Irodalmi Szemle, 1983

1983/2 - Rácz Olivér: A Khan el Khalili özvegy vőlegénye (elbeszélés)

Az idősebbik arab kormányhivatalnok enyhe főhajtással nyugtázta a szavait, s bókolva a szívéhez emelte a kezét. — Merci, Monsieur — mondta. — ön nagyon kedves.

Az Alabastrom mecset díszes kerengőjén viszont, ahol a megbízott a párkányra könyökölve, álmatagon belefeledkezett az alatta elterülő várost belengő, opálosan ragyogó káprázatba, a titkár újra sürgetni kezdte, de ezúttal intő és baljós hangsúllyal:

— Ne merüljön el túlzottan a varázslatba. Nofretéte aranyló ködfátyola már sok külföldit megbabonázott. Azt mondják, aki sokáig elmereng felette, örökre itt ragad. Volt már rá példa — mondta nyomatékosan, s mert franciául beszélt, a két arab kormányhivatalnok udvariasan elmosolyodott.

— Például közös ismerősünk — helyeselt az egyik, érezhető malíciával.

— Például közös ismerősünk — hagyta rá a titkár szárazon. — Igaz, hogy őt nem az arany ködfátyol babonázta meg, hanem maga Nofretéte. Nagy különbség ...

A megbízott szerette volna megkérdezni, kiről beszélnek, de a titkár nem engedte szóhoz jutni: a füléhez hajolt és gúnyosan suttogta:

— Nem szeretném, ha otthonról majd jól letolnának ön miatt. — Széles karmozdulattal a fellegvárra intett. — Gondoljon inkább Mohamed Ali véres napjaira. Gondoljon a legyilkolt félezernyi mamelukra.

A megbízott elmosolyodott. A mamelukok legyilkolására vonatkozóan különvéleménye volt, s ezt meg is mondta:

— Tisztelem Mohamed Alit. A mamelukok a haladás útjában álltak. Más megoldás nem maradt. Inkább fél ezer maradi bej, mint egy emberírtó polgárháború. Tisztelem Mohamed Alit. És amit építtetett — intett körbe —, csodás. A mamelukokat mellesleg, ha jól emlékszem a történelmi olvasmányaimban előforduló pletykálkodásokra, pompás lakoma után hányatta kardélre, és ez is bizonyos fokú jóízlésre vall. Bizonyára osztályon felüli hastáncosnők is szerepeltek a lakomán.

— Feltétlenül — mondta a titkár komolyan. — Feltétlenül. De ha nem haragszik, ma még az Ibn Tulun mecset is hátravan. Búcsúzzon el tehát — an eznak — Nofretéte arany ködfátyolától és a mamelukok véres árnyaitól, s töltse el áhítattal az a tudat, hogy ahogyan arra mifelénk hajdan minden út Rómába vezetett, az Ibn Tulun szentélye

— mint minden tisztességes muzulmán mecset szentélye — Mekka felé néz. Erre gondoljon, ha majd a mecset minarétjének külső építésű, s mellesleg eléggé meredek csigalépcsőjén botorkálunk körbe-körbe és egyre magasabbra.

De a megbízottat, aki kirándulásai előtt mindig gondosan tanulmányozta a létező dolgok történetét, az Ahmed Ibn Tulun kecses arabeszkjeinek és monumentális kupolájának láttán egészen más kérdések foglalkoztatták, s miközben odabent, a szentélyben, a mecset főnapjának kíséretében, arccal engedelmesen Mekka felé fordult, önkéntelenül arra kellett gondolnia, hogy ez az Ahmed, Tulun fia — Ahmed, ibn Tulun —, a róla elnevezett mecseten kívül kórházat és vízvezetéket építtetett El Quahirában, pontosan azokban a homály borította esztendőkben, amikor a megbízott magyar eleinek hét törzse még valahol Lebédiában civakodott a besenyőkkel. ..

Fura dolos a történelem.

Aztán, néhány perccel később, alápillantva a kerengő ékes melvédjéről az alant nyüzsgő tömegre, amelynek zsivajgásából egészen odáig felhallatszott a különféle korú és nemű, de egyaránt maszatos, elhanyagolt, hiányosan öltözött és hiányosan táplált arab gyerkőcök elnyújtott, skandáló, egykedvű vagy panaszos, siránkozó vagy dacos, de egyaránt sürgető rikoltozása — Baksis, szőr! Baksis, zsentlméén! Baksis! Baksis! Mani! Mani, mani, szőr! — az otthoni tájakra, városokra, lakótelepekre, játszóterekre és gyermekekre gondolt, és halkan megismételte:

— Fura dolog a történelem.

Olykor, ha túlságosan mélyen és nem eléggé személytelenül pillant belé az ember, meg lehet tőle bolondulni.

Egyiptomi napjainak vége felé — végül mégis sikerült nyélbe ütniük a szerződést — ins’Allah —, a titkár a hivatalos nagykövetségi fogadás után bizalmasan karon fogta.

— Holnap délelőttre tegye magát szabaddá. Holnap megkeressük régi ismerősét, a festőt... Holnap ellátogatunk a Khan el Khalíli-ba .. .

A Khan el Khalili, a Muszki lármás, ezer arcú, ezer színű, ezer alakzatú és tízezer szagegyvelegben tobzódó szúkjai, az ódon bazárnegyed az A1 Azhar mecset lábánál terült el, s az A1 Azhar kereken ezer esztendős falai között — mert hát az A1 Azhar