Irodalmi Szemle, 1982

1982/6 - Duba Gyula: Semmi nem történt (elbeszélés)

lettük, mogorván rájuk nézett és félhangosan fogalmazta meg róluk való, valószínűleg közölhetetlen véleményét. Két hosszúhajú kamasz nyíltan és kihívóan röhögött rajtuk.

Rövid jelenetük után, néhány perc múlva elnyelte őket egy üveg- és betonpalota csillogó ajtaja. A férfi kezéről elszállt a nő érintésének melege, közéleti emberek nyüzsgő tömegében veszett el tekintete elől az asszony. Ö jelenléti ívet ír alá, brosúrák és sokszorosított tervezetek tolakodnak elébe, követelik a figyelmét, tudatát foglalkoztatják. Válogat a padsorok között, helyet keres, de nem néz a nő után, hogy mellé üljön, mert a teremben nem érvényesek az utca játékszabályai. A másik is feledte a röpke pillanatot, felszívódott a tennivalókra várakozók között, elnyelte az értekezlet forgataga, mint méhkirálynőt a zsibongó boly.

A férfi a lépcsőzetes ülőhelyek legmagasabb sorában keresett magának helyet és lenézett az elnöki asztalra. Az előadópult vörös kárpittal borított, zömök testéből csillogva meredt elő a mikrofon. Számos női fej mocorgott előtte, közeledtek egymáshoz és eltávolodtak, férfifejekkel keveredtek, kereste köztük az utcán megcsodált mézszín hajkoronát, de nem találta. Agyában lusta gondolatok váltották egymást, álmosító meleg úszott körülötte. A szomszédja keményfedelű jegyzetfüzetet tett maga elé; ez mindent felír és hazaviszi, gondolta ...

Összerezzent. A hangszóró sustorogni kezdett, majd megszólalt. A mikrofon előtt szemüveges társadalmi dolgozó állt, és beszélni kezdett. Néhány mondata után a férfi már a melegben rátörő álmossággal viaskodott, feje lekókadt, szeme lecsukódott, de a kötelességtudás fegyelme még menteni igyekezett őt, összerázkódott és felriadt, lopva körülnézett és kihúzta magát. Az előadó a társadalmi gondokkal kapcsolatos tennivalókat sorolta, melyeket majd hallgatóinak kell elvégezni. Központi határozatok lebontását, megtervezett akciók értékelését, célkitűzések valóra váltását helyezte számukra kilátásba. Különféle papírokat mutatott fel és figyelmeztetően meglobogtatta. Az elnöki asztalnál ülő társai mereven hallgatták, néha ránéztek, szenvtelen, nyugodt tekintettel szemügyre vették, és a férfi úgy látta, hogy alig észrevehetően bólintanak: jól mondja, úgy kell tenni! Egész lényük azt sugározta, hogy fenntartás nélkül egyetértenek az előadóval, azonosulnak vele. A férfi már kevésbé lelkesedett, elnehezedő fejjel hallgatta a meg-megszakadó, majd újra feltörő, szegényesen szárnyaló szöveget; „minek annyi szó — morogta bágyadtan —, sok a szó, negyede sem jut el a tudatig, a melegben széthullnak a mondatok és a szavak elgurulnak, szétfutnak, érdektelen, szürke szavak, tartalmatlan szavak gurulnak, futnak a padlón és a padok alá surrannak, mint apró szürke egerek; hé, pajtás, ott a dobogón, nem látod az emberek tekintetén, hogy bár hallgatnak, figyelnek rád, de nem értenek, a sok szó megszállja köztünk a teret és eltorlaszolja az emberek értelméhez vezető utakat...?!”

A nyugtalan álom és nehéz ébrenlét határán küszködött. Váratlanul a vállalata nevét hallotta s erre felriadt. A kép kitisztult, riadtan fülelt. Olyan riadtan, ahogy talán nem Is méltó megriadni egy megállapodott, erősen középkorú, megbecsült és érdemeket szerzett férfihez, akit már elért eredméayelnek a tudata is nagy nyugalomra és kiegyensúlyozottságra kötelez. Nofene, valami hézag . ..? Még a szíve is nyugtalanabbul kalimpál. Az előadó nem haragosan, inkább szemrehányóan sorolja némely üzemek szervezeteinek nevét: nem adtak le bizonyos jelentéseket. A jelentések pontos jellegét és leadásuk határidejét nem téveszti el az előadó. Nyugodt, de számonjíérő: pótoljátok az elmulasztottakat! Hol a jelentések, az elnöki asztaltól is komoly szemek néznek a tömegre, mit kezdjünk nélkülük? Jelentések nélkül tanácstalanok leszünk, az élet rendje elbizonytalanodik, ellenőrzés híján felbomlanak az akciók, talán még a forgalom is megbénul az utcákon és zötyögni kezd a közellátás.

A következő előadó újabb papírokat lobogtat, a teremben sokan jegyezgetnek. Vannak, akik mindent feljegyeznek, aztán valahol beszámolnak róla, hosszan, fontosán tájékoztatnak másokat és akciókat szerveznek, gondolja a férfi, s ez így van jól, én is szervezek akciókat, de nem jegyezgetek, minden gondolatot magamban hordok, és így is jól van, dönti el magában... Nehéz szemhéjjal, de könnyű szívvel elbóbiskol. Akkor riad fel, amikor az emberek felállnak, homlokukat törölgetve csoszognak, a kijárat felé tolonganak. Keresi a nőt, de nem találja, a mézszín hajkoronával övezett nevető arc nem villan fel a komoly, fáradt arcok mogorva tömegében.

Az utcákon már szürkület ül, fények gyulladnak. Néhány perce a tömeg még egységesen mozgott, az épületből kiérve »zétcsorog a betonutajkon és köveken, villamosok