Irodalmi Szemle, 1982

1982/3 - Duba Gyula: A költőesztéta Tőzsér Árpád (tanulmány)

A továbblépés érdekében összegezve az eddigieket, meghatározhatjuk azokat a fogalmakat, melyekre a tőzséri esztétika épül: a szubjektum egysége, a személytelenség és az ún. harmadik minőség. Összefüggésüket a vers születésének folyamatában így foglalhatjuk egybe: az objektív valóság és a költői szubjektum a személyes személytelenség formatörvényei szerint „harmadik minőség”-gé egyesülnek a versben.

Figyelmünket most erre a „harmadik minőségre” összpontosítsuk, amely véleményünk szerint nemcsak a költői akarat és tudatosság kifejeződése a versben, hanem — Tőzsér szerint is — egészében a művészi minőség — az esztétikum — objektív megvalósulása!

Amikor Tőzsér Bárczi István költészetét elemzi és minősíti, a költő előnyének látja, hogy versei életesek, „megküzd” tapasztalataival és a valósággal, mert „... egy állapotot úgy átlépni, hogy előbb nem küzdöttem meg vele — semmibe lépés.” De Bárczi nem átlépi „a falut, hanem beépíti megújult tudatába.” Óvja őt a fogalmi közlésektől és az esztétikumot kéri rajta számon, amely „... a vers nyelvi anyaga, a kép, a szó- és gondolatalakzatok üzennek róla”. Megfogalmazása érthető és természetes, mégis, érezzük benne valami heroikus és eszményien elérhetetlen, valami emberfeletti s — jobb sző híján — már-már isteni erő igényét. „Bárczi igazi arca egy erősen tárgyiasít& líra, ahol a dolgok, tárgyak elvesztik lexikális jelentésüket s a költő belső intellektuális élményeivel összenőve minőségileg új anyagot, esztétikumot alkotnak.” A teremtés pillanata ez, melynek átfogó megélésével és megértésével olyan érzésünk támad, hogy Tőzsér esztétikája gondolatisága — fogalmisága — ellenére, objektivitás-igénye ellenére- ezoterikus valóságra, a költészet, a sejtetés megfoghatatlan anyagára épül, emberfeletti eszményeket követ.

Mikola Anikó költészetét vizsgálva írja le, hogy „a hagyományos leíró vers az adott tárgy oldaláról közelíti a képet, míg ő (Mikola) ... a képekből, a látomásokból bontja ki a verset”. Ez a fordított — általa korszerűbbnek vélt — alkotói mozdulat mélyen él Tőzsérben is, s arra indítja őt, hogy analízisében a stílusjegyek, a forma oldaláról bontsa ki Mikola Anikó költészetének tartalmi elemeit és realizmusát. Megfigyelhettük más alkalommal is, s most megjegyezzük, hogy Tőzsérnél az esztétikum kérdése erősen a művészi formával kapcsolatos, a formaként mutatkozó tartalom József Attila-i megfogalmazás szerint, és a művészi alkotómunka tárgyától, eredményétől elvonatkoztatva is pozitív tett („A műalkotás... akkor is aktivitás, ha egy passzív magatartás vetülete”.) Felfogásában a költő „közlését” kizárólag képekből építi fel, teremti meg tárgyát, „... így érzelmi kapcsolata, azonosulása tárgyával motiváltabb, lírailag hitele sebb és átélhetőbb”, s ez a költői tárgyvalóság azonos a természeti valóság lényegével,, sőt több annál, „a különbsége azonban nem tartalmi, hanem formai. A végső szemléleti egészként megragadott tárgy nem lényegéről, nem törvényeiről, hanem jelenségmivol- táról mond le.” A tárgyias lírában pedig „.. . a leíró szubjektum is csak tárgy, illetva a tárgyiasodott szemlélet szintjén van jelen.” A formai elemzés pedig azt hivatott bizonyítani, hogy ennek a lírának a hőse „életét féltő humanista s a társadalmat élő és megítélő ember”, néhány verséből „.. . a létezés komolysága és melege árad ... mint valami anyaölből.”

Tőzsér szemléletében Tóth László „tragikus világlátása” eredendő alkati tulajdonság, amely „önmaga ellentmondásait” vetíti a világba. Nyelvezete, „szövegei” ki akarják iktatni a költészetből a stilizációt. Nem szóképekre épít, hanem a nyelvi alakzatokra és a beszédben lévő latens kötlészetet „jelöli”, azt tudatosítja. Költői aktivitásának iránya és célja, hogy „nem elhitetni akar, hanem ítéletre, cselekvésre mozgósítani”, s a világhoz való viszony bizonyos „tragikus optimizmus” jegyében valósul meg, amely a „halál árán is az életet, az alkotást akarja.”

A nyelvnek hasonlóan nagy szerepe van Simkó Tibor gyerekverseiben is, melyek „a nyelv lappangó esztétikumából” táplálkoznak.

Talán terjedelmesen és túl sok idézettel foglalkoztunk a tőzséri esztétika fogalomrendszerével de nem ok nélkül. Azért tettük, hogy megismerkedjünk e fogalomrendszer nyelvi kifejezőeszközeivel, s hogy bizonyítsuk: esztétikájában a költő és a valóság köl- csönviszonyának alapja a nyelv, mint a költészet eszköze és lehetősége.

(A tanulmány befelező részét következő számunkban közöljük.)