Irodalmi Szemle, 1983
1983/1 - Zalabai Zsigmond: Próbák népe II.
holdnyi lehetett. Kapuadó címén, tekintet nélkül a telken élők számára, az ilyen jobbágyoktól 1336-tól három garast, 1342-től pedig tizennyolc dénárt hajtottak be. A század második fele újabb gazdasági terhet hozott. Nagy Lajos elrendelte a földesúri kilenced kötelező beszolgáltatását. A törvénycikk szerint eredetileg csak gabonából és borból lehetett megkövetelni; gyakorlatilag azonban méhek és bárányok után is szedték. A kilenced (társulva a már István király által elrendelt tizedhez) s a kapuadó új terheket rakott a jobbágyság vállára. Hogy az új követelményekkel a kor embere milyen gondok-bajok közepette barátkozott meg, arról a sírok: a XIV. századi ipolypásztói sírok lakói tudnának többet, részletesebbet, élményszerűbbet mondani... 4. SŰRŰN ZAJLÓ HETVEN ÉV (1387—1457). „Minden hívőnek, a most élőnek és az eljövendőknek, akik kezükben tartják ezt a följegyzést, üdvözletét küldök nevében a Szűz fiának, aki fölöttünk lakozik, s aki e földkerekségen királyságot és fejedelemséget alapított, hogy fogadott gyermekeiként éljünk e világon” — ezzel az ünnepélyes formulával köszönt ránk egy 1388-as oklevél, bevezetve bennünket, félezer évvel későbbi utódokat a Zsigmond király alatti és utáni kor, az 1387—1457 közötti időszak ipolypásztói eseményeibe. Az előttünk lepergő hét évtized persze korántsem olyan ünnepélyes, mint az idézet alapján várnók. Rossz idők jártak „királyságra” és „fejedelemségre”, s főleg a benne élő kisemberre. Sokszor kerülte el falumat is az áldás és kegyelem; olyannyira, hogy e kor az 1300-as évek derekát kitöltő nyugalmas időszak ellenképének is tekinthető akár. Nagy Lajos királynak az 1380-as évek elején bekövetkezett halála után véres királydrámák színhelyévé vált az ország. Ötévi pártharcok után végre királyt választ az ország: Luxemburgi Zsigmondot. Ötvenévnyi uralkodásának mérlegét ellentmondásosnak, az új csákmátékkal — a bárói ligákkal — szembeni erélytelenségét pedig egyenesen kudarcnak tartja a történetírás. A központi hatalom gyömgeségét, rögtön a Zsigmond-kor nyitányán, egy 1387-es oklevél világítja meg, amely arról számol be: az 1358-ban már említett Noak mester utódai, Péter és Pál, lemondanak pásztói birtokjogukról. Elhatározásuk okát a főúri villongásokban, birtokfoglalásokban és -dúlásokban jelölik meg. Horvátországban laknak, •s mint írják a nagy távolság lehetetlenné teszi, hogy birtokukat a hatalmaskodókkal szemben megvédjék. Kérik a királyt, hogy csereképpen Ipolypásztóért Horvátország közelében kapjanak azonos értékű birtokot. Míg a Novák nembeliek lemondani kényszerültek a faluról, mások a trónharcokat .arra használták föl, hogy megvessék majdani hatalmas vagyonuk alapját. A Lévai Csek család őse, egy korábban kevésbé ismert nemes, aki magát birtoka után Sáraynak nevezte, a trónharcok során Zsigmond oldalán állt. Jól választott: a király kedves embereként fényes karriert futott be, s busás adományokban részesült. Megkapta például Hrussó várát tizennégy tartozékával együtt, s ráadásként ipolyszakállost. És még valamit: „Zsigmond király az Ipoly folyó melett fekvő Hont megyei Paztoh birtokot (...) Sáray-i Péter fia László mesternek adja a Lajos királynak, Erzsébet és Mária királynőknek, majd neki teljesített szolgálatai jutalmául” — olvashatjuk az 1387-es oklevélben. Az adományozásra az említett év nyarán került sor. Egy novemberi oklevél szerint .azonban Sáray László Hrussóvárát, tartozékaival együtt, továbbá Szakállost és Ipoly- pásztót visszaadta a királynak — cserébe Léva váráért. Egy 1388. április 17-i oklevél ugyancsak megerősíti a birtokcserét. Mi lehetett ennek oka? Egyrészt királyi kívánság, hiszen — Zsigmond szavait idézve — „hűséges lovagunk (...) a mi kényelmünkre" ajánlotta föl a cserét; másrészt pedig földrajzi-gazdasági szempont: Pásztó közel feküdt & hajdani Perőcsény Salgó nevű várához, melyet ez időben a király birtokolt, s amelynek falum, mielőtt Sáray Lászlónak adományozták volna, tartozéka volt. Miután Léváért Sáray László Pásztóról is lemondott, a salgói várnak szolgált tehát Ipolypásztó jobbágysága. Egy 1404-es oklevél szerint falumat bizonyos Szécsényi Frank birtokolja; e család pedig 1394-től egészen biztosan Salgó várának ura. Ám lehetséges, hogy még korábbitól, hiszen vidékünkön már 1388-ban feltűnt bizonyos Szécsényi Simon. Arról lett nevezetes, hogy Mikolán is, Pásztón is, Pereszlényben is vámot szedetett a (meg nem nevezett] civitas (valószínűleg Selmecbánya) felé haladó jobbágyoktól. Mivel azonban a túl sűrű vámszedés fékezte az árucsereforgalmat, költségekkel terhelte a piacozást, Zsigmond király 1388-ban Szécsényi Simonnak a mikolai vámszedést megtiltotta. A nádor előtt pedig „Hont megye hatósága — mint azt a fönti évben
