Irodalmi Szemle, 1982
1982/2 - Cselényi László: A fekete madár (mítosz)
Az Ijjas Ember kifeszítette az íját s kilőtte. Süvített az íj s kitépte az éneket a holló szájából a nyelvével együtt. Hullott az ének a szikláról a tengerbe, ám a jégmadár elkapta s vitte fiainak. A holló meg nemcsak a dalt vesztette el, de még a nyelvét is. Azóta nincs hangja, nem tud énekelni, csak károgni. A madarak pedig, alighogy pitymallik, azonnal rákezdik: 1/2 Aranysugár melegítsd fel a földet hogy anyánk vissza örömmel térjen s férgekkel telisteli megpakolva A-ja-gun-la-la-la A-ja-gun-la-la-la * 1/1 Harmadnap visszatért a telepre Csocsoj. Tántorgott a fáradtságtól, ruhájából csak rongyok maradtak. Kezében hatalmas madártollat tartott — mindannyian tudták tüstént, hogy micsoda toll az. Megértette a sámán is. Eltette a dobot s bezárkózott a jarangájába. Azon törte a fejét, miképp szabaduljon meg a fiútól, hogyan küldje a „Hegyi Emberek“ közé? Ám a vadászok Csocsojt az asztalfőre ültették s neki hordták a legjobb falatokat. Mindenütt daloltak, mindenki a fekete madár fölötti győzelmet ünnepelte. S a vén, szürkefejű Kimine Csocsojt a kör közepébe vitte, hogy mindenki láthassa őt s a tenger és a csukcs hegyek minden színében tündöklő rozmárcsont-lándzsát ajándékozott néki. P. S. Nap magasztos király lásd szolgád az ember hozzád szól és téged hallgat Nap magasztos király a világ négy örök táján általhaladsz jobboldaladon a tisztelet baloldaladon a félelem így haladsz Napfény az égboltozaton 1/3
