Irodalmi Szemle, 1982
1982/8 - Turczel Lajos: Arany János
Turczel Lajos ARANY JÁNOS Minden népnek van néhány olyan költője, akik a nemzeti lét legalapvetőbb összetevőjének: a nemzeti nyelvnek művészi adottságait maximális mértékben tudják magukévá tenni és költészetükben érvényesíteni. A 20. század előtti magyar irodalomban ezt a csodálatos tulajdonságot a leginkább Arany Jánosnál tapasztalhatjuk, s ilyen alapon, nyelvi vonatkozásban őt a legmagyarabb költőnknek mondhatjuk. Arany János nemcsak rendkívül alapos ismerője és művésze volt nyelvünknek, hanem nagy tudósa is. Párját ritkító hatalmas szókincse van, s már első nagy sikerű művével, a Toldival nagymértékben megújította a magyar költői nyelvet. Sokrétű, dús nyelvének alapja a művelt köznyelv volt, s azt gazdagította fel aztán addig nem tapasztalt mértékben a régiség félig már elfeledett anyagával és a népnyelv pompás szavaival és fordulataival. Nyelvi tudósságának egyik legfényesebb bizonyítéka az, hogy A magyar nemzeti versidomról című tanulmányában ő tárta fel először az ősi magyar hangsúlyos verselésnek a titkait. Nagyon érdekes, hogy ehhez az eredményhez aztán — nemcsak kiegészítő, hanem vitázó módon is — a fia: Arany László is hozzájárult a Hangsúly és ritmus című kitűnő értekezésével. Arany a népnyelvet és népköltészetet nemcsak a köz- és irodalmi nyelvnek és a műköltészetnek a színezésére használta fel, hanem Petőfivel együtt korszakos jelentőségű feladatot valósított meg: a műköltészetnek a népköltészet segítségével, formai és eszmei értékeinek adaptálásával való megújítását. Előttük is voltak már némi magyar kísérletek Kölcsey Ferenc, Kisfaludy Károly és Czuczor Gergely részéről, de a nagy feladatot aztán korszerű módon Erdélyi János hirdette meg. „A tenger soha ki nem fogy felhőiből, bármennyi eső esik: ilyen tenger a nép, az élet — írta Erdélyi. — Ha belőle merít a költő, lesz aki őt hallgassa, seregestől találand megnyílt szívekre mindenkor, ha csak vesztét nem érzi a nemzet. Tehát tanulni a népet, az életet, beállni a tengerbe, mint Jézus... a Jordánba, ez a mai költő hivatása, nemes kötelessége.” Nem véletlen, hogy Erdélyi János jobbágyfi volt, s Petőfi, Arany is a nép tengeréből jöttek elő. Megható és küldetést jelző az a mód, ahogyan Arany a híres válaszversében bemutatkozott Petőfinek: S mi vagyok én, kérded. Egy népi sarjadék, Ki törzsömnek élek érette, általa, Sorsa az én sorsom, s ha dalra olvadék, Otthon leli magát ajakimon dala. I. A „népi sarjadék” Arany János — akinek 1982-ben két jelentős évfordulója is van: a 165. születési évforduló és a halálozási centenárium — 1817. március 2-án született Nagyszalontán. A család a Toldiak ősi fészkéből: Nagyfaluról származott, s a hajdúságba tartozott. Mivel a hajdúkedvezményeket Mária Terézia eltörölte, Arany közvetlen elődei már közönséges jobbágysorban éltek és körülbelül 10 magyar hold földön gazdálkodtak. Az életrajzírók közül különösen Riedl Frigyes tulajdonít nagy jelentőséget annak, hogy a költő születésekor a szülők már idős emberek voltak. Arany visszahúzódó, érzékeny, „fájvirág” természetét Riedl főleg ezzel magyarázza. Az „öreg” Arany György egyébként írni-olvasni és mesélni is tudó ember volt, úgyhogy a fia az iskolába már valóságos kis tudósként került.
