Irodalmi Szemle, 1982
1982/5 - KRITIKA - Mészáros László: A metafora világában
Mészáros László A METAFORA VILÁGÁBAN Az utóbbi időben több olyan könyv jelent meg a Madách Kiadónál, amely a maga nemében egyedülálló műnek számít (Mészáros András: Vandrák András filozófiai rendszere; Oj Mindenes Gyűjtemény; Magyar irodalmi hagyományok szlovákiai lexikona; Tóth László: Vita és vallomás). Ezeknek a műveknek a vonulatába tartozik Zalabai Zsigmond legújabb kötete is, mely a felszabadulás utáni csehszlovákiai magyar irodalom- tudomány első, szigorúbb mércével mérhető elméleti jellegű alkotása. A korábban irodalomkritikai kötetekkel (A vers túloldalán, Mérlegpróba) jelentkező Zalabai Zsigmond ezzel nemcsak a saját elméleti irányú fejlődéséről tett tanúbizonyságot, hanem ú j fejezetet nyitott a hazai irodalomtudományban is, melyet ez ideig csak történelmi és kritikai fogantatású és töltésű művek gazdagítottak. Zalabai Zsigmond poétikai, stilisztikai és szemantikai alapozású művének tulajdonképpeni tárgya a legszűkebb értelmezett képiség, a trópusok, a szerző szóhasználatával: a kettősképek. Az első, alapozó fejezetben Zalabai a szó, kép, szókép, képvilág fogalmakat elemezve és értelmezve egy összefoglaló, rendszerező kísérletben vázolja fel saját megoldásait, fogalmait. Ugyanakkor hangsúlyozza, hogy „az eddig fölmerült s az ezután fölvetendő kérdések, makacsul őrizve bonyolultságukat, több száz-, sőt ezer év óta napirenden vannak, viták tárgyát képezik, megoldásra várnak; választ rájuk az összehangolt csoportmunka adhat”. A dolgozat tulajdonképpeni célját pedig abban látja a szerző, hogy „majdani termékeny viták alapjául szolgáló vázlatot készítsen a trópusokról, így szolgálva második anyanyelvűnk: a költészet ismeretét és szeretetét”. A második fejezetben a szerző közelebbről szemügyre veszi a kettősképeket, az „átvitel” helyett bevezeti a kölcsönviszony fogalmát és a trópusokat két fő kategóriába sorolja — a metonímia és alfajai, illetve a metafora és származékai — melyeket aztán jeltudományi műszavakkal mdexeknek és ŕfconoknak nevez. A következő fejezetben pedig fölvázolja az indexek tanát, megkülönbözteti a mező, az index és az ikon fogalmát, majd az indexek stílushatásának, funkcióinak és tipológiájának az elemzésével és rendszerezésével zárja a fejezetet. Az index és az ikon különbségét itt abban látja, hogy míg az index olyan kettőskép, mely két egyazon mezőösszefüggésen (szférán) belüli jel szemantikai kölcsönviszony a, az ikon két, más-más mezőösszefüggéshez tartozó jel (fogalom, jelenség) kölcsönviszonya. A további öt fejezet tárgya a metafora (a metafora felszíni struktúrája és mélystruktúrája, a metafora és az ikonítás, a hasonlat, a szinesztézia viszonya és kölcsönhatása). Az utolsó előtti fejezet tárgya az ikonok és a „költői lélekvándorlás”; a kötetet az ikonok funkcióinak (poétikai, modelláló, stilisztikai és lélektani) az elemzése zárja. Az egyes fejezetek belső logikája strukturális egyezéseket mutat. Zalabai először mindig szemügyre veszi az elemzett fogalom lényegét és történelmi összefüggéseit, ismerteti az esetleges pro és kontra érveket, polemizál, majd a trópusok esetében vázolja a szemügyre vett trópus szemiózisát, s végül — összefoglalva a fejezetet — nevezéktani és tipológiai javaslatokat tesz, meghatároz és rendszerez. Okfejtése mindenhol világos, érthető, logikus, nyelve pedig szabatos, szemléletes és magyaros. Bár meghatározásaival több helyen is lehetne vitázni, azok a vázolt előzményekben és összefüggésekben logikusan következnek az előfeltételekből, illetve egymásból. A szerző két alkalmazott módszere külön említést érdemel. Az első a történelmi szemlélet következetes érvényesítése szinte minden egyes fejezetben. Ahol csak szükIZalabai Zsigmond: Tűnődés a trópusokon, Madách 1981)
