Irodalmi Szemle, 1983
1983/1 - Duba Gyula: Tanúskodom avagy Hogyan lettem az igazság bajnoka (elbeszélés)
Hümmögve visszament a terembe. Engem be sem hívtak. Egyedül jelentem meg a tárgyaláson, sem a vádlott, sem az eladó nem jött el. A bíróság elnapolta a tárgyalást és az altiszt közölte velem, hogy új idézést kapok. Várjak türelemmel. Nyugalmat színleltem, de bensőmben nemes felháborodás töltött el. Micsoda hitvány alak, a saját tárgyalására sem jön el. Mindenképpen befűtö'k neki, lerántom róla a leplet, ne higgye, hogy megússza szárazon! Nagyon rosszkor jött a második terminus, közvetlenül karácsony előtt. A családommal, síelni készültünk a Tátrába, de a tárgyalás miatt előre kellett őket küldenem. Hogy utánuk megyek. Elintézem a teniszcipős himpellért és máris utazom. Az áruházi eladó eljött tanúskodni az új tárgyalásra, de a vádlott most sem jelent meg. Jóindulata és készsége jeléül azonban elküldte a nénikéjét — egy terebélyes, piros képű fekete ruhás asszonyságot —, aki közölte a bírósággal, hogy a Béla nem jöhetett, mert fáj a hasa. Valóságos görcsei vannak, jajgat és a földön hempereg. Hát Bélának hívják a fickót! Szép kis Béla, mondhatom! Éppen most fáj a hasa, amikor várjuk őt? A bírósági ülnökök a vállukat vonogatták, mintha sejtették volna, hogy így lesz, a bíró pedig tehetetlenül széttárta karját és újra elnapolta a tárgyalást. Módfelett nyugtalan és ideges lettem. Nincs nekem annyi időm. A törvényt tisztelem, a jogrendet támogatom, de a családom a Tátrában síel, én pedig itt rostokolok. Mi dolog ez? — Mit gondol a maga Bélája — kiáltottam az asszonyságra —, mitől fáj a hasa, ha szabad kérdeznem? Legközelebb majd én nem jövö'k el! A bíró rosszkedvű lehetett vagy nem értette meg felháborodásomat, mert indulatosan rám förmedt. — Ha nem jelenik meg, karhatalmi segédlettel elővezettetem — fenyegetett —, behozatom zsupkocsival...! A paragrafusoknak érvényt szerzek. Így áll a helyzet. Állampolgári kötelességünk, hogy tanúskodjunk, az igazság érdekében meg kell tennünk. Ha megtagadjuk a tanúskodást, vagy hátráltatjuk a bíróság munkáját, bűnt követünk el. Lám, a törvényesség mindenkire vonatkozik, barátaim. Nem ajánlatos packázni a paragrafusokkal! Szükséges szigorúság, gondoltam megnyugodva, a bűnös nem menekülhet a büntetés elől. Télben jártunk, amikor a harmadik tárgyalásra igyekeztem. Az utcákat, a járdát araszos hó fedte, a motoros hóekék nem mutatkoztak, a házmesterek nem serénykedtek az utcán, szűzhóban siettem a bíróság felé. A házak között károgó, fekete varjak suhantak. Nyugtalanul állapítottam meg, hogy mintha gúnyolnának rekedt, gyászos hangjukkal: kár... kár úgy igyekezni, kár...! Siettem, hogy végre lerázzam magamról ezt a terhes, fárasztó ügyet. Kissé fáztam és ez dühössé tett: reszkess, Béla, ma megkapod a magadét! A terem előtt a fapadon ült már az eladó és a fekete ruhás asszonyság, a nénike. Az eladót ismerősként üdvözöltem, de az asszonyságnak csak hidegen biccentettem, ő pedig ajkbigyesztve és megvetően nézett vissza rám. A vádlottat sehol nem láttam. Bizonyára rendőrök hozzák, megvasalva, zsupkocsin. Zavart csend ült közénk, szótlanul várakoztunk. Nyugtalanul fel-alá sétáltam a folyosón és észrevettem, hogy az asszonyság egyre megvetőbben bámul. Kerültem a tekintetét, zavarba jöttem. — Mit Izgul? — zavaromat látva rám förmedt. — Magát ítélik vagy szegény Bélus- kámat? Azóta állandóan betegeskedik a lelkem, valósággal belerokkant a tárgyalásokba és a bírósági hercehurcába, szegénykém. Rosszat sejtettem. És pokolian igazam lett. Most sem jött el a vádlott. Megható levelet írt a bíróságnak, hogy tüszős mandulagyulladással negyven fokos lázban fekszik és állandóan izzad. A nénike pedig egy másik levelet adott át a bíróságnak, melyben az állt, hogy a Béla szép ember, jó ember, otthon a falujában példás életet él és a munkahelyén nagy teljesítményeket produkál. Társadalmilag nagyon hasznos elem. A helyi hatóság írta a levelet és ellátta hivatalos pecséttel. — Sokat szenved, szegénykém... — pityergett az asszonyság és vörösre dörzsölte szemét a bánattól és sajnálattól —, nagyon megviselte az eset, csak baja ne essen...! A bírák hümmögtek. Tanácstalanul egymásra nézegettek. Talán a paragrafusokon törték a fejüket. Egyik ülnök felvetette a gondolatot, hogy a vádlottat alapos elmeorvosi
