Irodalmi Szemle, 1983
1983/10 - ÉLŐ MÚLT - Csanda Sándor: A huszita magyar bibliafordítás problémái
riától örökölt összetett, mellékjel nélküli rendszerű helyesírás-típusok mellett felbukkan egy eddig teljesen ismeretlen típusú is, a mellékjeles rendszerű helyesírás... Ez a helyesírási rendszer nem hazai eredetű. Már régóta ismeretes, hogy elveiben és a megvalósítás módjaiban (azaz egy betű — egy hang, valamint a latinban hiányzó hangokra a rokon hang betűjét használni bizonyos mellékjel — pont vagy vessző — alkalmazásával) igen hasonlít ahhoz, amelyet Hús János a cseh helyesírásra vonatkozólag javasolt. Hús a maga elveit egy Tractusban foglalta össze, amelyet 1412-ben írt. A magyar irodalomban viszont ez a helyesírás abban a bibliafordításban bukkan fel először, amelynek töredékeit a Bécsi-, Müncheni-, Apor-kódex tartották fenn.” Az utolsó mondatban némi tévedés is van, s ezt más szakemberek is átvették: az Apor-kódex nem alkalmazza következetesen azt az írást, amelynek rendszerét Kniezsa itt két táblázatban is kimutatja. Ha a huszita helyesírással írt kódexeink közül az Apor-kódexet pl. a Döbrenteivel hasonlítjuk össze, azt kell megállapítanunk, hogy a feltételezett Huszita bibliába inkább az utóbbi illene bele, míg az előbbi tartalmát tekintve is katolikus használatra készült, amint azt a továbbiakban részletesen megokoljuk. A Döb- rentei-kódex helyesírása igen közel áll az Aporéhoz, de a cs hangot pl. L-vel jelöli, ami kétségkívül huszita alak. Igaz, a Döbrentei-kódex is katolikus használatra készülhetett; „szent Dávid” zsoltárai jelentik benne a leghosszabb szöveget, s ezeket katolikus liturgia szerint csoportosítja. A szövegek vizsgálatából kétségkívül megállapítható, hogy jórészt katolikus célokra szánt másolatok, s Kniezsa tudós vizsgálódása is felvet egy ilyen problémát: „Ez a helyesírás azonban a fent említett kódexeken kívül behatolt a ferences emlékekbe is. Éspedig nemcsak az erdélyiekbe, mint pl. a Székelyudvarhelyi-kódex, Teleki-kódex, hanem a budaiakba is, mint pl. a Gaury-kódex, Nagyszombati-kódex stb. Ennek okát még nem ismerjük.” (i. m. 13.) Az Apor-kódex helyesírásának meghatározását nemcsak Kniezsa mulasztja el, hanem már a szöveg betűhív kiadója, Volf György is, aki a Nyelvemléktár VIII. kötetének előszavában ezt írja a zsoltárokhoz utólag illesztett tartalmi megjelölésekről: „Először is egy XV. századbeli kéz folyó írással oda jegyezte a lapok alsó vagy felső részére a zsoltárok tartalmát. Ezt mindenütt nyomban az illető zsoltár fölírása után (tehát más helyre — Cs. S.J apróbb betűvel szedettem. Azt hiszem, hogy e lapszéli jegyzetek az első kéztől származnak, s akkor az író a maga fejétől vetette oda, mivel nyelvre nézve a zsoltároknál sok tekintetben fiatalabbak, s így ezekkel közös forrásból nem eredhetnek.” (i. in. XXXVII.)Nem vette itt észre a legfontosabbat, hogy ezek a bejegyzések egyáltalán nem használják a mellékjeles huszita helyesírást, s így írójuk nem lehet azonos a kódex belső oldalán olvasható „legen my” szavak írójával, mert a jegyzetek írója a gy hangot mindig gy-vel írja. E jegyzeteket bizonyára utólag, újabb helyesírással írta be valaki, ezért ezeket a helyesírás vizsgálatánál nem is vehetjük figyelembe. Szabó Dénes 1942-ben hasonmásban is közzétette a kódexet, s ebből látható, hogy a jegyzeteknek nemcsak a betűformája, hanem tintaszíne is különbözik a többi szövegétől, de a bevezetésben ő sem mutat rá arra, hogy ezek nem is huszita helyesírással készültek. Kódexeinkben tehát a huszita helyesírást nem egységesen és következetesen használták. Húsz helyesírásával mindössze két jel egyezik teljesen: a n és t. Kniezsa ezt így magyarázza: „Míg ugyanis Hús rendszerének alapjául a korabeli cseh helyesírást vette, addig a mi helyesírásunk szerzője ugyanezeket az elveket a korabeli magyar helyesírásra alkalmazta (amely, mint láttuk, a magyar királyi kancellária különböző kori sajátságait tükrözte).” (i. m. 12.) Kniezsa azt is megállapította, hogy „ez a helyesírás a ferenceseknél már némi módosulásokon ment keresztül. Mindenekelőtt mellőzték az s-féle hangoknak vesszőkkel való megkülönböztetését (ž — z, s — š helyett z — s), azaz e ponton visszatértek a kancelláriai gyakorlathoz. Bár a cs a hangértékű L-t megtartották, a c hangértékű c helyett visszatértek a kancelláriai cz-hez. De megfordították a Huszita biblia g — g jeleinek '/ funkcióját is: az egyszerű g-t a g hang, a pontos vagy vesszős g-t a gy hang jelölésére használták. A rendszer lazítása később is állandóan tartott. Mivel a mellékjel-nélküli kancelláriai rendszernek sokszor többféle típusa is ugyanabban a kolostorban együtt élt a mellék
