Irodalmi Szemle, 1983
1983/2 - KRITIKA - Mészáros László: A vesztes
Mészáros László A VESZTES Mács József legújabb műve a szinte alig létező ifjúsági irodalmunkat igyekszik gyarapítani. A vállalkozás így minden bizonnyal fokozott érdeklődést vált ki. Figyelmet érdemel Mács könyve azért is, mert az író már korábban is jelentkezett ifjúsági művel, A kamasz című, modern népmeseként ható regénnyel. Mács legújabb kötete két írást tartalmaz, a Hasszán című kisregényt és A vesztes című elbeszélést. Az írások történetét, sztoriját a következőképpen foglalhatjuk össze: A Hasszán cselekménye az 1938—1944 közötti években jászódik. Hőse egy 10—16 éves, szegény iparos-kereskedő családból származó fiú, akinek az a leghőbb vágya, hogy lovaskocsit birtokló gazda legyen belőle. Már kisgyermek korában állandóan a lovak körül sündörög, később egy szamárral is megelégedne már, de a család pénze bizony még a vén koldus szamarára is kevés. A bevonuló magyar huszárok lovainak csodálatába pedig megdöbbenés vegyül, mert Putnokit, a zsidó kereskedőt, a nyereghez kötve vezeti végig a falun a huszárok parancsnoka. A fiú lovak iránti vonzódása olyan méreteket ölt, hogy társaival együtt behatolnak a megboldogult fö>ldesúr kriptájába és kiássák a földesúr híres lovának, Hasszánnak a tetemét. Ezután, ha lovasdit játszanak, nem Deresnek, Fakónak vagy Nóniusznak nevezi, hívatja magát, hanem Hasszánnak . . . Elmúlik az utolsó boldog vakáció és megint jön az iskola, az ellenszenves gimnázium. A szülők logikája könyörtelen: azért erőltették a tanulást, hogy szolid, tisztességes úriember legyen a fiukból. Csakhogy a fiúnak nem fűlik a foga az iskolához: „A gimnáziumban csupán a testemmel voltam jelen: lelkem otthon maradt. A magyarázat első perceiben még láttam a tanárt, aztán mintha homályos üveg mögé lépett volna, elveszett a szemem elől. A szántó-vető ember munkáját kísértem figyelemmel”. Egyszer aztán azt mondja a tanítónak, hogy őneki otthon saját lova van, Hasszánnak hívják. Majd a tanító kérésére mesélni kezd Hasszánról. Csodálatos történeteket talál ki, mesés tulajdonságokkal ruházza fel a képzelt lovat. De a végén nem bírja tovább, bevallja, hogy csak kitalálta Hasszánt. Ezt azonban sem a tanító, sem a gyerekek nem hiszik el. A vesztesben három év után folytatódik a fiú története. A három gimnáziumi osztály annyit jelent ekkor, mintha egyet sem járt volna, mert a háború után megszűntek a magyar iskolák. A szülei azt fundálják ki, hogy elviszik őt egy szomszédos faluba, szlovák szóra. Kezdhet mindent elölről, beülhet megint az elemi padjaiba. Az elbeszélés cselekményét a szomszéd faluba vezető út és az ismerős gazdához való megérkezés teszi ki, tarkítva néhány retrospektív epizóddal. A gyermektelen Kostolanskyék azt ígérik, hogy úgy bánnak majd vele, mintha csak a saját fiuk lenne. „Nem szóltam semmit. Nem is tudtam volna mit mondani. Legszívesebben belopakodtam volna a szobába, és belefúrtam volna a fejem a párnába. De nem mertem megtenni. Inkább vergődtem a bizonytalanságban. Szerencsére senki sem akart foglalkozni velem.” Már a kötet első néhány oldalának az elolvasása után szembetűnik egy ellentét, mely végül a mű egész koncepciójára rányomja a bélyegét. Az első két oldal népmesei szintű és színezetű bevezetőjében ilyennek ismerjük meg hősünket: „Alig pottyantam ki az anyám hasából, máris tudta a ház, a Szívos-szög és az egész falu, hogy a világon vagyok, és hogy valami nagyon nem tetszik nekem... Mi nem tetszhetett nekem? Miért visítoztam olyan idétlen hangon? Miért dörzsöltem vörösre annyiszor az orromat és a szememet? Mindenre gondolt apám, csak arra nem, hogy a szegény ember gyerekének, mint én is, már akkor mindjárt elég siratnivalőja van, amikor az anyja hasából kipottyan. Mert már a mennyezetről leolvashatja, hogy még mindig sok az eligazítani- való a világon.” Ez után az ómen után nehezen érthető, hogy a fiú miért akar mindenáron földhözragadt lovasgazda lenni, miért nem akar gimnáziumba menni. A kamasz
