Irodalmi Szemle, 1982

1982/5 - KRITIKA - Alabán Ferenc: Összefüggéskeresés és mítoszteremtés

a valóságtól részben független, autonóm világ egyeduralkodó megteremtőjét látják. Ezért is tartja jogosultnak a költő, hogy sajátos, öntörvényű víziókban, maga teremtette mítoszokban, új kompozíciókban alkossa meg saját külön világát. Az autonóm mítoszokban való megörökítés a mai „újromantikus” jellegű vagy neoavantgarde áramlatokkal rokonítható vonás terjedelmileg, szerkezeti tulajdonságában, indulati-asszo- ciatív jellegben is. Cselényi most megjelent kötetével nemzetiségi irodalmunkban az alapjában realista, dokumentatív indíttatású, újromantikus mítoszköltészet hazai változatát hozta létre.

1. RIPORT

Cselényi mint újságíró riportokat ír, pontosabban mint alkotó a riport módszerével dolgozik költői fejlődésének egy meghatározható korszakában. (Az 50-es és 60-as években — ebben megegyezik több írö-kortársával, ami azt jelenti, hogy másokkal is közös vonások kimutatására nyílna lehetőség.)

A riport a publicisztika abszolút jogosult, nélkülözhetetlen formája, mely valódi csúcsain az általánost és a különöst, a szükségszerűt és a véletlent — céljainak megfelelően — kapcsolja össze. Hiszen a jó riport nem éri be a tények egyszerű közlésével; fejtegetései mindig összefüggéseket eredményeznek, okokat tárnak fel, következtetéseket váltanak ki. De a tényeket és összefüggéseket elvileg másként kapcsolja össze, mint az ábrázoló művészet. A tényt, az egyéni esetet a jó riport teljesen érzékletesen és átélhetően, konkrétan és individuálisan fejti ki, sőt olykor ábrázolja is. Cselényi riportjaiban elsősorban érzékeinkre apellál, amikor a tényeket ábrázolja, és akkor is, amikor következtetéseiben cselekvésre invitál. Minél sikerültebb egy Cselényi- riport, vagyis minél alaposabb és átfogóbb előkészületeken nyugszik, minél jobban megmunkált ténykomplexumot fog át, minél szemléletesebben vetíti ki példáit, annál nyilvánvalóbb, hogy a felhozott jelenségek és tények kizárólag példázzák, csak illusztrálják a megismert és kifejtett összefüggéseket, annál inkább ki lehet cserélni őket esetleg más példákkal, amelyeket a költő a tények és illusztrációs esetek csoportjában megfigyelt, összegyűjtött és rendezett. Természetesen tipikus esetekről van szó, de ez a riporti tiplkusság Cselényinél elvileg különbözik a költői tipikusságtól, mert a riportnak, mint a valóság reprodukciójának a konkrétságát csak az okok és összefüggések feltárása és kifejtése teljesítheti ki, míg a művészi ábrázolásban az egyéni sorsnak kell tipikusnak látszania, vagyis az ábrázolásnak az osztályszerű vonásokat mint egyénieket kell tartalmaznia. Jogos a kérdés, hogy a riport Cselényinél nem akadályozza-e a költői megnyilatkozás kényszerét? A riportban ui. az a fontos, hogy a megadott tények pontról pontra egyezzenek a realitással, az elvonatkoztatott művészi ábrázolásnál viszont teljesen egyre megy, hogy hány részlet egyezik meg a téma alapjául szolgáló empirikus valósággal. Mert végülis minden megegyezhet, és a költői valóság mégsem teljesedik ki; esetleg semmi sem egyezik meg, és ez a valóság mégis tökéletesen jelen lehet.

A Cselényi kötetének első harmadában közölt írások érezhetően magukon viselik a pályakezdés nehézségeit, a kezdő alkotó fogyatékosságait. A témák ugyan jó érzékkel lettek kiválasztva, több esetben azonban a megformálás erőtlen és bőbeszédű. A Könyves Szabó József, a Dombok és emberek, a Barangolás Bodrogközben című változó műfajú és színvonalú írások elsősorban az alkotói életmű kezdeteinek részeiként kapják meg értelmüket és jelentőségüket, önmagukban csupán mindennapi jegyzetekként, útinaplóként, riportként értékelhetjük őket. A költőnek van olyan írása a kezdeti évekből lOtthon), amely a novella lehetőségét is magában hordja, s a keret közti rész igazi szépírói erényeket csillogtat, a megjelenítés művészi erejével hat. De ez csak a novella egy része lenne, a sikerült része, mert a keret, az egyéb életrajzi részeket is közvetítő keret, annyira pragmatista módon akarja kiteljesíteni a mondanivalót (mindent elmond és magyaráz), hogy a művészi hitel kárát látja tőle, a prózát író alkotót elnyomja a riporteri hajlam. Témájában, megformálásában és hatásában is A Rétek krónikája című riportja vonultat fel vérbeli újságírói erényeket, mely a felső- patonyi Rétek telepeseinek elmaradott és elhanyagolt életkörülményeit tárja fel, de figyelmet érdemel ebből az időszakaszból a szimbolikus című Délibábot látni című írása is, melyben egy háborút, hadifogságot, szövetkezetesítést megélt hős belső mono