Irodalmi Szemle, 1982
1982/3 - Böszörményi János: Hadak útján — hadak szolgálatában
A mocsi molnármesterek panaszlevelében olvasható, hogy „miután a kuruc háborúságok után semmi malmok sem maradtanak, a komáromi Hajtman kapitány, urunk Pap Istvány uram malmát (Pap István mocsi hajósmester, hajótulajdonos, hajómalmos a kuruc háborúk során a karvai dunai híd építésében fontos szerepet játszott — B. J.) meg csináltatván és komáromi molnárokat ide leeresztvén.” Nyolc malmos gazda nevét olvashatjuk a taksások, azaz a pénzben adózók között: Varga, Rózsa, Dömény, Molnár, Menyhárt, Gáspár, Kozma, Rábel; Pap István neve ekkor már nem szerepel a malmosok között! A mesterlegények: Kozma András vice céhmester, Molnár Menyhért atya mester, új Vári István szolgáló mester, továbbá öreg mesterek; Gáli János, Kecskeméti István, Balla Mihály, Bors Ferenc, Jósa Gergely, Kürty János, Kis István, Tóbiás György, Bo- kodi György. A szájhagyomány szerint a magazinok őrsége, „strázsája” lengyelül és oroszul beszélő galíciai ulánus katonaság volt. Ezt megerősíti egy 1793. január 19-én kelt, a mocsi elöljárók által beadott panaszlevél is, ill. tiltakozás a faluban tervezett toborzás ellen, amelynek második pontja így szól: „mert két rendbéli Magazinális házaink a Helységünkben, egyik eö> Felsége, másik pedig a Méltóságos Uraság részére találtatnak, mely- lyek közül az elsőben úgy is gyalog katonák szüntelen istrázsán vagynak.” A 18. században a hadkiegészítés fogdosás és toborzás útján történt. Az újoncok kiállításánál a csalás, kizsákmányolás és erőszak napirenden volt. A földesúr vagy tisztje, a plébános, a szolgabíró, a falusi bíró mind összejátszottak a toborzásnál. A szolgabíró állapította meg a napot, ill. az éjszakát, amikor az újonckiállításnak meg kellett történnie. Erre az elöljáróság titokban megtette az előkészületeket, mire a fogdmegek éjjel betörtek a megjelölt házakba s a szülő vagy a feleség mellől elragadták a kijelöltet. Rettentő zaj, kiabálás, sírás-rívás támadt, néha a jelölt ellenállt, s véres verekedések voltak. Néhányan meg is szöktek. Mindig sokkal többet fogdostak össze, mint amennyi ki volt róva, mert nem lehetett tudni, a vizsgálat kit talál majd alkalmasnak. Az elhurcoltak családja eközben pénzzel igyekezett övéit kiszabadítani, ami visszaélésekhez, a szegénység kirablásához vezetett. A toborzás anyagi és erkölcsi tekintetben borzasztó bajokkal járt. Az 1793-as évben a vármegye elrendelte, hogy Mocson tartsanak toborzást. A falu elöljárósága kétségbeesetten tiltakozott ez ellen és négy pontban bizonygatták, hogy ez miért lehetetlen. A levél szövege az alábbi: „Tekintetes Nagy Urunk Vice Ispány Urunk! Most folyó 19. jan. méltóztatott Feö' Biro Urunk nálunk Mocson rendeleteket meg tenni, hogy hozzánk rendeltetik egy lovas katona tiszt úr és ahhoz a verbunk platz, melly végett mélységes alázatossággal Tekintetes úrnál alázatosan esedezünk, hogy kegyesen méltóztatnék említett Tiszt Urat és verbunk platzot más Hellységbe ezen alázatos okokból rendelni. 1. Mert a Hellységünk egy verbunk platzanak szűk és kitsiny. 2. Mert két rendbéli Magazinális Házaink a Hellységünkben, Egyik Eö Felsége, másik pedig a Méltóságos Uraság részére találtatnak, mellyek közül az elsőben úgy is gyalog katonák szüntelen istrázsán vagynak. 3. Mert tapasztalt dolog, hogy ezen verbunkos ujj . katonák még zabolátlanok lévén félelmetes dolog hogy né talántán pipából vagy is más pajkosságból tüzet ejtsenek a Hellységben ■ (mellytől az Isten őrizzen) és így még ezen Magazinumok is meg emésztődjenek. 4. Azon csekély falu Házában is, melly nálunk találtatik a Hellységünk Nótáriussá feleség és gyermekestől lakik, kinek is ezen téli időben ki költözvén hellyet sem tudnánk keresni és adni. Melly alázatos kérésünkre a midőn kegyes resolutióját el várnánk, maradunk Mocson 19. jan. 1793. Örökös tisztelő szegénység kissebb méltatlan szolgái Motsi Elöljárók.” A falu úgy akart kitérni a verbunkolás megtartása elől, hogy nincs megfelelő szabad térség, ahol azt meg lehetne tartani. A katonaszedés ugyanis úgy történt, hogy a toborzást végző néhány tiszt és néhány altiszt egy szabad térségen kitűzte a regiment zászlaját, kikiáltották a zsoldot, hangos szóval dicsérték a katonaéletet és borral ' kínálgatták az őket bámuló falusi legényeket. Aki a bámészkodó legények közül a zászló alá állt, vagy elfogadta a bort, vagy kezet rázott az őrmesterrel vagy tizedessel s hagyta, hogy a jókedvű altiszt tréfából a fejébe csapja a katonacsákót — az bizony köteles
