Irodalmi Szemle, 1983

1983/5 - ÉLŐ MÚLT - Csanda Sándor: A szlovákiai Magyar írás (1932—37)

könyvalakban kiadott és díjazott regénynek, amelynek értékelésében megoszlottak a kritikusok. Többen magasztalták, mások kritizálták is. Más regényekkel összehasonlítva könnyen megállapítható, hogy kezdetleges regénykísérlet: a főhős naivan romantikus parasztfigura, nyelvében erőszakoltan népies (palócos tájszavak keverednek mesterséges népiességgel és az irodalmi nyelvvel), kompozíciója laza, de mindez csak első megfogalmazás, a könyvben kiadott változat már egységesebb, teljesebb. A lap legjobb hazai magyar kritikusa, Zapf László a Darkóról szóló irodalmi arcképében (Ml, 1933, 341—8.) találóan jellemzi az író epikáját, s joggal állapítja meg, hogy elbeszéléseinek java sikerültebb regényeinél. „Sokkal megkapóbbak és jobbak azok a novellái, melyekben az emberi élet valamilyen nagyon durva és kíméletlen mozzanatában, sötét pillanatában szegény sorsú emberek tragédiáját vetíti elénk. »Vakok« c. novellájában bemutatja, hogyan megy ebédre öt vak katona a Duna-parton az első napsütésben és hogyan beszélnek a bérlevonásról a sok gazdag sétáló közepette. Véletlenül egy parfümös nőbe ütköznek, vak fojtottságukban megmámorosodnak tőle, megölelik, és amikor a nő rendőrért kiált, az öt vak katona futásnak ered, és összefogódzva végigvágódnak a síkos járdán. Vagy »Orvtámadás« című elbeszélése: Egy szegény mesterlegény egy nap leforgása alatt tudja meg, hogy anyja meghalt, hogy szociológiai dolgozata szép, de Magyarországon nem lehet kiadni, és hogy imádott kedvese közönséges utcai nő. Van aztán néhány novellája, amelyben éppen az, ami máskor olyan jól sikerül Darkónak: az élet pillanatnyi nagyon durva érintésében egész embersorsokat fellobbantani, ez nem sikerül; ha a novellában nem természetes a túlságosan sűrített kép.

Van Darkónak néhány paraszttárgyú novellája is, melyekben a magyar paraszt jellegzetesen csökönyös és eredeti pszichológiájába mutat. Azon írók egyike, akik a csehszlovákiai magyarság kisebbségélményét legelőször megszólaltatták, akik a szlovenszkói magyar specifikumot, a couleur locale-t először vitték be az irodalomba (Daliás, Csöndreintő est stb.). Egyik legsikerültebb alkotása »A korbács« című kisregénye, mely a kisebbségi sorsba szakadt magyar középosztály hirtelen elgyámoltalanodását, tehetetlenségét örökíti meg: Bálint elbocsátott magyar tisztviselő családi élete is azért tűrhetetlen, mert gyámoltalan, nem tud cselekedni, nem tudja használni a korbácsot. Mikor kiutasítják Csehszlovákiából, mert nincs állampolgársága, akkor tanulja meg a fiától, hogy cselekedni kell tudni, a korbácsot használni kell tudni. A Bálint sorsa az egész energiátlan és önállótlan magyar középosztály szimbólumává szélesedik.” Darkó elbeszélései közül a Magyar írásban is megjelentek: Faun a Magurán, Áldott krumpllföld, A tékozló fiú, Otrakelt hajlék (másutt: A korbács), Szlovenszkói vásár, Fekete szivárvány. Az elbeszélések java részében lírai együttérzéssel mutatja be a meg- sebzetttek és elesettek világát, s az utolsó háromban szociális szempontból ábrázolja a kisebbségi sorsot is. Kisepikájának eszmei magva az emberség és az igazság követelése, ezért gyakori témája a háború elleni tiltakozás (Áldott krumpliföld).

Összegezésként megállapíthatjuk, hogy a két világháború közötti polgári szellemű folyóiratok közt a Magyar írás volt a legtekintélyesebb, főként megjelenésének első két évében.

JEGYZETEK

1. Arató Endre: Politikai differenciálódás a csehszlovákiai magyar társadalomban. In: Tanulmányok a szlovákiai magyarok történetéből. Bp. 1977; Turczel Lajos: Két kor mezsgyéjén. Br. 1967. II. fejezet.

2. A tanácskozásra a szlovákiai magyar írókat, politikai és ifjúsági vezetőket hívták meg Szent-Ivány József liptószentiváni kúriájába. 1930—32 között összesen háromszor jöttek össze. L. Móricz Zsigmond: Szentiváni kúria (Nyug. 1930. 825.). Turczel í. m. 117. A Kazinczy Kiadóról: Csanda Sándor: Első nemzedék. Br. 1982.

3. Mécs nyilatkozata megjelent a köv. lapokban: Kassai Újság, Sajó-Vidék, Szepsí Híradó, Oj Élet (1933. febr.). Darkó neve már a II. évf. 8. számán sem található, hanem csak a mindvégig névleges szerkesztő Simon Menyhérté. Rajta kívül a 9. számban a köv. neveket találjuk: Szlovenszkói szerkesztő: Szombathy Viktor, Komárom. Ru-