Irodalmi Szemle, 1983

1983/4 - Dobossy László: Hašek és a magyarok

Hašek magyar tárgyú műveit összefoglalóan értékelve megállapíthatjuk, hogy a két tematikai csoport párhuzamosan jelenik meg bennük, s hogy inkább műfaji szempontból mutatkozik bizonyos (időbeli fejlődés; kb. 1906-tól kezdve ugyanis egyre gyakrabban találkozunk a politikai szatíra hiperbolikus módszerének alkalmazásával. Az ilyen határozott tendenciájú művek mellett azonban Hašek magyarországi karcolatai és elbe­szélései közt szép számmal akadnak semlegesnek mondható, több-kevesebb humorral átszőtt életképek is;, amelyek főleg csak helyzeti érdekességükkel vagy az idegen környezet varázsával kívántak az olvasó képzeletére hatni. Típuspéldaként említsük meg az Elindula Ajgó Márton című karcolatot (1905), amely fölött a cím is magyarul áll, a fent írt módon, s csak csillag alatt olvasható a cseh fordítás: Vypravil se Ajgó Márton... Maga a történet humoros változat a Molnár Anna címen ismert népballada témára, amelyet a szerző, elbeszélése elején, össze is foglal. Nála azonban Ajgó Márton kövér és egyre kövéredő legény, akinek hiába próbálnak aszonyt szerezni a falujában. Végre jó hírt hall egy távoli molnárlánytól, elindul hát keresésére, hegyen át, völgyön át: ámde útközben széttépi egy medve, és sem a falujabeliek, sem a távoli mátka — Tüske Etelka — nem tudják meg, hová tűnt, mivé lett Ajgó Márton. Ebben a fekete humorú balladaváltozatban a cím ;is magyar, s a szövegben is szá­mos magyar szó, közbeékelt kifejezés, sőt itt-ott egész mondat is festi, hitelesíti a ma­gyar környezetet. A plébánost „nagyságosnak” szólítják a (parasztok, Ajgó Márton pedig hibátlan magyarsággal válaszol az aggályoskodóknak: „Nem sokat tesz (nezáleží moc na tom).” A plébános töprengését öszefoglaló magyar mondat már kevésbé hibát­lan: „A fö'ldön sok állatok élnek (na zemi žije mnoho zvíŕat].” Az Ajgó Márton tragikomikus története kapcsán szóvá tett magyar nyelvhasználati példa voltaképpen Hašek minden magyar tárgyú művére vonatkoztatható. Szerzőnk kedvvel, sőt olykor már fitogtatási szándékkal, öncélúan illesztett műveibe magyar nyelvi elemeket; arra is van példa, hogy a humor fokozása végett magyar címet ír egy minden ízében cseh tárgyú és cseh személyeket érintő nyílt levél flöíé: Tekintetes Pelant Károly (Hunyiády gulyás) redaktor úrnak, Csehország, Plzeííben, Örökayi viliág (Peklo). Ezzel már körülbelül körvonalazódik is az a tételünk, amely szerint Hašek műveiben a magyar nyelvi elemeknek főleg stílusszínező szerepük van. A nem annyira nyelvi pontosságra, mint inkább csak hangulati aláfestésre törekvés eredményezi, hogy a vi­szonylag nagyszámú és sokféle magyar nyelvi elem rendkívül változatos módon fordul elő a Hašek-életmfiben. Következő fejtegetésünk ezeket a módokat teszi vizsgálat tár­gyává. Több közvetlen és közvetett bizonyítékunk van arra, hogy Hašek tudott magyarul, ha nem is hibátlanul, legalább annyira, hogy sajátos művészi alkatának és alkotási módjá­nak megfelelően, emlékezetből iktathatott szövegeibe — gyakran pontosan, máskor elferdítve, sőt néha (talán szándékosan) halandzsává torzítva — olyan magyar nyelvi elemeket, amelyekre a helyzet vagy a hangulat érzékeltetése végett szükség volt. A kereskedelmi akadémián, ahol érettségizett, František Brábektől, irodalmunk érde­mes prágai közvetítőjétől, Petőfi, Madách, Arany fordítójától tanult magyarul; az érettségi bizonyítványán is olvasható: „magyar nyelv — jeles”. Magyar nyelv­tudására maga is nem egy helyen hivatkozik műveiben: „Magyarul tudok” („Maďarsky znám”) — olvassuk A Törvény Keretei Közt Működő Békés Haladás Párt­jának történetében,11 — másutt szintén hasonlóképp nyilatkozott: „Kissé beszélek ma­gyarul” (Trochu mluvím madarsky).12 A misztifikációs Párt történetének kiadói jegy­zetei pedig arról tájékoztatnak, hogy az egyik fejezet az író feleségének a kézírásával maradt fenn, a fejezetben előforduló magyar szövegrészeket azonban Hašek iktatta be.13 A prágai bohém-korszak legmegbízhatóbb tanúja és hiteles fölidézője, František Lan- ger, főleg azt emeli ki emlékirataiban, hogy Hašek szívesen és gyakran, „hamisan és rekedten, de azért hangosan és nyomatékkai” énekelt magyar dalokat.'4 Végül, ugyan­csak illetékes tanúként, Zalka Mátéra hivatkozhatunk, aki önéletrajzi regényében így mutatja be Hašeket: „Aztán Csasztekkel itt van a cseh Hašek — kitűnő fiú és ritka tréfás ember! Beszél egy kicsit magyarul is.”'5 E bizonyítékok alapján nyilvánvalóan lett volna módja Hašeknek arra, hogy a szöve­geibe foglalt magyar nyelvi elemeket ellenőrizze vagy ellenőriztesse, illetve, hogy ezeket a stílusélénkítés végett alkalmazott elemeket már eleve előkészítetten válassza

Next

/
Oldalképek
Tartalom