Irodalmi Szemle, 1983

1983/5 - ÉLŐ MÚLT - Csanda Sándor: A szlovákiai Magyar írás (1932—37)

érkezett vállalkozásban kínálkozó lehetőségekre.” (Irodalmi Szemle, 1971. 158.) A fentiekből is megállapítható, hogy Darkó neheztelt Szent-Iványra, s önálló szerkesztői koncepciót vallott, ezért csak az ő leváltása után vált a Magyar írás valóban Szent- Ivány lapjává, míg az első két évfolyam jórészt Darkó folyóiratának tekinthető. A 3. szám elején közölt Élet és irodalom c. cikkében fejti ki részletesebben Darkó szerkesztői elveit. Ebben rámutat azokra a gazdasági és társadalmi bajokra, amelyek a szellemi életet is befolyásolták akkoriban. Többször hangsúlyozza, hogy elsősorban a fiatal írókra támaszkodik, s azt is, hogy az irodalomnak szociális és humánus küldetése van: „Ennek az irodalomnak a cselekvéssel felérő lendítő ereje legyen. A gonosz ember üldözőjének s a jó védelmezőjének kell lennie. A gazdag figyelmeztetőjének, a szegény felemelőjének, a kifosztottak erőteljes képviselőjének.” (I. évf. 172.)

A Magyar írás rendszeresen foglalkozik a Kazinczy Kiadó ügyeivel, s a lap mellett is akartak publikálni bizonyos könyveket. 1932-ben többször is hirdették a Magyar írás almanachját, amelynek ez év decemberében kellett volna megjelennie. Elöl naptárt közölt volna, majd szórakoztató olvasmányokat a folyóirat munkatársaitól és képeket. (Ilyen naptárfélét számos lap adott ki.) A másik kiadvány tanulmánygyűjtemény lett volna a csehszlovákiai magyarok életéről, a szerzők főként a Magyar Munkaközösség fiatal szakemberei voltak. „Tudományos, statisztikai feldolgozásban a csehszlovákiai magyar kisebbség összes életviszonyait tárgyaló összefoglaló munka is kiadásra kerül. A kisebbségi életünk szempontjából alapvetően fontos munka főanyagát a Magyar Munkaközösség főiskolás tagjainak tudományos adat-gyűjtése képezi.” (MÍ, 1932/5). Darkó szerint a kétszáz főnyi munkatársi gárda akkora anyagot küldött, hogy egy kötetben nem fért volna el, s a kiadást el kellett halasztani. Anyagi nehézségek miatt nem jelent meg az almanach sem.

Sokat foglalkozott a lap az ifjúsági mozgalmakkal, egyesületekkel is. A Sarlót‘általában jobbról, a Prohászka Köröket pedig balról bírálta, s a középutat, a munkával való előbbrejutás elvét hirdető Magyar Munkaközösséget propagálta. A munkaközösségről leggyakrabban Zapf (Bellyei) László és Duka-Zólyomi Norbert írnak a folyóiratba. Duka-Zólyomi már a második számban közli A magyar ifjúsági mozgalmak története Csehszlovákiában c. vázlatos tanulmányát. A „munka felé való törekvést” propagáló gondolatai hasonlítanak Masaryknak a mindennapi apró munkával való előrehaladást magasztaló eszméjéhez, mintha az ő módszerét akarná alkalmazni a nemzetiségi életre. Számos helytálló megállapítása van a MAK-ról, a Szent György Körről s a belőle kialakult Sarlóról, amelynek előbb a szerző is tagja volt. „A Sarló körül csoportosult tábor ellen életbe hívták a konzervatív ifjúság szervezeteit: a főiskolás cserkészcsapatokat, a Prohászka Köröket, melyek akkor még csak a mennyiséget jelentő rohamcsapatok szerepét játszották.” (I. é. 111.) Majd azzal vádolja a Sarlót, hogy „kilépett a kisebbségi magyarság köréből, klikké vált, — és a kisebbségi magyarságon belül végzendő munka szempontjából elértéktelenedett. Ugyanígy vezetett a részletmegoldás felé a Prohászka-körök akciója.” A Magyar Munkaközösség 1932 januárjában alakult Prágában, néhány hónappal később más városok magyar főiskolásai körében is, s Duka- Zólyomi szerint két előnye van: nem vitatkozik a problémákon, „a munka elsőrendű szükségét hirdeti”. A Munkaközösség azonban nem vált egységes és jelentős taglétszámú szervezetté, s elszigetelődött (függetlenséget hirdetve) mind a haladó erőktől, mind a nemzetiségi ellenzéktől, amely befolyása alá akarta vonni. A Munkaközösség programját és célkitűzéseit a 6. szám Kultúrkrónikájában közlik. Ezek szerint középutas elveket vallanak, s elhatárolják magukat mindkét „szélsőségtől”: „egyrészt a túlzó baloldali Sarlótól, másrészt a reakciós, jobboldali diákságtól.” Amint a programból kiderül, valójában egybe szeretnék olvasztani a Sarló szociális, népi törekvéseinek egy részét a jobboldali nemzeti ellenzék követeléseivel, vagyis a haladás és nemzetiség eszméje között őrlődtek, s az egyre erősödő nemzeti ellenzék végül megsokallta az ifjak „titankodását”, s véget vetett a mozgalomnak. A 8. számban aláírás nélkül (valószínűleg Darkó) ismertetik a Munkaközösség pozsonyi csoportjának határozatait. A dokumentumban bírálják a magyar ellenzéki pártok irányításával működő Szlovenszkói Magyar Közművelődési Egyesületet (konkurrens szervezetet láttak benne?), a mindenkitől való függetlenséget s a helyi szervezetek önállóságát hangoztatják. A program számos részlete homályos és utópisztikus: „Bízunk abban, hogy egy ilyen, minden irányban független, alulról felnövő, végül összegeződő munkaelindítás tényleg a magyarság.