Irodalmi Szemle, 1982
1982/3 - Cselényi László: Kortársaink: Arany és Goethe (montázs)
szerű“ elbeszélő költemény vagy (a Toldi szerelme) romantikus lovageposz. S mindezek ellenére: ahogy a Faust utolsó nagy erőfeszítése az európai költészetnek az egyetemes nagy szintézisre, úgy mondható el ugyanez magyar viszonylatban a Toldiról. 4/4 4/4/1 A kocsi már a ház előtt állott, felpakolták a poggyászt, a postakocsis a türelmetlenség szokásos jelét fújta; kiragadtam magam, barátném nem akart elengedni, s elég ügyesen vonultatta fel érveit, amíg végre lelkesen, szenvedélyesen kiáltottam fel Egmont szavaival: Gyermek, gyermek, eddig és ne további Az idő nap-paripái mintegy láthatatlan szellemektől korbácsolva ragadják el sorsunk könnyű szekerét, s nekünk nincs más hátra, mint bátran, erősen markolni a. gyeplőt és hol jobbra, hol balra tekintgetve elterelni a kerekeket emitt egy kőtől, amott a lezuhanástól. Hogy merre visz az út, ki tudja? Hisz azt se tudjuk, honnan jövünk? '4/4/2 S a forrásaikban is mennyi a hasonlatosság: a Faust ugyanolyan vándorló népi téma, s ugyanúgy földolgozták már a XVI. századi népkönyvtől s Marlowe-tól Thomas Mannig, ahogy a Toldi is népmonda s Arany is Ilosvai Selymes Péter XVI. századi földolgozásából merítette, s ezt is földolgozták még Arany után is, ha nem is olyan magas szinten, mint Thomas Mann a Doktor Faustust. 4/4/3 Íme, barátom, itt életrajzom, elég hosszan, mégis röviden. Egyszerű élet az, de mégsem nyugodt, csendes, mint némely gondolná: folytonos küzdés, melyben én voltam a gyöngébb fél. Több eréllyel, szilárdsággal, kitartással tán lett volna belőlem valami, de ez hiányzott mindig. Tehetségem (amit elvitatni nem lehet, különben nem volnék ott, ahol most vagyok] mindig előretolt, erélyem hiánya mindig hátravetett, s így lettem, mint munkáim nagyobb része — töredék. Csinálj te belőle egészet. 4/4/4 Az élő Goethe. Kortársunk, Arany János. Az előbbi címet nyilván tucatnyi életrajz, antológia viseli, az utóbbit Szilágyi Domokos Arany-monográfiája. S bármi közhelyesek, mégis híven fejezik ki a valóságot, azt, amit montázsunk szövegével is bizonyítani akartunk: hogy a két óriás nemcsak karlsbadi nyomaik miatt kortársunk. Sokkal inkább a szellemük az, ami eleven. Vagyis nem szobor. Annak ellenére, hogy Petőfi s annyian mások ezt állították a weimari óriásról, mások meg az Akadémia főtitkáráról. Am a fausti ember máig eleven modell, noha sokan kiveszőben lévő dinaszaurusznak tudják, és a Nagyidat cigányok meg a Hídavatás problematikája sem halott költészet, hanem kor- szimptóma ma is. Arany és Goethe. Goethe és Arany. Kortársunk mind a kettő.
