Irodalmi Szemle, 1983
1983/4 - Dobossy László: Hašek és a magyarok
dúdolva érleli a bosszút. El. is érkezik a megfelelő pillanat. Tél van, a bíró a városba megy, a betyár titokban követi. Este indulnak haza, elöl a biró, alkoholtól tántorogva, nyomában a tettre kész betyár. Vihar dühöng, a részeg ember megbotlik, egyensúlyát elveszti, beleszédül a hóba, fagyhalál fenyegeti; ekkor ér oda a betyár: itt hagyhatnálak — sziszegi —, de nem teszem; indul], vén korhely, azzal káromkodva ragadja őt hónaljon, és vonszolja a faluba. A megbízást adó öreg betyár elégedetlen: ti, fiatalok, nyúl- szívűek vagytok — mondja —, én bizony ott hagytam volna, gebedjen meg a hóban... De nem valamiféle nemeslelkűség ez (hiába írja Hašek, hogy megesküszik rá: a badacsonyi kondásoknak és betyároknak ilyen a jellemük); csaik hát a két világ közt folyó küzdelemnek is vannak bizonyos játékszabályai: magatehetetlen emberrel nem végez a betyár... A természeti környezet, amelyben e zord történet játszódik, vészekkel telített: a völgyet, ahol a kondás-betyárok legeltetik állatjaikat, Mérgesnek hívják, a ritkán hallatszó emberi hangok tragédiákról énekelnek... Nem könnyű a szabad élet, de mégis vonzóbb, igazibb, mint a hamisságokkal vásárolt jólét. Ezt példázza egy más típusú betyártörténet is, egyébként művészileg a legsikerültebb valamennyi magyar tárgyú elbeszélés közt, amelyeket Hašek írt. Halálról, a csavargóról (0 Halálovi, tulákovi, 1907) szól e balladás hangvételű prózai éneik, a szabadság- vágy, a lenti világ dicsérete. Betyárok leszármazottja ez a „Halál, a csavargó”: látta, miként küzdöttek jobb létükért a Savanyú jóska vezette parasztok; látta, miként harcoltak nemzeti szabadságukért a magyarok; aztán ott volt Világosnál, Aradnál. Allegorikus személy ez a Halál: jelen volt mindenütt, ahol a nép valami másra, jobbra vállalkozott; s jelen volt minden bukásnál is. Most pedig utolsó útján bandukol a Bakony felé, szülőföldjére, meghalni. Már csak annyi ereje van, hogy odáig eljusson. S ekkor szakad rá a végső csalódás: csendőrökkel találkozik, s megtudja tőlük, hogy már a Bakony sem a régi, nem védi a betyárokat, nem ad menedéket az üldözötteknek, a szabadság megszállót]ainatk. „Halál, a csavargó” meghalhat hát banálisan, tömlöcben, csendőrkézen: a szabadság már legfeljebb csak lelkekben pislákol... Az elfáradt betyárnak, a szabadságvágy e jelképes megtestesítőjének végső találkozása a megváltozott valósággal (amit csak hangsúlyoz a bizarr névadás: „Halál, a csavargó”), egyetemes, szinte már metafizikai távlatba vetíti a magyar tematika egyik vonalán végighúzódó szabadságmotívumot: az ember szeretne kitörni a társadalom kovácsolta béklyóból, de már a természet sem segíti... Ezért hat példázatosan a Savanyú Jóska betyárvezér végéről írt Hašek-humoreszk, egyébként megint egyik remeke a rövid műfajnak: Az illavai öreg fegyház életéből (Ze staré trestnice v Illavé, 1915). Ez már a betyárvilág alkonya; hajdani nagyhírű szegénylegények, köztük Savanyú Jóska is, csendesen raboskodnak a zordon falak mögött. Egy jóindulatú börtönigazgató konyhaszolgálatot javasol a levitézlett betyárkirálynak; tudja, hogy a betyárok érzelgősek, adnak a becsületszóra; Savanyú is példásan viselkedik, őrökkel parolázik, kijár velük kertbe, faluba..., mindaddig, amíg új igazgató nem jön, aki ismét megalázza, emberi méltóságát újból próbára teszi. A betyárvezér ekkor hasznára fordítja korábbi tapasztalatait, összejátszik az őröikkel, és eltűnik az illavai fegyházból... S elbeszélése második részében Hašek leírja, hogy bolyongásai során valahol Bukovinában találkozott egy békésen pipázgató öreg magyarral, aki üdvözletét küldött vele az (egyik illavai vendéglősnek, s akikről csajk később tudta meg, hogy ő maga volt a legendás szökevény, a híres-nevezetes Savanyú Jóska. Ily prózai végbe torkollt a hajdan dicső betyár-romantika. A modem kor megtépázta a szabadság-mítoszt is; mi maradt helyette? Egyéni gúny, szatirikus fintor, amely jól alkalmazva adhat még erőt és önbizalmat a lentieknek. Eziért oly fontos alkotása Hašeknek — a világirodalmi rangú főmű leghitelesebb előfutára — A Törvény Keretei Közt Működő Békés Haladás /Pártjának története (Dejiny strany mírného pokroku v mezích zákona), benne a „Párt küldöttjének” magyarországi kalandjaival. A szabadság, amelyet hirdetnek, már csak a bosszuló fintor szabadsága: betyárok helyett úri bitangokkal találkoznak Nagykanizsán. A hajdani romantikus motívumokat szétfújta az idő ... S ugyanígy, amidőn 1915-ben a Sopron—Győr—Budapest—Hatvan—Miskolc vasútvonalon a galíciai harctér felé utazik, s kinézve az ablakon versbe foglalja a látottakat, az elégikus költemény már nem visszhangozza a magyar tájhoz tapadó korábbi képzeteket: a költő a szabadság hóna helyett termőföldet lát, ahonnan eltűntek, más. munkára mentek a dolgozó emberek.
