Irodalmi Szemle, 1982

1982/4 - ÉLŐ MÚLT - Csanda Sándor: A csehszlovákiai magyar irodalom a Korunkban II.

dalomkritikának és elméleti gondolkodásnak sokkal Jelentősebb fórumot biztosított, mint bármely más lap. Közölte a munkás- és parasztírók szépirodalmi kísérleteit is, de ezek inkább csak dokumentumértékűek. A Korunk főmunkatársa, legjelentősebb kritikusunk, Fábry Zoltán marxista szempontból befolyásolta az egész folyóirat arculatát, s itt követ­hető nyomon írói és eszmei fejlődése. Rajta kívül a lapnak még másfél tucat olyan csehszlovákiai magyar törzsmunkatársa volt, aki tíznél több írást közölt: Barta Lajos, Berkó Sándor, Dobossy László, Kovács Károly, Forbáth Imre, Földes Sándor, Jócsik Lajos, Krammer Jenő, Morvay Gyula, Neufeld Béla, Sándor László, Sellyei József, Szabó Imre, Szalatnai Rezső, Szántó Hugó, Szekeres György. A Korunkban romániai magyar szerzők is foglalkoztak a csehszlovákiai irodalom je­lentősebb alkotásainak értékelésével, a haladó értelmiség mozgalmaival (Sarló, Tavaszi Parlament) és hasonló kulturális kérdésekkel. A közleményekből azt is megismerhetjük, milyen volt a baloldali értelmiség véleménye a szlovákiai polgári és jobboldali írókról, lapokról, egyesületekről stb. Alig volt olyan író vagy kisebbségi kulturális szervezke­dés, melyet a Korunkban ne értékeltek volna marxista szempontból. A harmincas évek végén, a hitleri veszély megnövekedése idején fokozódott az érdeklődés a lapban a cseh és szlovák kultúra, irodalom és demokrácia sajátosságai iránt is. A Korunk hasábjain szinte valamennyi baloldali írónk jelentkezett, a törzsmunkatársakon kívül eredeti gon­dolatokkal, újat hozó közleményekkel gazdagították a lapot: Balogh Edgár (még cseh­szlovákiai publicistaként), Bányai Pál, Dömötör Teréz, Egri Viktor, Dobossy Imre, Fejér István, Horváth Ferenc, Háber Zoltán, Kaczér Illés, Kázmér Ernő, Mihályi Ödön, Lő­rincz Gyula, Peéry Rezső, Szepesy László, Zsolt László és másojí. Kötetekbe gyűjtve a Korunk csehszlovákiai anyaga elsősorban irodalomelméleti és művelődéstörténeti gon­dolkodásunkat gazdagítaná. Csendélet, olaj, 1980

Next

/
Oldalképek
Tartalom