Irodalmi Szemle, 1983

1983/4 - Jaroslav Hašek: Dekameron (IX.)

lump, egy komédiás. Ne sírjonl Vannak pillanatok, amikor ég a vágytól a szívünk, hogy életük legfelemelőbb pillanatait Írjuk meg a halottakról, maga viszont azt írta, hogy a megboldogult alkoholista volt.”

Nekrológom szerzője még jobban sírni kezdett, sírása gyászosan lebegett tova a temetői csendben, mígnem elhalt valahol a Zsidókemencék távolában.

„Drága barátom”, mondtam nyomatékosan, „ne sírjon, a dolgot most már nem lehet visszacsinálni...”

Mondókám végére érvén átugrottam a temetőfalon, leszaladtam a kapuőrhöz és jelentettem neki, hogy az éjszakai műszakról hazatérőben sírást hallottam az első parcella temetőfala mögül.

„Biztosan valami pityókás ö<zvegy”, válaszolta cinikusan a kapuőr, „mi majd lecsu- katjuk.”

A temetősarkon túl álltam lesben. Körülbelül tíz perc múlva megjött az őrség, s a temetőből a csendőrőrsre kísérte nekrológom szerzőjét.

Ellenkezett, közben ezt ordította: „Alom ez, vagy valóság? Uraim, ismerik önök Érben Nászingét?”

A Dekameron humoru a satiry (Praha, 1972) c: kötetből fordította Varga Erzsébet