Irodalmi Szemle, 1983

1983/2 - KRITIKA - Dusza István: Nemzet és nemzeti tudat

ellentétek szítására, nem kevésbé az antiszovjetizmus és az antikommunizmus támogatására. Mindezek körültekintő tisztázása után a szerző a felszabadulást követő forradalmi átalakulás jellemzőit elemzi. Ennek lényege, hogy a nemzeti érdekek nem mondhatnak ellent az internacionalista érdekeknek, ami elsősorban 1948 februárja után vált gyakorlattá. „Ez a folyamat nagyon bonyolult volt, s mind a mai napig tart. A nacionalizmus évekig tartó hatása — a nemzetinek a burzsoázia önző osztálycéljait szolgáló fordított képe — nem szüntethető meg egyetlen generáció életében. Ebben a tekintetben még valóban »fiatal« szocialista társadalom a miénk”. [17. p.j

Juraj Zvara pontosan elhatárolja a nemzet fogalmának burzsoá meghatározását a marxista teoretikusok nemzet-kategóriájától. Külön fejezetet szentel „a kapitalista nemzetek és a nemzetiségi kérdés” problematikának, amelynek vizsgálatát a többi elemzett problémakörhöz hasonlóan a polgári Csehszlovák Köztársaság antagonisztikus ellentétei felől közelíti meg, felhívja az olvasó figyelmét mindazokra a tudati tényezőkre, melyeknek maradványai a szocialista társadalom egyes rétegeinek gondolkodására is hathatnak. Minden polgári teória lényegi jellemzőjeként a nacionalizmust jelöli meg: „A burzsoá nacionalizmus olyan eszmék, fogalmak, elvek, jelszavak, politika, ideológia és gyakorlat rendszere, amely a burzsoázia érdekeit fejezi ki. A nacionalizmus egyben a munkásosztály elleni harc eszköze is.” (25—26. p.) Ezt követően hat pontban foglalja össze a tőkés Csehszlovákiában felvetődött nemzetiségi kérdés jellemzőit: I. A belső ellentétek, melyeknek meghatározója volt az antagonisztikus osztályok létezése a nemzeteken és a nemzetiségi kisebbségeken belül; 2. az uralkodó osztályok között dúló tőke-harc; 3. a szomszéd országokkal „ápolt” kapcsolatok; 4. a nemzetközi imperializmus befolyása; 5. a felszított nacionalizmus és sovinizmus; 6. mindezek tükröződése az egyes osztályok és politikai pártok politikájában és ideológiájában.

A következő fejezetben Zvara a nemzet és a nemzetiségi kérdés nem marxista megközelítéseinek változatait elemzi, szembeállítva ezeket egymással, mintegy így is bizonyítva hibáikat, képviselőik tévedéseit és tudománytalan megállapításait. Az egyik legtöbbet hangoztatott felfogást — a nemzeti sors eszméjét — bírálva állapítja meg: „... ez megfelel az objektív idealizmus álláspontjának, de ezzel együtt léteznek natu- ralisztikus, vulgáris materialista és fajelméletek is. Ezek azonban gyakran csupán kiegészítik a nemzet örök létezése gondolatának egy és egyedüli alapját. Ezek szerint a nemzetet egyazon elődök utódai alkotják. A karakterisztikus fizikai és pszichikai tulajdonságok évszázadokon és évezredeken át generációról generációra öröklődnek. Ezekkel azonosulnak azok a nézetek is, amelyek szerint a nemzet etnikai és nem társadalmi közösség, s amelyek a nem marxista csehszlovák szociológiában is eluralkodtak. Még ma a szocialista Csehszlovákiában is sok ember képzeletében úgy él a nemzet, mint etnikai közösség, vagyis mint a közös ősök utódainak közössége, »egyetlen anya vérségi utódai«, az ószlávoké, a nagymorva törzseké stb.” [38. p.)

A monográfia lényegi ismérveihez tartozik, hogy a legelvontabb teóriát is a gyakorlat tükrében vizsgálja. Zvara enciklopedikus tömörséggel tárja fel a világban ma is ható imperialista politika módszereit, elméleteit, amelyekkel a nemzetek és nemzetiségek kö'- zötti ellentéteket szítja: a sovinizmust, a rasszizmust, a cionizmust, a revansizmust és a kozmopolitizmust. így nem véletlen, hogy Zvara pontos elméleti meghatározásai és fogalmazása nyomán élesen kirajzolódnak azok a negatív tendenciák is, amelyek a szocialista társadalomban egyes rétegek gondolkodására a felszínen vagy rejtetten még hatnak. Ezekre utal a hazai polgári teoretikusok — I. A. Bláha, Štefánek, Masaryk, Polakovič — nézeteit, eszméit vizsgáló fejezet egyik bekezdése is, melyben azt bizonyítja, milyen felelősségteljes nevelő munka hárult és hárul hazánkban a kommunistákra és a szocialista szövetségi államrend híveire. „A nacionalizmus nálunk hivatalosan — ha kisebb intenzitással is — az 1945 és 1948 közötti időszakban is terjedt. A tapasztalatok igazolták, hogy a cseh és a szlovák burzsoázia azon rétege, amely szembefordult a fasizmussal, alapjában véve nemzeti-ellenes és reakciós volt. Ebben az értelemben mindjárt a felszabadulás után mindent megtett ezért, hogy a csehek és a szlovákok munkásosztály és kommunista párt vezette nemzeti felszabadító harcát, a szovjet hadsereg győzelmeit a saját osztályérdekeihez felhasználja. Ebben az értelemben — a felfokozott nacionalizmus terjesztéséhez — a burzsoázia felhasználta a németek kitelepítését és a magyar kisebbség részleges cseréjét. Ebben az irányban életre