Irodalmi Szemle, 1983
1983/4 - František Langer: Emlékezés Jaroslav Hašekre
jöttek Oroszország európai oldalára az ő szibirjaik után, üdvözleteket adtak át naki a mieinktől. Állítólag tőlem is kapott. Igen. A harmadik hírt néhány hónappal később kaptam felőle. Hogy Hašek állítólag; a Vörös Hadsereg egyik hadosztályának a parancsnoka. Sőt valaki még az általa aláírt parancsokat is a kezében tartotta. Habár akkoriban forradalmian fantasztikusak voltak a katonai karrierek, az is eszembe jutott, hogy Hašek egy gyakorlott vezérkari főnökre’ emlékeztető módon állította össze a perzsiai átkelés tervét, mégsem tudtam őt ilyen* tisztségben elképzelni. Utólag ezt a verziót módosították: nem hadosztályparancsnok, hanem az egyik szovjet hadsereg politikai és kulturális komisszárja; később kiderült,, hogy csak egy hadosztályról volt szó, de ez a rang sem volt jelentéktelen. Ezzel az értesüléssel tértem vissza 1920 februárjában Prágába, ahol Hašekrôl még mindig az: a hír járta, hogy tragikusan elhunyt, s minden régi ismerősét megnyugtathattam: jól. él és rendben van. (15.) Hašeket, amikor hazatért, nyugtalanította a kérdés, hogyan viszonyulnak majd hozzá régi barátai és ismerősei, s amikor Prágában újra találkoztunk, rögtön ezt firtatta. 1920-ban történt, alighanem ősszel, mert valami szürkés és esős hangulatú utca képe maradt meg bennem. Ebéd után az Uniónkéba mentem, ahová a háború után már nem jártam rendszeresen. Patera főpincér mindjárt a fülembe súgta nagy titokzatosan, hogy itt van Hašek, a kávéházban, állítólag épp ma érkezett meg Prágába, nem akarom-e őt látni. Persze hogy akartam. Hátravezetett egy kis helyiségbe, a konyha mellé. Feltehetően nem merte- Hašeket beültetni mindenki szeme elé a kávéházba, mert tartott a fogadtatástól, de lehet, hogy csak az állapota miatt. Hašek ugyanis már most olyan részeg és elhanyagolt volt, mint amilyen máskor csak jóval éjfél után szokott lenni. A padlón rengetegüres sörösüveg állt, s az asztal mellett néhány fiatalember szorongott, persze ők is- részegek voltak, ki jobban, ki kevésbé. Hašek mellett egy világosszőke, gömbölyded' nő ült, a másik felén Antonín Bouček-Bučinka, az egyetlen a jelenlevők közül, “kit ismertem. Hašek tárt karokkal üdvözölt, közben feldöntött néhány üres palackot, s orosz módra szertartásosan megcsókolt. Alaposan felöntött a garatra, de még így is elég tűrhetően lehetett vele beszélgetni. Először is bemutatott a hölgynek: „Ö az új 'feleségem, Su- rocska... Surocska, ő az én öreg barátom” — s hangsúlyozta, hogy doktor vagyok meg hogy milyen egyéb címeim vannak. Aztán rögtön dicsekedve a fülembe súgta, hogy- a felesége született Lvova hercegnő, s elmondta a teljes nevét, a Ikitűnő családfát bizonyítandó. Talán azt a látszatot akarta kelteni, hogy büszke a felesége arisztokrata!, származására, ezért mutatta be őt olyan titokzatosan és méltóságteljesen mindenkinek. Nos, aztán feltette az első kérdést: milyen lesz a fogadtatása itthon, s mit csináljon,, ha állítólag a légiókból dezertálókat megbüntetik, s őt katonaszökevénynek minősítik. Mondtam neki, hogy ilyesmiről szó sincs; elképzelhető, hogy itt-ott megjegyzéseket fog hallani, talán éppen olyanoktól, akiknek egyáltalán semmi köaük az egészhez, de végeredményben mindnyájan, akik csak egy kicsit is ismerik őt, örülni fognak, hogy szerencsésen visszatért. Ezt bizonygatta az egész ittas kórus is az asztal körül, látni lehetett, hogy ez a probléma nyomasztólag hatott Hašekra, s hogy a jelenlevők igyekeztek őt megnyugtatni. Én viszont arra voltam kíváncsi, hogy lehet az, liogy hazajött,, miért adta fel nagyszerű katonai karrierjét a Vörös Hadseregben, s egyáltalán — mit csinált ezekben az években. A válaszi azonban meglehetősen hiányos és zavaros volt; főleg azt vettem ki belőle, hogy a hazatérés elég sok nehézséggel járt, de hogy melyik, fél akadékoskodott, azt nem mondta. Egyebekről csak annyit dünnyögött, hogy nagyon, érdekes dolgok estek meg vele, de erről majd még elbeszélgetünk — s közben olyan arcot vágott, mintha a többiek előtt titkolná az egészet. Ezért aztán nem kérdezősködtem tovább és hagytam, hogy ő kérdezzen, s jól esett, hogy eszébe jutott az anyám is,, megígérte, hogy hamarosan meglátogatja őt. Meg kellett innom vele egy pohár sört s le kellett ülnöm Surocska asszony mellé,, aki örömmel üdvözölt mint oroszul értő, ráadásul józan embert. Elnézést kért Hašek állapota miatt, állítólag először látta őt így. Nyilvánvaló volt, hogy szereti Hašeket, és; hogy zavarba ejti őt a szokatlan környezet rögtön a megérkezés után. Vigasztaltam őt
