Irodalmi Szemle, 1982

1982/9 - Kövesdi János: Irodalmak kölcsönössége (interjú Dobozy Imrével)

Azt hiszem, a legokosabb dolog a folyamatos, határozott föltérképezése a szlovák Irodalomnak, a cseh Irodalomnak, a Szlovákiában létező magyar- irodalomnak, és aztán aszerint szélesíteni a kiadási lehetőségeket, a megismerkedést.

A hivatalos, ún. reprezentatív találkozókon kívül persze számtalan az olyan találkozás, amit ha akarunk, nevezhetünk privátnak, vagy barátinak, de én inkább a barát- kozásra tenném a súlyt. A jelszava, úgy érzem, nem rossz. Néhányan átjárnak hozzánk rendszeresen, nemrég például Vladimír Mináč volt nálunk, akinek az Összefüggések című kötete a közelmúltban jelent meg magyarul. Tartalmazva érdekes elmélkedéseket, részint történeti, részint filozófiai és esztétikai vonatkozásban. És minthogy azt mondta, hogy egy kicsit pihenni szeretne Magyarországon, levittük őt a szigligeti alkotóházunkba a Balaton mellé s nem is háborgattuk, tudjon pihenni. Egyébként Mináč is, akit én a szlovák próza egyik kiemelkedő egyéniségének tartok és emberileg is nagyra becsülök, hogy ne beszéljek mellé, barátság fűz hozzá, tulajdonképpen örömmel láttam, hogy az összefüggések című kötetben bizonyos fajta növekvő objektivitással tekint vissza mtig a 48—49-es szabadságharcos időktől kezdve sok mindenre, s nem hiszem, hogy ennek kizárólag az az oka, hogy új meg új források után nézett; rájött arra, mert erre rá kell jönni, akármilyen időket élünk is, hogy ugyanolyan emberek élnek itt is, mint Szlovákiában, dolgoznak, élnek, szeretnek, meghalnak. Nem a grófok országa ez.

— Kik végezhetik a kulturális közeledéssel kapcsolatos feladatokat?

— Tulajdonképpen ezek a kulturális feladatok mindig rendkívül összetettek. Én pél? dául mikor legutóbb tavaly odaát voltam Szlovákiában, Pezlár elvtárstól kezdve Miroslav Válekig, az írószövetség vezetőségéig mindenkivel beszéltem. Megmondom őszintén, sok jó barátom is van köztük. Andrej Plávkán kívül, akit nagyon tisztelek, Vladimír Mináč is jelen volt azon a beszélgetésen, s akkor még Emil Boleslav Lukáč is ott volt, de Miroslav Válekkal is és Ľudovít Pezlárral is nyílt beszélgetést folytattunk. Ez a beszélgetés is csak alátámasztotta azt, amit mindnyájan tudunk: nem kormányelhatáro- zások vagy rendelkezések dolga, hogy egyik kultúra közelítsen a másik kultúrához, és bizonyos kölcsönös szikrázás, bizonyos átvilágítás következzék be bennük. Azt hiszem, hogy itt az illetékes kormányszervek mellett, nagyon nagy funkció és szerep vár a cseh, a szlovák és a magyar írószövetségrs, a könyvkiadókra és nem utolsósorban a fordítókra.

— Es talán a kritikusokra is.

— A kritikusok szerepének fontosságát a következőkkel szeretném kiegészíteni: a kritika, a kritikusi fogadtatás nagyon fontos dolog. Ezért úgy gondolom, hogy a kritikai fogadtatást kissé ki kellene szélesíteni. Mondjuk, megjelenik Szlovákiában 2gy kitűnő regény, miért ne vehetné magának a fáradtságot egy neves magyar regényíró, hogy ő vezesse be szlovák kollégájának a művét, nem egy kritikai koncepció alapján, hanem az alkotói koncepció alapján, hogy ő milyen értékeket fedezett fel benne, miért ajánlja az olvasónak. Tegyük föl, hogy Cseres Tibor ír egy méltatást vagy elemzést egy szlovák regény elé; akkor azt háromszor annyian fogják kézbe venni, mint ha egy kritikus írta volna az előszót, azért, mert tudják, hogy Cseres kitűnő regényíró. Ez persze lassú dolog, mert hogy Cseres olvassa azt a regényt, és vice versa a szlovák barátai elolvassák a Cseres regényét, az időbe telik. Aztán az írónak sokféle dolga van. Elsősorban alkotásaival igyekszik foglalkozni. De így bizonyos, a jövőben nem, de pillanatnyilag még önzetlen munkát is kell folytatni, ami majd a jövőben megtérül, de bizonyos önzetlen. munkát kell folytatni abban a vonatkozásban, hogy jeles hozzáértő, neves magyar és szlovák, cseh írók, alkotók egymás műveiről akár tanulmányt, akár esszét vagy akár egy glosszányi megjegyzést írjanak, és tegyék le a voksukat, hogy ezt érdemes elolvasni.

— A mai magyar irodalomnak vannak értékei, amelyekre okvetlenül érdemes odafigyelni.

— A magyar irodalomról nem akarok dicshimnuszokat mondani, mert udvariatlanság is lenne. Minden irodalomnak megvannak a maga specifikus értékei. A mieinknek is megvannak. Talán annyit mondanék, hogy a szocialista építésnek ebben a korszakában, amikor nem minden megy zökkenő nélkül, másfelől pedig lassan-lassan rájövünk, hogy