Irodalmi Szemle, 1982
1982/3 - FIGYELŐ - Bertha Mária: A negyedik dimenzió
is élvezetessé tette az előadást? A régen nem tapasztalt, s mindvégig következetesen betartott fegyelem, a színész fegyelme. Ez annál is inkább figyelemreméltó, mert Konrád a darabban gyakorlatilag az egész MATESZ-gárdát felvonultatja, s kézben tartja az egész produkció ideje alatt. Ami megoldatlan, s mindvégig kilóg az előadásból, az a narrátor figurája. Nem Holocsy István bűne, hogy gyámoltalanra sikeredett, hanem a már előbb említett dramaturgia hiányossága. Mentőötletre lett volna szükség. S ha már a hiányosságoknál tartunk, engedtessék meg még egy, nemcsak erre a darabra vonatkozó megjegyzés: színészeink fizikai kondíciója igen hiányos. És erre a mindennapos utazási tortúra, s a többi eredendően adott zavaró körülmény sem mentség. Ezen javítani kell sürgősen és fegyelmezetten. Platzner Tibor díszlete ötletdús volt, és helyénvalónak bizonyult: elhitette velünk a Hivatal megközelíthetetlen bástyáit. Hanzsér Árpád és Platzner Tibor zenei montázsa elősegítette a produkció folytonosságát, s ezáltal szükségszerűen felpörgette a ritmusát is. Fejtegetésem kapcsán az olvasó talán megkérdezhetné: hogyan állíthatom azt, hogy jó előadást láttam, ha recenziómban ennyi hiányosságot vetek az aktőrök szemére? A kérdés jogos, de a válasz is kézenfekvő: egy jó előadás hiányosságainak a felmutatása, ha az jobbító szándékkal történik, egyet jelent a bizalom előlegezésével is, hogy a soron következő bemutatók még tisztább élményt szolgáltassanak. Azon a hófúvásos estén kevesen voltunk a bemutatón, de mindannyiunkban ott bizsergett egy örömteli érzés: talán a MATESZ komáromi színpadán megmozdult valami; az állóvízbe kő esett. Megmarad-e ez a lüktetés? Lesz-e folytatása? Soóky László A negyedik dimenzió Valódi olvasmányélményt ígér Jozef Puskás Štvrtý rozmer (A negyedik dimenzió) című legújabb regénye, amely 1982-ben magyar fordításban is megjelent a Madách Kiadó gondozásában. • A fiatal szerző eddigi írásaiban — novelláiban — az intellektuális próza mű- velőjeként mutatkozott be. Művének középpontjában az egyes ember, az intellektuális hős áll, az ő belső világa tárul fokozatosan az olvasó elé. Az a leíró, elemző módszer, amelyet Puskás írásaiban alkalmaz — a hős tulajdonképpen saját magát tárja föl, saját magát, tetteit elemzi, veszi bonckés alá — lehetővé teszi a szerző számára, hogy a hős cselekedeteit, érzelmeit minősítse, a hőst „fejlődésében” ragadja meg. Ez a „fejlődés” pedig mindig valami emberi törekvésben csúcsosodik ki, s ez a törekvés valami általános emberi értéket képvisel. Puskás hősei őszinte emberi kapcsolatokra vágynak, vagy saját benső világukban, az emberekhez, a világhoz való viszonyukban kívánnak rendet teremteni. így válik általános érvényűvé az egyszeri „történet” mondandója. Puskás új regényében a megkezdett úton halad tovább. Itt is az intellektuális hős kerül a mű középpontjába, de köréje a valóság, a társadalom szélesebb és teljesebb képe rajzolódik, ahogy azt az adott műfaji keret megköveteli. A regény cselekménye — nem is cselekménye, talán inkább váza, alaphelyzete — egyszerű, köznapi. Egy fiatal, kisgyermekes értelmiségi házaspár hétköznapjai peregnek a könyv lapjain. Rotarides fizikatanár, a fizika tudományának szerelmese, felesége is alkalmazásban van, s a család jövedelmét kiegészítendő, szabad idejében gépírást vállal. Bölcsődés kisfiúkkal egy egyszobás kis lakásban szorongnak. Egyetlen vágyuk, hogy nagyobb lakásba kerüljenek, hogy munkájuk zavartalan elvégzéséhez s a pihenéshez mindegyiküknek meglegyen a
