Irodalmi Szemle, 1983

1983/2 - LÁTÓHATÁR - Koncsol László: Bled, 1982. május 12—16.

rájuk érdekes és eleven, jé képzőművészekkel, messze földön híres naiv festőkkel, jól képzett tudósokkal és egy hiteles, gazdagon differenciált irodalommal, főleg költészettel, mely minden helyi, jugoszláv, szlovák és egyéb hatást jól szintetizál. (Jól ismerem ezt a lírát. Megkapó, modern verseikből ez év márciusában adott ki egy magyar antológiát az újvidéki — jugoszláviai — magyar könyvkiadó, a Fórum.) Csak természetes, ha az írók, főleg az idősebbek, máig idegeikben hordják a múlt traumáit, amiként az újszülötteken is kimutathatók születésük traumái. Csak fiatalabb szerzőink kutatnak itt is, ott is új témák és módszerek után.

Hadd legyek konkrét és személyes. Apám Csehszlovákiában, anyám Budapesten (Magyarországon) van eltemetve. Apai nagyapám Csehszlovákiában, nagyanyám Magyar- országon nyugszik. Két nagynéném még az első világháború előtt az Egyesült Államokba vándorolt ki, és sem velük, sem unokatestvéreimmel nem találkoztam. Anyai nagyapám és nagynéném a Szovjetunióban, Ungváron (Uzsgorod) és Beregszászban (Beregovo), nagyanyám és nagybátyám Magyarországon porlad. Magam Szlovákia fővárosában, az agykori Pozsonyban, Posoniumban, Istropolisban, Pressburgban, Prešporkban — Bratisla- vában — élek és dolgozom, míg nővéremet Magyarországra vetette a sors. Családom esete nem kivételes, sokkal inkább tipikus a tájainkon, s próbáljuk elképzelni az ilyen következményeket szülő társadalmi folyamatok, politikai változások és katonai események erejét és sűrűségét. Családjaink sorsa, a különböző országokban domborodó sírok furcsa kövületek gyanánt őrzik és mutatják az apokaliptikus múlt különös, drámai fordulatait.

Vajon lehet-e ilyen történelmi háttér előtt játszanunk? Egyik költőnk és esszéírónk, Tőzsér Árpád, egy szellemes metaforában Európát homokórának nevezte, s mi, közép- európaiak, mondja, a homokóra nyakában kaptunk helyet, annak minden következményével. Ugyancsak ő írta Ivan Meštrovič Jób-szobrához címzett alapszövegében: „Uram leszakadozott rólam / udvarom házam / Rétjeim eldobva / tetves rongyok / Lemálltak rólam a gyolcsok / szándék szülőföld halál / minden amiben látható voltam / Csak kezed érzi hogy vagyok / Testből kihúzott végső suhintás...” S a vers két zárósora: „Szülőföldjük egyetlen ujjhegy / s az álmodás a valóságuk.”

Ez a vallomás, melynek katalizátora a Jób-szobor és a Jób-legenda volt, nem érintheti közösségünk minden problémáját, de azt hiszem, a költőnek sikerült rátalálnia a pontra, melyben saját személyes és társadalmi tapasztalataink megegyeznek a civilizált világ emberéivel. Ez ugyanakkor hiteles líránk és szépprózánk hangja is, s ez határozza meg alapvetően belsőleg egynemű, differenciálatlan irodalmunk jellegét.

Persze, a nemzetiségi helyzet nagy lehetőségeket is kínál. A benne élők két, esetleg tö'bb kultúrából táplálkoznak, s eltérő színeik az össznemzeti kultúra színképét gazdagítják. A „homokóra nyakában” minden nemzetnek és országnak vannak kisebbségei. Szlovák csoportok élnek Magyarországon, Romániában, Jugoszláviában és Bulgáriában, románok Magyarországon, Jugoszláviában, a Szovjetunióban, ukránok és ruszinok Csehszlovákiában és Jugoszláviában, délszláv kisebbségi csoportok (szerbek, horvátok, szlovének stb.) Ausztriában, Magyarországon, Romániában, Görögországban és így tovább, és nemcsak esélyeikkel, hanem ténylegesen is hatalmas erőt és lehetőségeket képviselnek. Az együttélés teljesen új és meglepő formái vannak kialakulóban közöttük, a kulturális értékek állandó közvetítésével, s a nemzetközi PEN figyelmet szentelhetne a folyamatnak és általában a nemzeti kisebbségek irodalmának Nem hidak ők, mint sokan vélik, hiszen a művészet elsődleges funkciója nem a közvetítés, hanem a kifejezés, illetve önkifejezés, mindazonáltal ezek a kisebbségi csoportok nagy szerepet játszhatnak, mint játszanak is egy új Európa kovászai gyanánt.

Összefoglalva gondolatmenetünket: irodalmunk még nem jutott el a belső tagolódás olyan magas fokára, ahol konferenciánk minden témájához adalékokkal és tanulságokkal tudna szolgálni, de talán ez is tanulság. Sajátos helyzetünkre, különleges problémáinkra és lehetséges küldetésünkre való tekintettel azonban hadd javasoljam, hogy a PEN, talán éppen vendéglátónk, a szlovén PEN, lévén a szlovének a kérdés ismerői, tegye magáévá a nemzetiségi irodalmak problémakörét, s iktassa be építő szellemű programjaiba, vagy továbbítsa javaslatunkat a PEN nemzetközi központjába.