Irodalmi Szemle, 1982
1982/4 - ÉLŐ MÚLT - Csanda Sándor: A csehszlovákiai magyar irodalom a Korunkban II.
akiről a Korunk kritikusai azt állítják, hogy elbeszélő írásai jobbak verseinél, de ez inkább csak a szerzőnek szóló bíztatás, mert ezek is modorosak, laza szerkezetűek. Feltűnő, hogy az előző évben annyira aktív Kovács Károly csak két kis cikkel szerepel ebben az évfolyamban: A száz éve halott Puskin (megemlékezés), A csehszlovákiai konjuktúra (a gazdasági helyzetről). Az antifasiszta szerzők közül először tűnik fel itt (a Tavaszi Parlamenten is fellépő) Juhász Árpád, A csehszlovákiai magyar színház kérdéséhez c. kritikus értékelésével. A haladó színház problémájával foglalkozik a szintén csak most feltűnő Fejér István, A prágai nemzetközi avantgard-színházi konferencia c. beszámolójával. A már ismert Háber Zoltán Hagyomány és haladás címmel értekezik a lévai munkásszínjátszók programjáról. Klasszikus írók alkotásait dramatizálva, szabadtéri játékként adják elő. így arattak sikert ebben az évben a Háry Jánossal, s amint más lapokból tudjuk, 1938-ban a Toldival, a tornóci híres antifasiszta mani- fesztáción. Két cseh tanulmány fordítását is megtaláljuk az 1937-es kötetben: az egyik Josef Král említett Masarykról szóló cikke, a másik Závis Kalandra történelmi értekezése, A huszitizmus értelme. Franyó Zoltán romániai magyar műfordító cseh költők (P. Bez- ruč, Karel Toman, Jifí Wolker) verseinek fordítását közli, összefoglaló címmel, Szalatnai pedig Vladislav Vančurától fordít regényrészletet. Berkó Sándor Robert Davidnek egyik villoni balladáját tolmácsolja magyarul. Az ismeretlen költőről ugyanitt Sándor László megírja, hogy a neves V. Nezval írta a balladákat ezen az álnéven. Az erdélyi írók közül szlovákiai magyar könyvet ismertet Gaál Gábor: a nyitrai Híd kiadó többkötetes antológiáját. Rendkívül gondolatébresztők és eredeti meglátásúak Méliusz József ezévi csehszlovákiai útjáról szóló beszámolói: Pozsonyi emlék, A prágai E. F. Burian színház. Az évfolyam csehszlovákiai anyagának gazdagságáról és terjedelméről álljon itt néhány statisztikai adat. 24 csehszlovákiai szerzőnek 99 írása található benne, s 3 erdélyi író foglalkozik itteni témával. A leggyakrabban publikáló csehszlovákiai magyar szerzők sorrendje: Fábry Zoltán (12), Forbáth Imre (11), Sándor László (8), Neufeld Béla (8), Barta Lajos (6), Morvay Gyula (6), Szalatnai Rezső (5), Szabó Imre (4), Erdőházi Hugó (3). Az 1938. évi Korunk tartalmára már rányomja bélyegét a csehszlovák tragédia. A magyar folyóiratok közül épp ez a marxista és európai lap közli a felhívást: A cseh és szlovák írók a világ közvéleményéhez, amely így kezdődik: „Ebben a döntő pillanatban, amikor a világ háború és béke közt lebeg, mi, csehszlovák írók hozzátok fordulunk, kik a világ lelkiismerete vagytok, hogy néhány nagyjelentőségű dolgokra emlékeztessünk benneteket.” (865) Aligha véletlen, hogy Csehszlovákia veszélyeztetése idején az itteni haladó magyar írók szép esszékben tettek vallomást e földről és a csehszlovák—magyar kapcsolatokról. Először a tanulmányírásban is erősen aktivizálódó Forbáth ír kitűnő vallomást, Magyar költő Prágában címmel. Azzal kezdi, hogy bohém avantgardistaként (ekkoriban a bécsi Mában jelentek meg versei) a húszas évek elején megjelent a prágai irodalmi kávéházakban, azt a hírt terjesztve magáról, hogy „Közép-Európa és a kapcsolt részeknek legnagyobb költője”, s az „éhségművészetben” is avantgardista volt. A prágai művészeti élet leírása mellett a vallomás legérdekesebb részlete a cseh és a magyar avantgard összehasonlítása: „ízlésesebbek és következetesebbek voltak. Nem szenvedtek úgy, mint mi a zavaros elméleti eklekticizmusban és praxisuk is mentes volna a »kozmikus« görcsök, zagyva dadaista kísérletek s egyáltalán a megvadult akarnokok és mitugrászok zsibvásárától. A »poetizmus« (Teige és Nezval iránya) fölénye elméleti megalapozottságában és művelőinek nagy tehetségében rejlett, ott dilettáns nem juthatott szóhoz! A cseh avantgard nem tévedett el az izmusok útvesztőjében, programja egyszerű, de radikális volt: emancipálni a művészetet az ócska rekvizitumoktól; az emocionalitás és imagináció tiszta eszközévé tenni... Ennek a művészi programnak apja a nagy francia poéta, Apollinaire...” (391) Szellemesen szól Forbáth a magyar ellenzéki és a prágai szlovák írótársaságokról is. Külön figyelmet érdemel a verseiben is megénekelt prágai külváros, a csavargók és bohémek tanyájának szellemes bemutatása: Déjvice, Na bojišti és a borozók. Šaldának és Nezvalnak a méltatásából azonban nem tűnik ki, hogy eszmeiségük hatott-e a költőre, inkább csak az, hogy Prágából nézve valósággal pocsolyának látta a kisebbségi magyar szellemi életet, a periférikus kvaterkairodalmat. Kevésbé költői, de tudományosan megalapozott Czuczor (Dobossy) László esszéje:
