Irodalmi Szemle, 1982

1982/5 - Egri Viktor: Fehér éjszakák (regényrészlet)

Egri Viktor

(Részlet a szerző LÉGY FÉNY ÉS KENYÉRI c. önéletrajzi regényéből]

Nem állíthatom, hogy a nyugati félteke békeküldötteinek valamelyike nyíltan támadó, provokáló hangot ütne meg, ami az előző találkozókkal szemben lényegbeli változást jelent a béketábor javára, viszont nem egy felszólaló a lelkek megbékélését hirdető lanyha pacifizmusban véli minden bajra meglelni az orvosságot. Passzív humanizmussal szembeszállni az atomháború megszállottjaival egyenlő volna az öngyilkossággal, de ezt ott nyugaton a jelek szerint még kevesen ismerték fel.

D. C. Candy tiszteletes úr szerint — akit Kanadából a torontói egyház békebizottsága küldött megfigyelőként Helsinkibe — a legfőbb kérdés: vajon milyen mértékben van összekapcsolva a Béke-Világtanács a „vörös métellyel”. Kanadában ugyanis sokan azt hiszik, hogy a Világtanács a kommunizmus politikai fegyvere és ezért „félnek” a békemozgalomtól, mint a pestistől.

Candy tiszteletes úr jóhiszeműen fejezi ki csodálatát, mily hatalmas eredményeket ért el az aránylag rövid idő alatt a kommunizmus gazdasági téren, de aggasztja, vajon az egyháznak, és általában az embereknek megvan-e a kritikai szabadsága?

Végül a semlegesnek tetsző megfigyelő vallomásában meglepő fordulat következik.

— Az én országomban kompromittáló, hitelét vesztett fogalom a béke — mondja. — Annak ellenére ez a szó a keresztény hit tartozéka, igen nehéz alkotó módon élni vele úgy, hogy az ember gyanúsnak ne tűnjék. Ha az ember nem kever ugyanabba a mondatába néhány atombombát, s néhány szót a védő módszerekről, veszélyes idealistának vagy radikálisnak ítélik.

A tiszteletes úr egyfelől aggasztónak találja a kritika hiányát, illetve a szabad szó elfojtását a mi szocialista világunkban, másfelől kénytelen beismerni, hogy otthonában, a „szabad” Kanadában a békét hirdető ember nem kívánatos elem.

Máskülönben egyetértünk a kanadai megfigyelővel, hogy be kell szüntetni a gyűlölet propagandáját, de hozzátesszük, ezt felesleges felénk hirdetni, hangoztassa ezt meggyőző erővel otthon, a hívei előtt. Szép, hogy Kanada templomaiban sok bátor szó hangzik el az atombomba ellen, ám kívánatos volna, hogy ez ne korlátozódjék a templomok terére, a lelkészek munkájára, de hangozzék el nyilvános gyűléseken, újságokban, iskolákban is, és ne legyen csak kevesek egyházi, lelkiismeretbeli ügye, hanem az egész népé, mint nálunk.

Helsinkiben későn köszönt be a nyár. A parkokban most, június végén kezd virágozni az orgona, a gyümölcskertekben pedig az almafa. Az utcákon rengeteg a virágárus, a virágüzletek kirakataiban pompás szegfűk, melegházakban termesztett fehér, égőpiros, mályvaszínű és sárga tearózsák, gladiólák, tulipánok és gyermektenyér nagyságú, bársonyos levelű árvácskák virítanak. Kint az új lakótelepek ablakai is tele vannak évelő zölddel és virággal.

A villamossínek mentén is, zöld gyepágyak szélén piros virágokat látsz, messziről muskátlinak nézed őket — mintha ezzel a sok virággal kárpótolnák magukat a hosszú téli hónapok szürkeségéért. Rövid itt a nyár, csak június elején köszönt be a meleg és már szeptember első hetében búcsút mond. Januárban befagy a tenger, jégtörők vágnak utat a tengerjáró hajóknak, március végéig autók, megrakott tehergépkocsik meFEHÉR ÉJSZAKÁK