Irodalmi Szemle, 1982

1982/8 - Turczel Lajos: Arany János

Szalontán az elemi iskolán kívül középfokú iskola is volt, a debreceni kollégium fiókintézete. Ennek hat osztályát a költő kitűnő eredménnyel végezte és hatodikos korában segédtanítóként is működött. A debreceni felső tagozaton viszont elkedvetlenítette néhány tanárának rossz tanítási módszere, és a második évfolyam befejezése előtt otthagyta az iskolát és színésznek csapott fel. Keserves élmények után — melyekből a Bolond Istók második éneke ad majd ízelítőt — megtörten, betegen került haza, s előbb segédtanítóként, segédjegyzőként, majd jegyzőként dolgozott.

Középiskolás éveitől erős művészi hivatást érzett, de annak ellenére, hogy hatodikos korától buzgón verselt, egy ideig nem tudott a költői, képzőművészi és színészi hivatás között dönteni. Foglalkozása mellett aztán arra a művészi tevékenységre adódott lehetősége, amelyre valóban hivatott volt, amelyre született. Az 1840-es évek elején egy művelt barátjának: Szilágyi Istvánnak ösztönzésére irodalmi és nyelvi stúdiumokat folytat, s önművelő módon szélesebb és mélyebb tudást szerez annál, amire a kollégiumi felső tagozaton volt, illetve lett volna még lehetősége.

A nyilvánosság felé való első irodalmi „mozdulata” 1845 második felében történik meg. Ekkor már öt éve házas, s mind a két gyereke: Juliska és László él már. 1845 nyarán kedvtelésből szatirikus eposzt ír, s mikor megtudja, hogy a Kisfaludy Társaság ilyesmire pályázatot írt ki, beküldi és 1846 februárjában megnyeri vele a pályadíjul kitűzött 25 aranyat.

Ez a hexameteres szatirikus eposz: Az elveszett alkotmány — nyelvi darabossága és ódonsága ellenére is — figyelmet érdemlő alkotás. Móricz Zsigmond, aki — hihetetlen, de így van — nem szerette Aranyt, ezt a művét az Arany János írói bátorsága című tanulmányában (1931) igen kiemelte; de ami aztán már furcsa: az Arany-életmű további részének a hasonló bátorság hiánya miatt nem szentelt kellő figyelmet. Móricz eljárását, és azt, hogy éppen ő — fenntartásai mellett is — ne szeresse Aranyt, nehezen lehet megérteni. Ady Endre Aranyhoz való negatív viszonyulása már nem annyira meglepő, bár az is eléggé érthetetlen. Mindkettőjüknél az a túlzás, hogy Aranyt az általuk rajongva — és természetesen megérdemelten — szeretett forradalmár Petőfi mértékével mérték és nem a saját tulajdonságai, emberi és költői alkata alapján.

Hogy Móricz szóhasználatával éljünk, Az elveszett alkotmány „bátorsága” abban van, hogy — az eötvösi műhöz: A falu jegyzőjéhez hasonlóan, melyet Arany akkor még nem ismert — kemény kritikát mond a nemesség elmaradottságáról, a megyei politikai élet visszásságairól. Ezt a művet — annak ellenére, hogy a formája klasszicista és a romantika hatása is érződik rajta — a magyar kritikai realizmus egyik első jelentkezésének, ígéretes felvillanásának lehet tartani. Esztétikai minőségei — szatirikusság, irónia, groteszk — is sokrétűek és különlegesek. A komikumnak ez a dús, nyers áradása később és magasabb művészi szinten a Bolond /s/őfcban és a Nagyidat cigányokban fog megismétlődni.

Az elveszett alkotmány nem keltett föltűnést, és Arany inkább szégyenlette, mint örült neki, de a műnek a pályadíj mellett az az eredménye is megvolt, hogy szerzőjét kapcsolatba hozta az irodalmi élettel. 1846 tavaszán két prózai elbeszélése jelenik meg (Egy egyszerű beszélyke, Hermina), az év második felében pedig a Kisfaludy Társaság újabb pályázatára megírja azt a művét: a Toldit, amellyel az ő Igazi költői pályája kezdődik. A Toldinak ugyanaz a szerepe Arany pályáján, mint az Új KerseArnek lesz majd Adyén. Ami e kötetek előtt volt, azt művészi szempontból mindkét költő vonatkozásában tapogatódzásnak, a hang, a módszer keresésének lehet tekinteni.

II.

A Toldival Arany igazi költői pályája nemcsak megkezdődik, hanem egy csapásra magasba szökik. Ez a mű nemcsak az ő életművének, hanem az egész magyar irodalomnak is egyik legkiemelkedőbb értéke. Életművi vonatkozásban nagy jelentősége, hogy Arany a maga részéről ebben a művében valósította meg a legtökéletesebben a népies irányzat ideálját: a népköltészet segítségével olyan korszerű alkotások létrehozását, amelyek a művelt közönséghez és az egyszerű néphez egyformán tudnak szólni. És ami nagyon fontos: Arany ezt a maximális feladatteljesítést akkor viszi végbe, amikor Petőfit még személyesen nem ismerte, vele a népies költészetről véleményt még nem