Irodalmi Szemle, 1982
1982/1 - Tőzsér Árpád: Prehistória (vers]
TÖZSÉR ÁRPÁD Prehistória Egyszer egy fiatal költő egy interjúban két lap nyilvánossága előtt olyan hangsúllyal kérdezte tőlem, hogy mi maradt bennem a „pogány Tőzsérek“, a „pásztorősök szelleméből“, mintha nekem minden ősöm táltos lett volna. S én most itt a vers nyilvánossága előtt jelentem ki, hogy nemcsak pásztorőseim voltak. Sőt a Tőzsérek egyáltalán nem voltak pásztorok. Ha csak azokat a Tőzséreket nem tartom pásztoroknak, akik a 15. és 16. században a nagy szarvú magyar ökrök hatalmas csordáit terelték a bécsi vágóhidakra, de azokban — a történészek szerint — az első magyar származású polgárréteget kell inkább látnunk. Az első Tőzsérek, akikhez családom emlékezete visszaér, molnárok voltak. S feltehetően vízimolnárok, mert honfoglaló vándorlásaik során (valahonnan Rozsnyó mellől indultak nyugatra) erősen tartották magukat a Sajó—Rima vonalhoz, vagyis a vízhez. Molnár volt a dédapám is, néhai Gyenes-Tőzsér János, aki a feledi éles Rima-kanyarnál körülbelül úgy állhatott meg, mint a honfoglaló Árpád a Kárpátok taréján a híres Illyés-versben: na, most merre? Ha a Rima folyását követi s északnak indul, akkor egykettőre a szlovák Tiszolcnál találja magát s nyugodtan nyelvet cserélhet, ha délre fordul, akkor ugyan nyelvet nem kell cserélnie, de foglalkozást igen, Gömörben ugyanis a Rimán és a Sajón kívül nincsen olyan víz, amely malmot hajthatna. Egészen pontosan persze nem tudni, mért választotta a második lehetőséget, csak azt tudjuk, hogy a múlt század hatvanas éveiben már a Rimától délre fekvő Serke szárazmalmában molnárlegényeskedik. A szárazmalom is malom — gondolhatta, de azért a fiait már nem molnárságra nevelte. A nagyapám — akit, akárcsak apámat, Istvánnak hívták —
