Irodalmi Szemle, 1982

1982/3 - FIGYELŐ - Varga Erzsébet: Gerstner István tájképei

maga külön tere, helyisége, ahová félrevonulhat. Apróhirdetés útján lakáscserével próbálkoznak, de minden igyekezetük kudarcba fullad, végül azonban mégis beköltözhetnek egy új lakótelep vadonatúj, tágas lakásába. De ez már meghaladja a történet keretét, és nem is lényeges. Látszólag tehát ennyi és nem több ez a regény, amely egyértelműen megnevezett és felismerhető színhelyen, Pozsonyban játszódik, de tájainkon bárhol másutt is játszódhatna. Hogy mégis több ennél — egy szokványos mai történetnél —, az Puskás írói erényeit dicséri. Ez a szabványtörténet ugyanis túlmutat önmagán. Az író egyúttal általánosabb, az ember létét, értelmesebb életét érintő dolgokat feszeget. S teszi ezt a filozófia és a modern természettudomány eszközeivel, illetve tudásanyagának felhasználásával.

Rotaridesék egy szobában kénytelenek meghúzni magukat, mások — szomszédaik

— viszont villában, tágas családi házban laknak, vagy idős, magányos emberként kényelmes, nagy lakást birtokolnak. Rota- rideséknek szükségük és joguk van a nagyobb lakásra, a megfelelő élettérre, amelyben megvalósíthatják önmagukat, tudásuk, képességeik legjavát nyújthatják. De vajon arra is joguk van, hogy mások rovására érvényesüljenek, önző módon saját hasznukra egyéni erkölcsöt kövessenek? A válasz természetesen csupán nemleges lehet.

A szerzőnek Rotarides fizikus volta, illetve a fizika tudománya szolgáltatja azt az eszközt, amely révén művészi elképzeléseit megvalósíthatja. Tudjuk — s a regény folyamán Rotarides érdekes fejtegetéseiben néhányszor elhangzik —, hogy bár a köznapi értelemben vett fizikai térnek érzékszerveinkkel csupán három kiterjedését érzékeljük, létezik a térnek egy negyedik dimenziója is, s ez az idő. Ennek a fogalomnak, a negyedik dimenzió fogalmának Puškáš metaforikus értelmet ad. Az ő értelmezésében ez a fogalom az emberi lét negyedik dimenziójaként jelenik meg, s jelenti mindazt a szellemi és erkölcsi értéket, amely segít kiemelkedni a hétköznapok szürkeségéből, megláttatja velünk a tárgyak világát meghaladó dolgokat, egyszóval: ami az ember életét emberivé teszi. Rotaridesék küzdelme a lakásért így válik többé önmagánál, így emelkedik a mindezen értékekért folytatott küzdelemmé.

Puškáš éles szemű megfigyelő, jó ember- és életismerő. Figurái egytől egyig élő, hús-vér emberek, élethelyzetei naponta megélt helyzetek. A regényben Írói fantáziájának is tág teret enged, de az események végeredményben mindig a valószínűség határán belül maradnak. Puškáš halálosan komoly, őszinte és fanyar humora segíti az olvasót a tájékozódásban. Művészi mértéktartása kiegyensúlyozott, kerek művet eredményez. (Smena,

1980)

Bertha Mária

Gerstner István tájképei

Gerstner Istvánt bizonyára nem szükséges bemutatni olvasóinknak, hiszen tájképeit nem most, a januárban rendezett pozsonyi kiállításon (Cyprián Majerník Kiállítóterem) láthattuk először; Szlovákia fővárosában legalább harmadszor állította ki festményeit (1973-ban a Život című hetilap Kisgalériájában, 1979-ben pedig a Slovnaft vállalat Kisgalériájában), s 1979- ben Nyitrán, Érsekújvárott és a dunaszer- dahelyi Csallóközi Múzeumban is bemutatkozott a képzőművészet-kedvelő közönségnek.

Talán nem felesleges megnéznünk, mire figyelt fel az előző kiállítások alkalmával a kritika: mindenekelőtt a festő sajátos színeinek méltányolásáról kell szólnunk, no meg arról a felismerésről, hogy Gerstner szülőföldje és ihletője, Párkány és környéke a szlovákiai képzőművészetben mindeddig ismeretlen terület volt, a festő tehát egy képzőművészetileg „feltérképezetlen” természeti valóságot hódít meg, hoz emberközelbe — egyszerű és érthető képein szuggesztíven ábrázolva táj-, illetve szülőföldélményét. A Csallóközi Múzeumban rendezett kiállítás kapcsán Nagy Kornélia művészettörténész a következőket írta folyóiratunkban Gerstnerről: „Sohasem a táj vagy az ábrázolt tárgyak