Irodalmi Szemle, 1982
1982/2 - Cselényi László: A fekete madár (mítosz)
dett a hegynek. A kelő nap sütötte a csúcsát, melyen felhőként ült a fekete madár. Egészen közel volt. A fiú fogta a nyilat s kifeszítette a húrját. A madár észrevette s rá akart rontani a fiúra. Ám az éles nyíl lemetszette a szárnyát. Tüzesen villámlott a madár véres szeme s belekapaszkodott karmaival a fiú vállába. Ám Csocsoj ezúttal kimondta a varázsigét: A világ kezdete óta fekszem itt, e helyen... S teste e pillanatban úgy megfeszült, mint egy kőszikla. Hiába örvénylett a fekete madár, hiába tépte tűhegyes csőrével, hiába pofozta szárnyaival. Hamar elgyöngült, összegöngyölödött s holtan hullott a földre. 2/4 Ha te a lakott földön túl vagy és a folyókon túl vagy ez a fű vezessen vissza hozzád mint egy megbűvölt rabot 2/3 — Majd megtanítalak én, te vén locsogó — gondolta az Ijjas Ember s megcélozta a hollót. De a holló se nem látott, se nem hallott. A csőrét kitárta, nyelvét kinyújtotta s énekelt teli torokból: Aranysugár melegítsd föl a földet... 2/2 Segítsd Napfény emez embert szolgádat s szolgád kenyérrel meg sörrel áldozik majd néked Napfény fogd kezét igaz szolgádnak s négyesfogatodnak gabonát szór az ember hogy jóllakjon négyesfogatod s addig is amíg fogatod eszik Napfény légy üdvözölve 2/1 Kimentek a vadászok jarangáikból s elcsodálkoztak: se híre, se hamva a borzalmas szélnek. A nap süt fényesen, a tenger hullámzik halkan. Kék jéghegyek úsznak a vízen s ringatóznak lassan. S a jéghegyek között rozmárok sütkéreznek, fókák játszanak. Az emberek, a legkisebbtől a legnagyobbig, vadászni indulnak. Minden jarangában húst ettek e napon. S vigadtak mindenütt. A ravasz vén sámán meg verte a dobot s ezt kiáltozta: — Én győztem le a szeleket. Én csöndesítettem el a szelet. 1/4 A fekete domb legmagasabb csúcsáról friss nyomon jön a vad az ének után Harmatos virágok közt keresi dalom a vad az örvénylő hímpor között keresi dalom a vad Dalom megöli a vadat
