Irodalmi Szemle, 1983

1983/5 - ÉLŐ MÚLT - Csanda Sándor: A szlovákiai Magyar írás (1932—37)

a falusi magyar nép és a városi öntudatos magyar intelligencia ú] erejű, megmenekítő összefogása lesz. Később kitermelődő vezetői is csak minden irányban független emberek lehetnek” — írják a befejező összegezésben (A M. Munkaközösség természetes útja, I. évf. 625.). A cikk elejét mintha a szerkesztő írta volna a Munkaközösség propagálására (harmadik személyben szól róluk), s az egész írásból kiérződik bizonyos fenntartás a magyar kisebbségi ellenzéki politikusokkal szemben. De a politikusok nyomást tudtak gyakorolni a Munkaközösségre és a Magyar írásra, s ez tükröződik Zapf Lászlónak [A Magyar Munkaközösség válsága c. írásában (Ml, 1933. 138.).

Előzőén a Sarlóval szimpatizáló Győry Dezső költői öntudattal, de szintén a Munkaközösség szellemében szól Az Ifjúság a kapuk előtt c. cikkében (Ml, 1932. 465—68.). Sorok közti célzásaival ő is elsősorban a magyar ellenzéki politikusokat bírálja: „A magát magyar szocialistának valló ifjúság szervezkedésre készül. Nem pártot akar most szervezni, de új mentalitásának s egészségének megfelelően a magyar élet reorganizálását, felfrissülését akarja elérni: munkával. Munkát hirdet, munkát ajánl és munkára hív!” Az ilyen cikkekből kiérezhető az is, hogy a fiatalok nemzedéki szempontból is szemben álltak az idősebb politikusokkal. Ebből idővel jobboldali radikalizmus is keletkezett, amint azt Borsody Istvánnak az Egyenes Úton c. füzeteket ismertető írása is bizonyítja (Ml, 1936. 7. sz. 45.). Az említett kiadvány az ún. „gömöri diéta” rimaszombati tanácskozásainak jegyzőkönyvszerű leírása, s Borsody ezt ismertetve megjegyzi: „Hát csupa ellenzéki fellépésről számolhat be, aki az ifjúság új hangjait figyeli? Bizony igen.”

A kisebbségi magyar kulturális életben eseménynek számított a Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészeti Társaság megalakulása (1931. nov.). A lapban Masaryk Társeságnak nevezett intézményről már az első számban ankétot közölnek, melyben megszólal Orbán Gábor, a Társaság elnöke, Flórián Károly, a tudományos szakosztály elnö<ke, Antal Sándor, az irodalmi osztály elnöke, Jánoska Tivadar, a művészeti osztály elnöke, s közük a csehszlovákiai magyar főiskolások kritikus állásfoglalását is. A társaság vezetőinek nyilatkozatai tele vannak optimizmussal, tervekkel, s cáfolják az ellenzéki magyar pártok részéről már akkor felmerülő gyanúsításokat. Az egyetemi hallgatók álláspontját a magukat joggal mellőzötteknek érző sarlósok (előzően ők is tárgyaltak Masarykkal a Társaságról) egy röpiratban fogalmazták meg, amely terveiket és irányvonalukat tartalmazza. Ebben Terebessy János a szociográfiai gyűjtésről, Narancsik Imre a szociológiáról, Berecz Kálmán a kisebbségi kérdésről, Balogh Edgár a néprajzról, Deme Lajos a néptörténetről, Peéry Rezső az irodalom- történetről, Duka Zólyomi a szláv—magyar kapcsolatokról vallott elképzeléseiket fogalmazza meg. A második évfolyamban névaláírás nélkül szólnak elismeréssel a Feljegyzések rovatban a Társaság terveiről (1932, 382.). Elismeréssel írnak a tudományos szakkönyvtár létesítéséről, a könyvkiadás tervéről, a Madách Imrének állítandó alsó- sztregovai emlékműről s a Társaság további lépéseiről.

Ezzel szemben éles kritikát ír Darkó István A Masaryk Társasig pénze címmel (1933, 133). A közvéleményben ellenszenvet váltott ki, hogy a Társaság közgyűlésén a nagydíjat saját elnöküknek, Orbán Gábornak ítélték oda. A nélkülöző, türelmetlen írók véleményét fejezi ki Darkó, amikor ezt írja: „nem okos, nem igazságos, nem gazdaságos, nem termékenyítő, sőt még csak nem is ildomos a Masaryk Társaság januári közgyűlésének az a határozata, amellyel a Társaság elnökének, tehát a legfőbb funkcionáriusának .... adta a legelső és legnagyobb pénzjutalmat. .. Ismerek kitűnő írót Szlovenszkón, legjobbak közül valót, aki évek óta nem látott egy darabban ezer koronát.” Darkó a továbbiakban is sértődötten és felháborodottan szól az írók és tudósok helyzetéről: „a szlovenszkói magyar tudósnak nincs pénze könyvre és ebédre, a szlovenszkói magyar irodalom még csak terv, mert a szlovenszkói magyar író hideget vacsorázik: hideg levegőt... Tíznek juthatna közülük egy-egy abból, amiből meggondolatlanul egy helyre adnak tizet.” Ettől kezdve más lapokban is egyre több kritika és vád érte a Társaságot és annak elnökét, s a rossz gazdálkodás néhány év múlva a csőd szélére juttatta a jobbra érdemes tudományos intézményt.

Darkó az első két évfolyamot igényesen, független irodalmi fórumként szerkeszti, bizonyára ő írta a Székely István aláírással jelzett kritikákat, recenziókat s az aláírás nélküli szerkesztői híreket, terveket. Több tucatnyi írásából legterjedelmesebb az első tíz számban közölt folytatásos regénye: az Égő csipkebokor. Ez az első fele a később