Irodalmi Szemle, 1983
1983/3 - Zalabai Zsigmond: Próbák népe IV.
ostromát. Igen ám, de a Honiból nyugatnak vonuló kuruc seregeknek az útjában sokféle akadály áll. Egy Bercsényinek írott levél így számol be erről: „Méltóságos Locumtenens s Főbb-Generális! Kegyelmes Uram! Excellentiádnak ajánlom alázatos szolgálatomat. Proxime elmúlt pínteken Méltóságos Generális-Marschallus Károli Sándor uram ő Nagyságánál Pásztohán valék, conferálván az teendő dolgokról; onnít étszaka hazajövín: mind ennyi fájdalmas állapotjában is lábaimnak, mindgyárt idein szombaton indulván, magam, praetitulált Marschallus Uram Generál-Adjutanjával bémentem szintín az Garam mellé; de az Garam olly nagy és sebes, hogy nincs az az ember, aki gázlóban általmehessen. Más egyéb erek és folyók, noha tele vannak ugyan: mindazáltal apró hidak és töltísek hányásával könnyű az Garamig menni —, de hogy az Garamon lehessen elmenni, azt senki meg se gondolja. Megtérésemkor Szete nevű faluban veszem Fölséges Urunk kegyelmes parancsolatját, hogy hídnak erigálásával nem kell lármáskodni: melly parancsnolatnak én ugyan alázatossan engedelmeskedem, noha az hajós híd minden requisitumaival együtt kísz, szekereken oda lehet vinni, a hová kell; nem is succurálunk Újvárnak híd nélkül. Az ellensíg csuportozik és mindenütt kíszen vár; most is Garam mellett Kovácsiban subsis- tál ennyihán compánia. (...) Szécsén, 23. Április 1709. Excellentiádnak alázatos engedelmes szolgája Bottyán János m. k.” Egy május eleji levélben Bottyán azt írja, hogy „szekerek hajtásában és élesnek szerzésében” szorgalmatosan munkálkodnak. Néhány nappal később pedig az alábbiakról tudósítja Bercsényit: „Jóllehet másfelől is — elhiszem — bőven megírják Excellentiádnak az idevaló constitutiokat: mindazáltal én is, tartozó alázatos kötelességem szerint írom, hogy most recenter küldöttünk száz szekérre valót bé (mármint gabonát — Z. Zs.), s még vagyon hátra ötven szekérrel, melly is — remélem, — az étszaka béindíttatik. Ügy meg vagyon Újvár profiontérozva, hogy ha kímílve bánnak véle: ne»féljenek esztendeig való éhsígtül. Magam is minden búzámat erga assecurationem Comissariatus mind béadtam, — de az árát nem tudom honnít várni. — Az hidat felszedetem és elhozatom onnít, mihelyst visszatérhetnek. Itt az ellenségnek még semmi gyülekezetem nem hallatik; Esztergomnál ugyan az híd által ki vagyon kötve s Párkánnál az sáncz, éjjel-nappal strázsa vagyon. Constál Excellentiádnál, hogy tavaly lévai domíniumnak árendáját megadám; igen víkony hasznát pedig, — sőt majd semminek mondhatnám — vettem, a ki az cseléd exolutiójára is kevés volt; nincs is már több ép falu hozzá az egy Pásztónál, melly is ide kiljebb, az Ipol mellett vagyon. Kérem alázatosan Excellentiádat: annyi káraimnak refusiójára ugyanazon tavai letett árendában míltóztassék az idén is kezemnélmeghadni és az iránt Kovács János Oeconomicalis Comissárius Uramnak committálni, vagy az kinek illik, hogy statuálna benne, — ha mi kevés hasznát vehetném; a szőlőket ugyan már megkapáltattam, mivel más beneficiumát nem is remélhetem. (...) Ezzel Excellentiád kegyes jóakaratjában továbbis ajánlván, Szécsén, 10. May 1709. alázatos engedelmes szolgája Bottyán János m. k.” Am hiábavaló volt az élelmiszerszállító kuruc sereg igyekezete, hiábavaló volt, hogy vidékünk — mint a levél második bekezdése érzékletesen elénk rajzolja — a hadjárások nyomán teljesen tönkrement, hiábavaló volt minden áldozat: Érsekújvárt 1709 deoemberében már szoros császári ostromgyűrű fogta körül. A várvédők a következő esztendő szeptemberéig bírták tartani magukat. Huszonnegyedikén azonban kénytelenek voltak föladni az erődöt, amely pedig a Vág menti s az északi kuruc hadműveletek legfontosabb bázisa volt. Érsekújvár eleste után Rákóczi seregei kiszorultak Hont megyéből, ki kedvelt ipolypásztói táborhelyükről, mely fölé 1711. május elsejének szép tavaszi napján a langyos szellő már csak a szomorú hírt vitte: Nagymajtényi síkon letörött a zászló ...
