Irodalmi Szemle, 1982

1982/1 - Duba Gyula: Örvénylő idő V. (regényrészlet]

nosse... Freundschaft és más szavakat, melyeknek talán a jelentését sem Ismerte, de benne éltek, és a részegség a felszínre hozta őket. A fiú megdöbbenve nézte, igyekezett lefektetni, de nagyon sokára sikerült csak. Bakancsát és kabátját Atya levetette, de nadrágban dőlt az ágyra, s Péter nem takarta be őt.

— Tatranský ... motyogta az öreg. — Hol vagy, Tatranský, élsz még?

Nemsokára elaludt, nyitott szájjal lélegzett, és arca újra megtört, szürke lett. Péter

elfújta a lámpát, a pisztolyt a komódba tette, és a töltényt magával vitte. De másnap visszaadta, amikor megkérte Atyát, hogy kérvényeit írassa alá a nemzeti bizottság elnökével és Konárek Juróval.

Lassan elmúlt a nyár.

Augusztusban öt cséplőgép zúgott a határban, körülöttük nagy szalmakazlak és pelyvarakások nőttek. Szekerek és pótkocsis traktorok hordták a gépekhez a gabonatermést, s a nagy, piros cséplődobok mohón bőgve megették a búza- és árpakévék tízezreit. Száraz volt a nyár, kedvezett a cséplésnek. A szövetkezet Skoda teherautója és néhány Zetor traktor az állami felvásárló központ magtáraiba szállította a kicsépelt gabonát, jó a termés, az emberek már arról beszéltek, hogy ha a kukorica és cukorrépa is jó termést hoz, a szövetkezet osztalékot fizethet. Péter a Pilincke partjáról nézte a cséplőgépeket, felettük és körülöttük mint barna füst, porfelhő gomolygott. Nem fújt a szél, szellő sem rebbent, amely továbbsodorta volna a porfelhőt. A melegben kifakult kék égen reggeltől estig izzó fehér fényben égett a nap.

Péter megfürdö'tt a Pilinckében, és hazasietett. Állandóan tanult. Átvette a középiskolai tankönyvek* anyagát, a fizikát és matematikát egy ismerős, idősebb városi tanítóval, a történelmet, nyelvtant és földrajzot egyedül.

Szeptember elejére meghívót kapott az egyetemi pótfelvételi vizsgára.

A szülei tudták, hogy elmegy, megmondta nekik. Apja nem szólt, nem tartóztatta, de ő a tekintetéből kiolvasta a gondolatait: Menj, ostoba, próbálkozz, úgyse sikerül! Te tudod, mit teszel, mondta végül, s a tekintetéből nem tűnt el a hitetlenkedés. Pedig magában, a lelke legmélyén azt mondta: Menjen, talán sikerülnek a tervei, és jobb élete lesz, mint nekem. Ebben a felfordult világban minden lehetséges! Anyja nézte, mintha már búcsúzna tőle, párás lett a szeme, elfordult, de nem törölte meg.

Öregmama nem sejtett semmit. Továbbra is buzgón tanácskozott Marissal, szalonnát adott neki, meghallgatta legújabb híreit, és egyre szorosabbra húzta a kört a fiú körül. Napi híradásaival, megjegyzéseivel és tanácsaival valósággal behálózta. Nem ravaszkod- va és titokzatoskodva tette, hanem nyilvánosan és magától értetődően. Átvette Péter sorsának az irányítását, és a fiú érdekében, mindenki tudomásával és bevonásával, nyíltan valósította meg tervét. Péter házasságának ügyét a család fő érdekének és egyedüli mentségének tartotta. A szenvedélyes komolyságból, mellyel terveiről beszélt, azt olvashatták ki, hogy ha a fiú rövid időn belül nem talál méltó élettársat, mindnyájan elvesztek. A Nagybenéket maga alá temeti a rohanó idő omladéka, és befedi az enyészet. Nyomtalanul eltűnnek a világból, aztán hiába jön a nagy változás, az már későn érkezik; eső után köpönyeg.

Az utóbbi időben gyakran beszél egy számunkra ismeretlen érett lányról a Garam túloldaláról, bizonyos Peszeki Ilonáról, akinek minden feltétele megvan, hogy férjhez menjen egy hozzáillő derék és józan gazdalegényhez. Több kérője van, de válogat, mert az igazit várja, aki boldog asszonnyá teheti, és akit ő is maradéktalanul boldoggá tehet, öregmama tájékoztatásából kitűnt, hogy mindent tud Peszeki Ilonáról, az egész családról, szüleiről és őseiről a jobbágyfelszabadítás koráig visszamenően, vagyoni helyzetéről és a mai életviszonyáról. Szavaiból az avatatlan hallgató is kétségek nélkül megérthette, hogy az a szerencsés személy, akire Peszeki Ilona várakozik, nem más, mint Nagybene Péter, a füzesnyéki tanító. Pontosan ő, senki más, aki — maga is tudja — csak a körülmények kényszerítésére, bizonytalan ideig tanítóskodik, oktatja a falu égetni valóan rossz kamaszait, bajlódik velük, anélkül, hogy munkáját megbecsülnék. Különben ízig-vérig paraszt, és nemsokára a visszakapott földek, állatok és gazdasági felszerelés várományosa. Öregmama hát elmondta Peszeki Ilona feltételeit — derékség, józanság —, felfedte kártyáit, de az átmeneti tanító azonnal tiltakozott.

— Az. .. De én nem vagyok józan, mert iszom. Néha nem is keveset. Nem hiszem, hogy megfelelnék Peszeki Ilona feltételeinek. Nemcsak rosszkedvemben borozok, hanem néha akkor is ha magányosnak érzem magam. — Mert egyedül vagy, mint az ujjam