Irodalmi Szemle, 1983

1983/5 - KRITIKA - Alabán Ferenc: A folytatás — gondolati és esztétikai többletjelentés

kettészelt lova a vizet: átzuhogták rajta a dolgok...” A kompozíció képzeti és gondolati összetettségét az elmondottak is bizonyítják. Nem véletlenül zárja a kötetet e szöveg, mert a tények és jelenségek effajta szemlélete teljesen újszerű formában jelentkezik Tőzsér költészetében. A szöveg gondolati sajátossága egyben a létezés (magatartás) új szféráját is jelentheti a költőnél a létezésből következő tudat alakzataira kivetítve. Valójában Tőzsér itt elhagyja az emberi tudat-küszöb határát és olyan régióba kerül, ahol a konkrétan érzékelhető és megfogható jelenségek csak a tudati szint nyelvileg még megfogalmazható logikai ábráivá válnak. Következtetésünk más szintje így is felfogható: a régebben megfogalmazott „pontköltészet” határai felszakadni látszanak, a költői képzelet ismét a „végtelenbe” jut ki és újabb (?) alkotói tartalékok többdimenziós síkrendszere látszik kibontakozóban, még akkor is, ha (a nihil relatív határtalansága) egyelőre több megvilágítatlan kérdést hagy nyitottan.

Tőzsér intellektuális költő; ez azt is jelenti, hogy gondolati — de nemcsak erről van szó. Lírája mint intellektuális jelenség közvetett és áttételező költészet. A költő tudja, hogy a líra gondolatibbá tevésének nem az a legszerencsésebb útja korunkban, ha az élet áradásáról szól emelkedett hangon, vagy ha verseiben ilyen megállapításokat tesz, mert az alkotónak mindig a dolgok ellentétes oldala a fontos. Ellentétük nélkül a dolgok és jelenségek ui. visszaesnek egy alacsonyabb szintre. Tőzsér sem magasröptű és eredeti filozófiát közöl, hanem a gondolkodói állapotot láttatja meg; hogy gondolkodás közben a közvetett viszonylatok költőjévé válhasson. Mert a dolgok, tárgyi és emberi viszonyok nemcsak azok, aminek látszanak: mélyebb, külsőleg nem látható tartalmuk van, de valóságos kapcsolatokat is hordoznak. Mint ahogy a Történet M. úrról, a gombáról és a magánvalóról című írásban szereplő pán Vojtek asszociációkat kiváltó gombája jóval túlmutat gomba mivoltán, úgy ez az írás is több egyszerű, rövid sorokba tördelt szépprózánál; a betétes emlék-képzettársítások és filozofikus színezetű gondolatok összecsendítése, a párhuzamok és a hasonló szituációk és lelkitartalmak felszínre hozása egy alapjában bölcselkedő hangvételű művet eredményeznek.

A modern líra eszközanyagát jól ismerő, a saját életérzését mindig is bátran vallató költő lírai hangjának újabb fokozatait konzekvensen kutatja. A lírai hős metamorfózisait (a költői tudatosság meggyőző jelenlétének is köszönhetően) pontosan dokumentálhatjuk. Elért célja a megelevenülő (mikro) történelmiség, a történelmi rangra emelt (saját) költői genezis megteremtése, ami szerves része a közép-európaiság aktualizált gondolat-rendszerének. A Mittel-versek hősét nagy erővel sugalmazza a költő, melyben a lírikusi személyiség hiteles értékét fedezhetjük fel — ezért van jelen áldozat alakban is a versekben. A lírai hős (a költői én) az egész életművön keresztül bontakozik ki az eddigi kötetig, ahol ennek a hősnek a lényegi meghatározottsága körülhatárolt szimbólummá, a közép-európai ember jelképévé avatódik.

Az egyedüli lehetséges forma élménye

„Tulajdonképpen már régen prózát vagy drámát kéne írnom . . . Verset az ír, akinek szüksége van valamire, s a hiányt, a szükséget a verssel tölti ki, s ezt úgy folytathatnám, hogy drámát, prózát meg az ír, aki közölni: adni akar valamit. Az én gyerekkorom körülbelül úgy a harminckettedik életévemig húzódott el, addig egyre hiányokat, szükségeket éreztem, tehát verset írtam, körülbelül tíz éve azonban már közlendőim vannak, s még mindig verset írok. Valószínűleg kényelemből. De az is lehet, hogy már csak formailag vers, amit írok” (Hét, 1981/33) — vallja Tőzsér saját belső alkotói élményeiről és fejlődéséről, rámutatva egyben a sajátos műfaji és alkotói szándékok determinációjára is. Űj kötetében több, formai szempontból is hagyományos vers-megvaló- sulásr találunk, de a gyűjtemény számos darabjában nincs rímelés, hagyományos ritmikai lendítés-szakaszolás, bár a sorok versszerűen vannak tördelve. S így valamely régebbi hagyományokhoz kötődő szemlélet is felteheti a kérdést: költemények-e igazában ezek a darabok? Verseknek valóban sokszor csak fenntartásokkal nevezhetjük őket, s annak, aki a műfajok egymástól való erőteljes elhatárolására törekszik, bizonyára gondot okoznak kategorizálásuk. Ha viszont nem a „vers vagy próza?” kérdésére keresünk elsősorban választ (amely nem érdektelen, de mégiscsak iskolásán merev), hanem a költészetnek az általánosabb törvényszerűségeit vesszük vizsgálódási alapul — vagyis azt Kutatjuk, hogy vajon sajátosan erős kompozíciós törvények szerint egésszé épült