Irodalmi Szemle, 1982
1982/1 - Böszörményi János: Hadak útján — hadak szolgálatában
adólajstromban kimutatott 11 nagycsalád mindegyikére 58—60 hold jut. Miver ebben a korban 1 magyar hold terméshozama általában 4 q volt, a fenti számítások reálisnak mondhatók. A méhkastized tétele 45 akcse. Ez méhkasonként 2 akcse, azaz 4 magyar dénár. A faluban 22—23 méhkas lehetett, tehát nagycsaládonként 2—2. A méhészet nemcsak az ételek, italok édesitéséhez szükséges méz miatt volt fontos, hanem a viasz miatt is, amelyre világítási célokból volt szükség. Erdő- és legelőhasználatért 160 akcse volt a falu adója. Az állattartás mértékére nemcsak az 5 akcsét kitevő adó, hanem az erdő- és legelőhasználat után fizetett adótétel is utal. A sertésadót ugyanis csak az egy évnél öregebb sertések után vetették ki (darabonként 2 török akcsét számítva fel). A fiatalabb sertések után az erdő- és legelőhasználati adó tételében fizetett a falu. Ugyancsak ebből az adótételből lehet következtetni arra is, hogy juhok, illetve kecskék is voltak a faluban. A haltized után 300 akcse volt az adó és a „rájáh malma 6 kerekű” után további 300 akcse. (Egyéb források szintén 6 vízimalomról tudnak.) így az is kiszámítható, hogy a Duna szolgáltatta a falu jövedelmének mintegy 10 százalékát. Bírság- és menyasszonypénz és hordóadó tételeiben 30 akcse van feltüntetve. Az adótételek végösszege 5800 akcse, mely összeg nem egyezik a „jövedelem”, tehát az adóbevétel végösszegéül feltüntetett 5950 akcséval. Ilyen különbségek a szomszédos falvak deftereiben is előfordulnak. A menyasszonyadót a faluban évenként köíött házasságok száma alapján szedték. Menyegzőnként a hajadonnak 30 akcsét, az özvegynek 15 akcsét kellett fizetni. A bírságot vagy büntetéspénzt a falu bírája szabta ki (káromkodásért vagy valamely kihágásért). A jobbágyok, súlyos terheik mellett, 1554-től kötelesek voltak szükség esetén fegyvert fogni. így az a jobbágy, akinek egy ekényi földje volt (azaz a 4—6 ökrös gazda) köteles volt puskát tartani porral és golyóval, míg az, akinek fél ekényije volt, pajzsot és kardot tartott. 1545—1552 között volt a közeli komáromi vár megerősítése és a török, amennyire csak tehette, az építkezést folyton akadályozta. Ezért a komáromi várból a naszádosok és a vízi hajdúk gyakran végeztek rajtaütéseket a törökökön. A két hadsereg felvonulási területe ezekben az években a Duna volt. 1580 körül a bajnai és a lábatlani parasztok Mocson törököt fogtak. Nagy diadallal aztán Komáromba vitték az elfogott vitézt, s ott Forgách várkapitánynak adták át, gondolván, hogy az menten nyársba húzza a szegény rabot. Forgách azonban kijelentette az ámuló parasztoknak, hogy a törököt váltság nélkül szabadon bocsátja. A jó falusiak erre szerfölött megszeppentek. Tudták, hogy ha az elfogott vitéz kiszabadul, az ő falvaikat menten elpusztíttatja. Zeleméry László érseki jószágigazgatóval együtt tehát gyors postát küldtek Bécsbe, s arra kérték Ernő főherceget, hogy a török rabot ne engedje elbocsájtani, mert ha kiszabadul, bosszút áll rajtuk. 1580. márc. 7-én Ernő főherceg csakugyan meghagyta Forgáchnak, hogy a török rabot egyelőre tartsa fogva. Elképzelhető ezután a falu dilemmája: Törököt fogtunk, mit csináljunk vele? A törökök nem maradtak adósai az ilyenféle tetteknek, mert „sajkáikon egészen a komáromi vár közelébe merészkedtek, s a Komáromtól egy mérföldnyire eső Marczal- háza községben több száz főből álló gyalogságukat helyezték el tartalék gyanánt, mivel ez a víz miatt tovább nem hatolhatott.” Mocs és környékének újabb elnéptelenedésére 1594-ben a tizenötéves háború alatt került sor. A vidék a keresztény seregek felvonulási területe lett. Ez a sereg Illésházy szerint inkább a környék lakosait fosztogatta s rabolta ki a török elleni küzdelem helyett. Esztergomot csak 1595-ben sikerült a császáriaknak elfoglalniuk, miután előzőleg bevették Párkányt. A hadak átvonulása részben Mocson keresztül történt. A török ellen- támadás során Ali pasa visszafoglalta Esztergomot a császáriaktól és a törökök újra megszervezték az esztergomi szandzsákot. A két harcoló fél, kö'zel Mocshoz, a zsitva- toroki békében kötött fegyvernyugvást. Az itt megkötött békeszerződés azt is kimondta, hogy az esztergomi szandzsák hódoltsági falvainak terhei ne emeltessenek. A komáromiak az 1619. évi országgyűléshez panasszal fordultak, mert Forgách érsek több faluból, így Mocsról is kiűzette a protestáns prédikátort. 1634-ben az újvári tiszttartó teszi ugyanezt és 1644-ben — Rákóczi György szabadságharca alatt — az esztergomi érsek —
