Irodalmi Szemle, 1983
1983/1 - Duba Gyula: Tanúskodom avagy Hogyan lettem az igazság bajnoka (elbeszélés)
Duba Gyula TANÚSKODOM avagy HOGYAN LETTEM AZ IGAZSÁG BAJNOKA? Mióta az eszemet tudom, mindig fegyelmezett és törvénytisztelő voltam, de azokban az időkben, mikor az alábbi különös eset megtörtént velem, életemnek ebben a tanulságos szakaszában a szokásosnál is többet foglalkoztam az erkölcs, az állampolgári jogrend és az etikai kötelmek kérdéskörével. Elméletben és gyakorlatban egyaránt érdekeltek ezek a kérdések, melyekkel kapcsolatos eszméimet megfogalmaztam és a gyakorlatban megéltem, tetteimben hozzájuk alkalmazkodtam. Abban az időben az erény legszorosabban elkötelezett híve lehettem tájainkon. Minden előírást megtartottam, és lelkesen népszerűsítettem a törvények iránti engedelmességet, mondván, hogy csak az a népi közösség élheti meg a holnapot, melynek okos, pontos és szigorú törvényeit tisztelik és megtartják az emberek. Hammurabbi, az emberiség egyik első törvényhozója volt az eszményképem, a klasszikus római jog a kedvenc olvasmányom, példaképeim bírósági elnököik és ülnökök, továbbá nagy ügyvédek — mint például a televízióból ismert Petrocelli —, akik életük árán is érvényt szereznek az igazságnak. Minden vágyam arra irányult, hogy szerény erőmhöz mérten, ha csekély mértékben is, de hozzájárulhassak a rend és törvényesség szilárdításához, erősödéséhez. Ebben az időben történt, hogy egy verőfényes őszelőn, gyümö>lcsérés idején, amikor az emberiség szőlőtermelő része már mustok erjedéséről álmodik, betértem egy nagyáruházba. Ráérősen, jogérzetem adta nyugalommal és biztonsággal eltelve nézelődtem a bútorosztályon. Szekrények, asztalok, heverek és hálószoba-berendezések tömkelegében ődöngtem. Kerestem olyan szétnyitható és összecsukható ülőalkalmatosságot, amelyet széles és kényelmes fotelként pihenésre, szétnyitva pedig ágyként alvásra használnak. Vennem kell ilyen hasznos bútort, amely karosszék és ágy egyszerre. Nem sok idő kellett, hogy megállapítsam, egyetlenegy ilyen praktikus bútordarab van a lakásberendezési osztályon. S azzal az eggyel is erősen foglalkozott már egy vevő. A kartámláit nyomogatta, kipróbálta az ülőrész keménységét, lökdöste és mozgatta, mintha a szilárdságára lenne kíváncsi. Aztán beleült, lábát hosszan kinyújtva elterpeszkedett benne és boldogan malmozott az ujjaival. A jelek szerint nagyon tetszett neki a fotelágy. Egészében furcsa szerzet volt. Kopott fekete ünneplőruhát viselt, valamikor ilyenben esküdtek a férfiak örök hűséget asszonyuknak, ám meztelen lábán teniszcipőt hordott és a figyelmesebb szemlélő azt is azonnal észrevette rajta, hogy ruhája alatt nem visel inget és mellényét a csupasz testére vette fel. Nyakkendőt viszont kötött, méghozzá ízléses, tarka csokornyakkendőt, de a meztelen nyakára erősítette. Mindenképpen feltűnő fickó volt, de az embereket alig érdekelte, ami ugyancsak a jogegyenlőség jele: mindenki úgy öltözködik a demokráciában, ahogy akar. Az eladók is keveset törődtek vele, „náš zákazník, náš pán”, mindent a vásárlóért, gondolhatták. Tapasztalt, edzett eladók voltak, megszoktak mindenféle vevőt. Igazuk van. gondoltam, attól, hogy a fickónak nincs inge és teniszcipőben jár, még vásárolhat egy szocialista áruházban. Talán éppen bútorra spórol! Mindenképpen tudatában voltam, hogy emberem állampolgári jogai furcsa külseje ellenére csorbíthatatlanok. Bizonyára ő is tudta ezt, mert nagyon fesztelenül viselkedett. így gyakorolja egy törvénytisztelő állampolgár elidegeníthetetlen jogait, néztem őt, szinte már gyönyörködve, és újból megteltem biztonságérzettel. Közben a szokatlan vevő nemcsak kipró
