Irodalmi Szemle, 1982

1982/7 - NAPLÓ - Jaroslava Pašiaková: Gál István (1912—1982)

Gál István (1912-1982)

Egy jó ember már nem él. Örökre eltávozott közülünk dr. Gál István, a jelentős irodalomtörténész, számos irodalmi folyóirat szorgos munkatársa. Váratlanul, alkotói tervek közül ragadta ki a halál 1982. június 26-án, mielőtt betöltötte volna 70. életévét.

. Mélységes megdöbbenésünkben még csak tudatosítani sem tudjuk e váratlan veszteség minden következményét. Nem akarjuk akceptálni a sors kérlelhetetlen- ségét, a tényt, hogy egyszer s mindenkorra végétért egy pótolhatatlan emberélet, egy korszak, egy, a maga egyedülálló képviselőjében realizálódott gondolat.

Ha hozzánk közelálló ember, igazi régi barát távozik körünkből, talán nem is vagyunk képesek egész objektíven tekinteni az elmúlás szükségszerű természeti törvényére. Lázongunk az igazságtalanság, a halál értelmetlensége ellen. S ha olyan emberélet ér véget, amelyet teljesen betöltött egy nemes küldetés s amelyet már- már fanatikusan szenteltek a humanizmus, a nemzetek — s mindenekelőtt a középeurópai nemzetek — kölcsönös megértése eszméjének, határtalanul szomorúak vagyunk és érezzük, hogy nemcsak barátunkat veszítettük el örökre, hanem támaszunkat, tevékenységünk élő argumentumát, gondolati fejlődésünk és törekvéseink igazságos korrektorát és szeizmográfját. S akkor elszorul a torkunk — itt állunk magunkra hagyottan, megnémulva a fájdalomtól, az árvaság érzésétől — és ez az érzés már sohasem hagy el bennünket ...

Gál István a magyar—cseh—szlovák kulturális kapcsolatok úttörői, a középeurópai nemzetek kölcsönös közeledésének és megbecsülésének hű, fáradhatatlan, következetes és önfeláldozó apostolai közé tartozott. Nevével már a két háború közötti időszakban találkoztunk, amikor kutatási területe még nem számított divatos vagy közkedvelt tárgykörnek.

Mindig újra megcsodáljuk azt a ragyogó tanulmányát, amelyet Wesselényi Miklós 1848-as hagyatékáról a Szózat a magyar és szláv nemzetiség ügyében című kétkötetes mű bevezetőjeképpen írt (Erdélyi ritkaságok. Minerva, Kolozsvár, é. n.). Gál, akit műveltsége eredetileg az angolszász világ kutatására rendelt, figyelmét sohasem egyetlen nemzet és terep kérdéseire irányította. Ellenkezőleg, egyre tá- gabb összefüggésekben vizsgálta nemzete művelődéstörténetét. Háború előtti és utáni publikációinak egész sora tanúsítja ezt. Említsük meg közülük legalább a legfontosabbakat: Oroszország az amerikai szellemi életben, Magyarország és a Balkán, Magyarország és Kelet-Európa, A magyarság kapcsolatai a szomszéd népekkel.

Gál 1938-ban részt vett a prágai Közép- Európa Kongreszuson, a történelmi-irodalmi szekció elnökeként. Baráti kapcsolat fűzte sok neves szlovák és cseh irodalmárhoz. A harmincas években rendszeres látogatója volt a budapesti csehszlovák kultúrattasé, Anton Straka irodalmi pén- tekeinek; itt ismerte meg többek között Emil Boleslav Lukáčot, Ján Smreket, Jozef Horát, Vilém Závadát. Gazdag közírói munkásságában központi helyen áll a cseh, szlovák és a magyar irodalom viszonyának problematikája. Még mindig kéziratban várja a nyomdafestéket dokumentumgyűjteménye, amely a huszitizmus korától öleli fel a cseh—magyar kapcsolatokat.

Fáradhatatlanul gyűjtötte az ismert, vagy kevésbé ismert, de a kultúra szempontjából fontos egyéniségek életének és életművének dokumentumait. A Bartók Béláról, Babits Mihályról, József Attiláról, Radnóti Miklósról szóló írásai és kompa- ratisztikai tanulmányai, mint például a Palacký—Wesselényi, a Széchenyi and the Czechs (Studia Slavica Hung. XVIII. 1972) és mások azt bizonyítják, hogy mélyen belelátott az európai történelmi-kulturális összefüggésekbe.