Irodalmi Szemle, 1983

1983/2 - KRITIKA - Mészáros László: A vesztes

Bálintja hasonló helyzetből indul világgá: „Lázadt bennem valami a helyzetem miatt, mert akárhogyan forgattam a gondolatot, nem értettem végképp, miért jut az egyiknek szép ruha, szép cipő, aranylánc és minden, a másiknak meg semmi.” De Bálint hitvallása fel és előre mutató: „Ki kell törni a kalitkából, magasabb ágra kell felröppenni, akármi történjék is!” A vesztes hősében mintha már elveszett volna a kitörési szándék. Már nem akarja eligazítani a világot, már csak alkalmazkodni igyekszik hozzá.

A két írás vázolt történetéből is kitűnik, hogy tulajdonképpen összefüggő eseményekről van szó, hogy mindkét írás hőse ugyanaz a fiú. így aztán eléggé érthetetlen, hogy az író miért nem formálta egyetlen, összefüggő regénnyé a két történetet. A vesztes című rész emlékező epizódjai szinte pontosan kitöltik a két történet naptári ideje közti hézagot. Az átgondolt szerkesztés hiánya máshol is feltűnő. A mozaikszerű szerkezet eredménye nem kép, hanem csak ornamentum. Egymásba fonódó epizódokat olvashatunk, melyeknek azonban nincs határozott ívük és irányuk. Az író egyszerűen, folyamatosan elmesél egy gyermekkori történetfüzért, mely talán szó szerint igaz, megtörtént, de így nem regénnyé állt össze. Mács elmond egy-egy történetet, de közben nem veszi észre a történet irodalmilag kiaknázható rétegeit, vonatkozásait. Nem képes „megjátszani” annak felvillanó motívumait. Például a kriptafeltörés, a Hasszán-mese vagy A vesztes zárójelenetének epizódjában. A kriptafeltörés Mács felfogásában és leírásában nem válik kalanddá. A kis hős csupán eljátszik néhány gondolattal: „Nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy a mindig kószáló, madarak fészkét dézsmáló Sári Gabi váratlanul bevigyorog rajta, bicskával vagy élesebb kővel elvágja a kötelünket, s hatalmától megrészegedve beordít: „A foglyaim vagytok! Innen többé nem jöttök ki!” De nem történik semmi sem, a fiúk kiöntött ürgékként másznak ki a kriptából. Hasonlóan elnagyolt a Hasszán utolsó jelenete is. Mintha Mács csak elmondaná a csattanót: nem jeleníti meg, színesen és szívszorongatón. Ugyanakkor itt villanthatta volna fel a hős további sorsát is: a mesemondó embert, az írót.

A vesztes hősének megformálásában lélektani fogyatékosságokat is találunk. A lovak iránt érzett monomániás vonzódás például azért meglepő, mert az ilyen korú fiatalokat általában az érdeklődések labilitása és változása jellemzi. A fiatal hős monoton érdeklődése ezért inkább csak írói túlzásként fogadható el, nem pedig lélektani sajátosságként. A hős „megszállottságát” enyhítette volna, ha egy időben ellene fordul saját vágyának, ha egy pillanatra meginog, kiábrándul. így hitelesebb lett volna a kép. Helyenként viszont túlságosan bölcs eszmefuttatásai vannak ennek a fiúnak. Nézzünk egy példát: „Ha hatalmam volna, különb igazságot tennék, mint Mátyás király. Nem kapáltatnám az urakat, hanem szétosztanám a földjüket, és elintézném, hogy csak érthető dolgokat teremjen a född . ..” Ez így túlságosan komoly, túlságosan bölcs dolog egy 10—12 éves gyerek szájából, hiszen még a hatalom fogalmát sem ismerheti. Hasonló gondolatot egy másik helyen már sokkal elfogadhatóbban fogalmazott meg az író: „Magamban azt gondoltam, akkor romlott el a világ, amikor a szabadon legelésző lovakat háziasítani kezdték. Akkor alakult úgy, hogy egyik embernek két pár ló is jutott, a másiknak meg egy sem. A lovak betörése pecsételte meg a szegény gyerekek sorsát. Kit hibáztassak, az első szelídítőt, vagy Árpád fejedelmet, amiért nem jutott ló minden magyarnak?” Az utolsó mondat humora itt feloldja az előző mondatok tudálékosságát s így az egész gondolatmenet gyermekien igaznak, elfogadhatónak tűnik. Sajnos, az ilyen megemelő humor kevés Mács könyvében.

Ügy tűnik, Mács nem tudatosította eléggé, hogy a kaland, a rejtély, a humor elengedhetetlen tartozékai egy ifjúsági regénynek. Nem szabad elfelejteni, hogy a 12—15 éves fiatalok May, Verne, Jókai és a többiek könyvein keresztül ismerkednek meg a világgal és az irodalommal. Aki egy ifjúsági regény megírásába kezd, annak legalábbis a Tom Sawyer kalandjai modelljét és színvonalát kell szem előtt tartania. A tapasztaltabb, olvasásban gyakorlottabb fiatal olvasók manapság már a Hailey-féle bestsellerektől sem riadnak vissza. Ilyen viszonyítási pontok és lehetőségek mellett Mács kötete még hazai sajátosságként sem állja meg a helyét.

Pedig a két közreadott történet egy jó ifjúsági regény alapjául, magvául szolgálhatott volna. Csak jobban meg kellett volna szerkeszteni, összefogni, a közepén és a végén kibővíteni. így csak elmulasztott lehetőség, rutinosan megírt, elnagyolt mű ez a regény. Irodalmunk veszteséglistájára írható fel csupán.

A kor és a téma viszont továbbra is nyílt, használható marad az író Számára. Az