Irodalmi Szemle, 1982

1982/6 - Rácz Olivér: A Tropicanában (elbeszélés)

— Van cigarettám is — kapott a másodpilóta zavartan a zsebéhez.

— Nem kérek. Csak egy szippantást a szivarjából. Pedro szivarjából is mindig az enyém az első szippantás... Pedro apja ott volt a Moncadánál — mondta az asszony csendesen. — Nem nézi a zsonglőröket?

— Nem. Zsonglőröket láthatok másutt is — mondta a férfi, noha a zsonglőrök valóban elsőrendűek voltak. — Örülök neki — mondta melegen, és megragadta az asszony kezét. — Örülök neki, hogy Pedro apja ott volt a Moncadánál.

— Igen. És nem is kapták el. Sikerült elmenekülnie, és később sikerült harmadmagával elvergődnie az erdőségekbe. Ott bujkáltak. A dzsungelben. Akkor aztán elővették a falujukat.

Az asszony halkan, keserűen felnevetett.

— Hallott már a Kis Varangyok Táncáról?

A másodpilóta ismét úgy érezte, megint rés támadt a beszélgetésükben.

— Nem. Hogyan is hallhatott volna a Kis Varangyok Táncáról... Körülvették a falut, kihajtották a szökevények családját. Az asszonyokat és a gyerekeket. A férjem anyjának tüzet raktak a mellén, de ez most mellékes. Nem vallották be, hol rejtőznek a férfiak. Nem is tudták. Nem tudták, hol rejtőznek a férfiak. De ez is mellékes volt.

— Nekik is mellékes volt? — kérdezte a másodpilóta szelíden.

— Természetesen. Hiszen az életük volt a tét, nem a haláluk. Kuba élete. Minden egyéb mellékes volt. Maguk nem igy gondolták volna?

— De — mondta a másodpilóta. — Voltak, akik nálunk is így gondolták. Természetesen.

— Nos, miután az asszonyi mellekre rakott égő csóvák nem vezettek semmire, sietve felhányták őket egy katonai teherautóra, és elrobogtak velük egy krokodilfarmra. Kuba híres a krokodilfarmjairól.

— Természetesen — mondta a másodpilóta, és érezte, hogy kezd újra kiszáradni a torka. — Természetesen.

— Ott megkötözték az asszonyokat; a gyerekek derekára hurkot vetettek.

A másodpilóta újra megragadta az asszony ápolt, szép kezét.

— Ne — mondta rekedten. — Ne.

— De. — De igen. „Ugorj, kis sapo”, mondták a rohamosztagosok, „ugorj, kis varangy!”

— Nem!

— De igen. „Táncolj, kicsi sapo! Madre majd megmondja, hol bujkál az apukád! Táncolj, csak, kis sapo!”

— Ez rettenetes ...

— Nem. Hiszen a derekukra hurkolt kötélnél fogva később kirántották őket a krokodilok közül. Persze, volt, akit egy kicsit elkésve rántottak ki. .. Élvezi az előadást?

— intett az asszony a színpad felé.

— Nagyon — mondta a másodpilóta halálos fáradtan.

— Nagyon élvezem az előadást.

— Látja, azért a maguk fasisztái is tanulhattak volna egyet s mást a mi fasisztáinktól — mondta az asszony halkan.

— Nálunk nem voltak krokodilok — mondta a másodpilóta szárazon.

— Lám: ők sem voltak tökéletesek — mondta az asszony. — Qué vergüenza! Micsoda szégyen! Nem voltak krokodiljaik ...

— Ha lett volna idejük, talán ez is eszükbe jut — mondta a másodpilóta. — Telepítettek volna. Azért nekik is sok minden eszükbe jutott — mondta a másodpilóta komor tiltakozással. — Nem engedem bántani a nácikat — mondta a másodpilóta ádáz tiltakozással.

— Én meg Batistáékat — mondta az asszony. — És a Disznó-öböl emlékét meg a jenkiket sem. Imádom a jenkiket.

— Lehet, hogy vannak rendes jenkik is — vélte a másodpilóta komolyan.

— Lehet. Hogyne. Hat lábnyira a föld alatt.

A másodpilóta összerezzent. Valami homályos, vak bűntudata támadt, mert ezt a mondást otthonról ismerte. Sőt, olykor, gyarlóbb pillanataiban, használta is. Persze, egy másik néppel kapcsolatban. A felesége egyik — —