Irodalmi Szemle, 1983

1983/10 - KRITIKA - Mészáros László: Olvasónapló

hasonló fogantatású versei, átüt rajtuk az apadhatatlan életkedv és a szerelem (mint például a Zöldből pirosba, Szeress az ősszel engem is című versekben).

Nem véletlen tehát, hogy Gyurcsó költészetének az emberi magatartás szempontjából vett kulcsszava a szél. „Csak ne lennék oly nyugtalan, / mint a szél..írta már -a Tavaszodik égen-földön című versében. A Tükördarabokban is sokszor, több mint harmincszor fordul elő maga a szél szó, de az olyan szinonimái is jelentős mennyiségben fellelhetők, mint a vihar, vész, száguldás, szállni, repülni stb. A szél így motívummá válik: „széltől hányatott sors” és „széljárta vidék” jelentésekkel. Gyurcsó verseiben a szél nem természeti motívumként vagy képként jelenik meg, hanem a társadalmi mozgás, a minden változik jelképeként. Például a Didergő című versben: „Szél fúj, pörög a levél a szélben; / forgunk a forgatagban mi is, / fölkavarjuk világunk nyugalmát, / mely úgyis csak látszatra nyugodt”. A költő kérdez című versben teljesen nyílt a kép:

Itt élünk az „Aranykert” közepén, hol szeles a táj, nagy a léghuzat.

Vannak itt még. kik szívük közegén átlényegítenek igét: szavakat?

A szeles tájon aztán „Csak ők, a szélen állók bírják erővel” / Ahogy nézem az erdőt, / ■amikor „Szél fúj: vihar lesz talán. / A Szélnek ki parancsol?” (Boldog törvények idején],

Gyurcsó István legújabb műve is több poétikai hiányosságtól terhes, a művészi feldolgozás hőfoka sem volt mindig elégséges a gazdag élettapasztalatok művészi formába való öntéséhez, de a szavakon, sorokon átütő emberi tartás és szenvedély összetartja a verseket és a kötetet. A Tükördarabok a költői helytállás dokumentuma. Számadás egy emberien megélt hányatott sorsról. A riporterköltő hitvallása arról, hogy csak szerelemmel, barátsággal, emberséggel és költészettel lehet meglopni a könyörtelen időt.

2. Gyimesi György: Nem a trófeáért

Ha jegyzeteim nem csalnak, akkor a Nem a trófeáért Gyimesi György hatodik könyve. Az 1973-ban megjelent Az Ördöngöstől a Hortobágyig című első kötetét az elmúlt évtizedben szinte rendszeresen követték újabbnál újabb vadásztörténetei (A Meru lankáin, A Kaukázus ormain, Emlékezetes vadászatok, Megzabolázott szenvedély!.

Gyimesi György könyvei méltán arattak sikert az olvasók széles körében. Gyimesi sikerének titka elsősorban abban rejlik, hogy élvezetes nyelven, jó elbeszélőként tudja előadni érdekes és izgalmas vadásztörténeteit. A siker további — s talán döntő — összetevője pedig az, hogy Gyimesi nem szorítkozik a vadászkalandok szakszerűen szűk és pontos ismertetésére, hanem mindig igyekszik a tájat, az embert, a vadásztársakat, az országot is jellemezni néhány markáns vonással, vagy megkapó leírással. Legtöbb könyve így nem csupán vadászkalandok gyűjteménye, hanem útleírás is egyben. Minden bizonnyal ez teszi vonzóvá Gyimesi könyveit az olvasók többsége számára.

Gyimesi műveinek mennyiségén és minőségén elgondolkodva talán nem is lenne alaptalan „Gyimesi-jelenségről” beszélni. Nem egy írónk eltöprenghetne Gyimesi teljesítményén. Polgári foglalkozása és családja mellett nemcsak megcselekedte vadászkalandjait, hanem fél tucat kötetben meg is örökítette azokat. Mert kortársunk és sorstársunk, Gyimesi György nem adta fel olyan könnyen a harcot. A Meru lankáin első fejezetének elején így vall „életfilozófiájáról”: „Gyermekkori elhatározásom volt, hogy egyszer Afrikában fogok vadászni. Maga az elhatározás nem elítélendő dolog, ha reális, ha kivitelezését nem gátolja ezernyi akadály, leküzdhetetlennek tűnő távolság, emberi meg nem értés, fantasztának kijáró gúnyos megmosolygás. Aki nagyon akar valamit, annak sikerül. Némi szerencsével. De az mindenhez szükséges. Én nagyon akartam, és sikerült!” A „Gyimesi-jelenséget” tehát mindenekelőtt követésre méltó példaként kell értelmeznünk.

Legújabb kötetében Gyimesi változatos és tanulságos hazai, valamint külföldi szárnyas-, vaddisznó- és szarvasvadászatokat elevenít fel. Míg az egyik történetben a vas