Irodalmi Szemle, 1983
1983/1 - Duba Gyula: Tanúskodom avagy Hogyan lettem az igazság bajnoka (elbeszélés)
vizsgálatnak kellene alávetni. A másik ülnök rábólintott az ötletre. A szenátus elnöke elfogadta a javaslatot és bizonytalan időre elnapolta a tárgyalást. A fekete asszonyság felszáritotta könnyeit és diadalmasan rám nézett, én pedig dacosan kijelentettem: — Többé nem jövök tanúskodni, mert amit tapasztalok, az gyászos tehetetlenség és erkölcsi gyávaság. Száz koronára büntettek, hogy megsértettem a bíróságot. A nénike hangosan kacagott és tapsolt örömében, az áruházi eladó furcsán rám nézett és mogorván távozott. Mondtam, hogy ne packázz a hivatallal, korholtam magam, figyelmeztettelek, hogy tiszteld a paragrafusokat! A negyedik tárgyalásra húsvét előtt kaptam az idézést. Pillanatok alatt széttéptem a hivatalos levelet és igyekeztem megfeledkezni az esetről. Az időpontra sem ügyeltem, nem jegyeztem meg, úgysem megyek el. Engedem futni a himpellért, legyen boldog, hogy ép bőrrel szabadul. Közben neves íróvendégem jött, külföldi művész, ismert nagy szellemiség, a humánum és erkölcs példás elkötelezettje. Műveit óriási morális erő fűti, gazdag közéleti szereplése az erkölcsi tisztaság és lelki feddhetetlenség jegyében zajlik. Napokat átbeszélgettem vele. Megtárgyaltuk a közerkölcs romlásának kérdését, a rend bomlásának, az individualizmus és önzés térhódításának problémáit. Nagyon megértettük egymást, szinte közös gondolataink voltak, mert azonos alkatok voltunk. Azon a napon arról beszélgettünk, hogyan kellene javítani az emberiség erkölcsein. Egyszerre csengettek. Ajtót nyitottam, a folyosón egy szigorú tekintetű rendőr állt. Jobbját a pisztolytáskáján tartotta, éberen figyelt. — Maga ez és ez ...? — kérdezte. Mondtam, hogy igen. — Velem jön! — jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon. Valamit zavartan hebegtem, vendégem megrökönyödve figyelt. — Azonnal öltözzön — parancsolt rám a rend őre —, már várják! A családom rémülten sírt, vendégem, az emberiség élő lelkiismerete gondterhelten nézegetett. Arcán a bizalom megrendülésének és csalódásnak a jeleit fedeztem fel. Szemében furcsa zavar és idegenség tükröződött. Az utcánkból szirénázva robogott ki velem a készültségi kocsi. Leálltak előtte a villamosok és kitértek neki az autók. Hová visznek? — kérdeztem reszketve. — Majd meglátja — válaszolták szűkszavúan —, már nagyon várják. Megálltunk a bíróság előtt. Feltereltek a lépcsőkön. A folyosó üres volt, javában folyt a tárgyalás. Az áruházi eladó mellé ültettek, a tanúk padjába. Az eladó bosszúsan rám nézett és fojtott hangon korholni kezdett: maga nagyokos, hát mit fontoskodott akkor, vitte volna el inkább a fickó az ágyfotelt! Ennyi kellemetlenség...! Megtudtam, hogy őt vevői köréből ragadták ki a biztonsági szervek, hogyan áruljon bútort ezután...? Rajtunk kívül jelen volt a fekete ruhás asszonyság és egy ügyvéd. A vádlott nem jelenhetett meg, mert egy vidéki klinikán vakbélműtétet hajtottak rajta végre. Képzelje, dühöngött az eladó, a pasas kivetette a vakbelét! A bíró ismertette a tényállást, majd felolvasott egy levelet, melyet az asszonyság nyújtott be és amelyben a járási szervek értesítik a bíróságot, hogy bizonyos Béla nevű dolgozót jól ismernek, az illető szép ember, jó ember, él hal a munkáért, megbízható és hűséges, bár kissé felületes és szertelen, néha csacskaságokat követ el, de minden feltétele megvan, hogy lassan, fokozatosan kinője komolytalan, gyermeteg vonásait. Majd a védőügyvéd emelkedett szólásra és elmondta, hogy a vádlottnak rettenetesen sanyarú és embertelenül nehéz sorsa volt gyerekkorában, mely bizony — szegénynek — kissé eltorzította lelkületét. Az asszonyság hangosan felzokogott, a bírák komoran maguk elé néztek. Aztán a védő felolvasta a pszichiátriai vizsgálatok eredményét, mely szerint a vádlott állhatatlan jellem, régmúlt nélkülözések mohó életvágyakat és kincsek utáni sóvárgást oltottak bele és az a rögeszméje, hogy ezen a világon minden az övé, csak el kell vennie. — Ám... — hangsúlyozta a védő — ez nem bűn, hanem betegség. Ez az ember, szerencsétlen védencem önhibáján kívül — beteg. Gyógyítani kell őt, tisztelt bíróság. A bírák rövid tanácskozás után felmentették a vádlottat és az ügyet az egészségügy hatáskörébe utalták. Majd három napi elzárásra vagy kétszáz korona pénzbüntetésre ítéltek, amiért nem
