kompozícióban konkrét utalást is találunk „híres Illyés-versre”, s más beépített vendég szövegrészek is élő hatások vállalását bizonyítják: „Számomra bizonyosság volt / a költő véleménye: Élni egyetlen út, s a / bizonyosság nyeléből még nem pattant ki a penge: / s egyetlen menedék”.) Tőzsér pontosságára vall, hogy nemcsak a családfa tagjainak neveit, cselekedetüket éleszti újra hitelesen, hanem tartózkodási helyeiket is szociográfikus részletességgel, konKi’étan lokalizálja (Medves-hegy, Gortva-patak, Rima, Sajó, szlovák Tiszolc, Jeszte, Ajnácskő, mátraaljai Vizslás, Losonc melletti Fábíánka-puszta, Osgyán, Zabzó-puszta, Péterfala ... stb.). Ez a hibátlan dokumentálás a költői alkotói igényességének, teljességét megismerő vágyának szerves következménye összeforrva a művészi fantázia tár- gyaknoz, konkrét fogalmakhoz való ragaszkodásával... A Költemény negyedik nagyobb egysége jelenti az előbbi részekben elhangzottak összegezését úgy, hogy a négy ötsoros versszak egyes elemei a ciklus első versének (Bejarat Mittel úr emlékeibe) egyes sorait is magukba olvasztják. Az utolsó versszakot idézzük: „hajlandó volt egyszerre minden szemgödrével / fennmaradt keresztlevél benn- azületett / s elkezdődött tanítókkal és fináncokkal összeépült / nyakán forgatta fejét a szó szoros hajlékában / hasogató mise előtti csendben.” A szaggatottság ritmustörést idéz elő az egész nagyobb egységben, de az olvasót kárpótolja az a művészi megvalósulás, amely a tömörségből és a költői koncentrációból fakau... Ez a kompozíció a kötet legterjedelmesebb írása, rétegei műfajhatárokat súromak, de az egyes részek kohéziója oly erős, hogy több árnyalatú de egy irányú komplex egészet hoz létre. A vers nélküli vers A kötet utolsó darabjának, a Mittel úr feltalálja a vers nélküli verset című esszé-versnek lényegét a konkrét állítások sora és azok következetes tagadása jelenti. A konkrétság: „Mittel Ármin költő és szerkesztő 1922. április 21-én verset írt Svejkről” — indítja Tőzsér az írást, hogy rögtön részleteiben megtagadja azt: „A vers egyébként nem Svejkről szólt, sőt egyáltalán nem szólt semmiről, / mert Mittel Ármin költő és szerkesztő meg sem írta / a verset. Nem jutott tovább a címnél.) S Így kifordítva a dialektikát a költő „a kötet tudatához / megírta a kötetet. Illetve, éppen hogy nem írta meg, / hanem a lét és tudat között egy olyan harmadik minőséget produkált, / amelynek jelene egyenlő volt a zérussal.” Az abszurditás lényegének megsejtése, így a vers belső tartalmi rétegeiben való megértése az olvasó felfogóképességének a kérdése is leher ebben az esetben... A versben belül a tagadások és „ellentételek,” több tagú hatasos klimaxszá szerveződnek, hogy annál magasabbra csapódjon a gondolategység végén (s így a költemény végén is) az ellenpontozó antitézis, a tagadó tétel. A költő „több dimenziós tudatához / sehogyan sem talált létet”, s így a léttelenség állapotában lét nélküli, vagy ha úgy tetszik: vers nélküli verseket ír, amelyek nem szólnak semmiről ... A tézis antitézist vált ki, s a grammatikai versszerkezetben csak értelemmel felfogható tagadásoknak a medrében áll össze az egész vers külön világa. Az egymásba kapaszkodó ellentéteknek kötődései és a nihilbe torkollásai drámaiságot eredményeznek. A vers lecsapódásai a gondolatot mitizálják; a tartalmat nem hívják segítségül, éppúgy, mint ahogy a lét formáit sem. Ehelyett a tudat tényeire épít a költő, a logika eszközeit használja fel: nem a lét és tapasztalás, hanem a tudat formáiból alkot költészetet, melynek tragédiája a reális lehetőségekből kirekesztett magatartás-tudat ismérve. Az új dimenzió (a harmadik minőség) a jelenben általában nem felfogható (tehát zérusj, így csak perspektivikusan létezhet tudati szinten: „csak a jövőben illetve a jövő irodalmi lexikonaiban, / irodalomtörténeteiben és tankönyveiben létezhet”. Tőzsér képzelete a jövőről és tárgyairól is múlt időben beszél, az „arriére-garde-nélküliség”, a léttelenség természetellenes állapotát Mittel Ármin esetében természetes állapotként tünteti fel, aki bár a csehszlovákiai magyar költészethez tartozott, azzal később sem sikerült találkoznia . .. „mindig csak úgy habzsolta a világot, / mint Münchausen báró
