Irodalmi Szemle, 1983

1983/3 - Zalabai Zsigmond: Próbák népe IV.

Hogyan jutott Török ezekre a következtetésekre? A legrégibb anyakönyvek áttanulmányozása elárulja, hogy egy Börzsöny-vidéki családnév hol és mikor bukkant föl a legkorábban, mely faluba került viselője a későbbiekben. Másrészt a jobbágynévsorok is eligazítanak a származás kérdésében: igen gyakran közlik a más (általában közeli] községben lakó, de a följegyzés helyén is földet és szőlőt bíró jobbágyok, az ún. extra- neusok nevét, sőt származásuk helyét is. így például tudjuk, hogy az Ipolypásztón 1598-ban összeírt tizenhat családfőből hét extraneus volt; közülük három Vámosmiko- láról, kettő-kettő pedig Nagybörzsönyből és Kisölvedről került falumba. Segít a vidék lakosainak származását földeríteni a teljes jobbágyság kételemű névadási gyakorlata is, amely a XVII. században egyre inkább megszilárdul. Valódi családnév helyett ugyan még e korban is előfordul az alkalmi használathoz igazodó ragadványnév. Falumban egy és ugyanazon személyt 1603-ban Zepen lepeő, 1628-ban pedig Leepeo néven írtak össze. Az 1603-ban följegyzett Paztor név, viselőjének megváltozott foglalkozásához igazodva, 1616-ban Juhász-ként tűnik föl. E kuriózumok ellenére a családnév a XVII. században kezd már megszilárdulni, s a ragadványneveket a nagy telepítések, népmozgások korában gyakran éppen olyan családnevek váltják föl, melyek azt a helyet jelzik, ahonnan a jobbágy szökve, átköltözve vagy telepítés révén elszármazott. Ipolypásztó névanyagában erre is találunk példákat. Keleti származékra utal az Eperies [1598], a Berecki (1603; Zemplén megyei helységnév), alföldire a Dejtár (1598), Pest megyeire a Szaday (1616) név.

A telepítések ellenére a falu lakossága nem állapodik meg. 1603-ban huszonöt, 1616- ban húsz, 1625-ben tizennégy, 1628-ban tizenöt családfőt írtak itt össze; a Kis, Molnár, Panyi, Súth, Gál, Hegedős családok mellett néhány olyan nevet is (Kassai, Kovács, Pereszlényi, Pető, Tóth, Urbán), melyeknek viselői elmondhatják magukról, hogy régi, törzsökös ipolypásztóiként érték meg a mi időnket is. Általában azonban a kor nem kedvezett sem a család-, sem a településtörténeti folytonosság kialakulásának, s nem tette lehetővé a falvak növekedését sem. Bizonyítják ezt a Hont megyei portális összeírások is. A XVII. század elején elrendelik, hogy egy portára négy jobbágyot, illetőleg tizenkét zsellért kell számítani. Ezt figyelembe véve sem beszélhetünk azonban arról, hogy a korabeli Hont népes lett volna. Ellenkezőleg. 1609-ben a porták száma 453,75 volt; 1618-ban 428,26; 1635-ben már csak 262,65; 1648—49-ben pedig mindössze 101!

A lakosság gyérülésének, elmenekülésének fő oka továbbra is a török veszedelem. Esztergom a korábbi század végére ugyan felszabadult, 1605-ben azonban ismét török kézre került, s azon is maradt majd nyolc évtizeden át, állandó veszélyt jelentve — a török fészek Párkánnyal együtt — az Alsó-Ipoly mentére. A tizenöt éves háborút lezáró zsitvatoroki, majd bécsi békekötés szerint Hont megye (várait: Ipolydamásdot és Drégelypalánkot is beleértve) a király birtokába került vissza, portyáival és betöréseivel azonban a török sokat háborgatta a Börzsöny-vidék népét. A Bars, Hont és Nógrád 1630-iki sérelmei a török végbeliektől című jelentés szerint „Ez mostani új Hasszán Passa vezér 1630. esztendőben tö'tt törö'k violentiái ím az alól megírt rend szerint következnek: (...) Szent-Jakab hónak első napján két német ment volt Bersenybe Nógrád- bói; igaz útjokban a bersenyi erdőn megfogták a törökök, rabul elvitték Budára (...) Eleget írt érette a nógrádi kapitány, de semmi haszna lett, mint e mai napig a szent békesség és az igazság ellen kezeknél tartják. (...) in mense Septembris öt nógrádi katona mentek Bél nevű falura nyomtatni; a párkányi törökök reá ütöttenek, mind az ötnek lovakot elvitték. Ki felől a nógrádi vicekapitány egynéhányszor írt a mostani esztergomi Mehemet passának, de csak választ sem tett levelére, nem hogy visszaadatta volna lovaikat; mai is oda vannak azért, semmi úton nem restituáltatta.”

A török békeszegések bizonyítékait sorjáztató jelentés, amelyből csak a falum közvetlen közeiére vonatkozó eseteket ragadtam ki, bőven beszél még rablásról, fosztogatásról, marhahajtásról, rabfogásról, asszonyok és gyermekek elhurcolásáról. Megtoldja a panaszáradatot a törökkel folytatott 1642-es békealkudozások Hont megyére vonatkozó része is, amelyben ezt olvashatjuk: „Faluk holdultatásai Nr. 51. Rabok elvitele Nr. 391. Emberölés Nr. 62. Marhahajtás Nr. 145. Adófizetés ft. 86 150. Rabok váltsága ft. 10 763. Kártétel ft. 18 935)”. Egy másik —■ ugyancsak 1642-ből származó — jegyzék szerint a századelőn kötött bécsi béke ellenére a törökök ötvenegy (más adat szerint hetvenkét) falut hódoltattak be Hontba, köztük Ipolypásztó közvetlen környékéről Széfét, Lontót, Szakállost, Szálkát, Helembát, Kövesdet, Kisölvedet. Két meghódított község