Irodalmi Szemle, 1982
1982/9 - Nagy Judit: A történelmi emlékezet irodalma
Nagy Judit A TÖRTÉNELMI EMLÉKEZET IRODALMA Az irodalmi korszakolás és felosztás nem mellőzheti a történelmi-társadalmi korszakokra bontás szempontjait. Napjaink irodalmát is alapvetően olyan időszaktól számítjuk, amelynek ismérve a társadalomban megnyilvánuló demokrácia bizonyos fejlettségi foka. Jelen ismertetésem a Szovjetunió irodalmának aktuális irányzatait próbálja felvázolni, de korántsem valami korszakjelleg, avagy történelmi determináltság alapján, hanem kizárólag néhány jellegzetes műből kiérezhető lényegi jegyek eredetét és hatását vizsgálva. Persze nincs szó ellentmondásról, logikus dialektika van itt jelen, hiszen a társadalmi meghatározottság ezen a területen is döntő, sőt alapvető jelentőségű. A kor legújabb irodalmának rendszerbe emelése azonban majd későbbi és részletes vizsgálódások eredménye lesz. Sietve hozzáteszem: szinte kizárólag prózai művekből kikövetkeztethető tendenciák megragadására törekszem, ami még erősebben aláhúzza szándékomat: csupán jelenségek fölmutatásáról lesz szó. Bár már régen túlvagyunk (?) a megkedveltetéshez alkalmazott elidegenítő eszközök bevetésén, hadd éljek ezzel a fogással, hogy más oldalról is bizonyítsam e vázlat, illetve tájékoztató esetlegességét. A Szovjetunióban körülbelül tízezer írószövetségi tag van nyilvántartva, irodalmi tevékenységüket 76 nyelven fejtik ki. Moszkvában magában 13 orosz nyelvű irodalmi folyóirat jelenik meg, s ha tizenöt íves átlagterjedelemmel számolom, az irodalmi élet figyelmes követőjének havonta több mint 2800 nyomtatott oldalnyi irodalmat kellene elolvasnia. Ehhez hozzágondolni a többi 75 nyelven megjelenő irodalmi lapokat és a könyvkiadást — az ember hajlandóságot érezhet az analfabetizmus boldog állapotának óhajtására. A hozzáférhető irodalom révén tehát hogyan kaphat mégis megközelítő képet az idegen nyelvű olvasó arról, hogy a visszatükrözött valóságnak mely elemeit hangsúlyozza, hiányolja, magyarázza vagy értékeli ez az irodalom? 1. Elsősorban általános tendenciák továbbélését — persze más aktualitással feltöltött vonulatát — kell tapasztalni. A nemzeti-történelmi tudat meg-, illetve újrateremtése — így jellemezném az egyik legmarkánsabb irodalmi jelenséget napjaink szovjet prózájában. Megteremtéséről olyan esetben beszélhetünk, amikor az objektív történelmi okok miatt hiányzó nemzeti öntudat feltámasztása forog fenn. A kirgiz történelmi érzés első írásos megfogalmazása kétségtelenül Csingiz Ajtmatov tehetsége folytán emelkedett azonnal világirodalmi rangra. Ajtmatov népe mítoszait a mába építi be, nem történelmi regényt ír, mégis valahogy világirodalmi szinten műveli a történetírást. Legújabb regényében (Az évszázadnál hosszabb ez a nap) még ennél is tovább megy, az elbeszélő a szinte jelenkornak tekinthető közelmúlt (a személyi kultusz korszakának) értékelését is elvégzi, ugyanakkor még előbbre szalad: a jövő szintjén feszegeti az általános kérdésként múltban, jelenben egyaránt előbukkanó erkölcsi helytállás módozatát, az emberért és az emberiség sorsáért mindenki által viselt felelősség problémáját. Bizony, az évszázadnál hosszabb az a nap, amikor sor kerül Kazangap temetésére, hiszen megelevenedik az ősi temető legendája, felidéződik Abutalip ártatlan meghurcoltatása az ötvenes évek elején, ugyanakkor a temető mögötti űrállomáson egy szovjet— amerikai közös űrexpedíció sorsa vesz váratlan fordulatot. A múlt legfontosabb üzenete Olvasói jegyzet napjaink szovjet prózájáról
