Irodalmi Szemle, 1982

1982/2 - Grendel Lajos: Galeri (regényrészlet)

í'okba állítsák, és kukoricára térdepeltessék. Mert pénz és hatalom nélkül minden okoskodás a boldogságról és az üdvözülésről szemfényvesztő szofisztika, egy tányér hideg pacalleves, hétlövetű idealizmus. Sághy úr nem volt még Sághy úr, csak az a Sághy gyerek, az úriszabó egy szem fia, amikor tudta már, hogy előbb be kell mocskolódni, hogy azután teli bukszával, az élete második félidejében őszinte bűnbánatot gyakorolhasson, mert nem számít, hogy szegény-e vagy gazdag, előbb-utóbb úgyis bemocskolódik, ez az élet rendje, s ha már mindenképpen be kell piszkolnia magát, akkor nyerjen is valamit a lelkiismerete áruba bocsátásán. Mert mi ő, gondolta, semmi esetre sem papnövendék, hanem sokkal inkább romlandó anyag, hús, bőr és csont, ami pusztulásra van ítélve, de amely romlandó anyagnak igényei vannak, s azokat ki kell elégíteni, mielőtt a halál benyújtja a számlát. Először is szagtalanítani kell magunkat. Tudta, hogy bármennyire tehetséges és nagyravágyó is, róla egyelőre a szegénység szaga árad, akárcsak a barátaiból, akiket sohasem engedett igazán közel magához, mert akkor rajtuk is megérezte volna a szegénység szagát, s ez a szag, a kopott ruhák, a mosatlan szájak szaga, a trágár beszédük és a szánalmas álmaik, az ő lehetséges sorsát vetítették ki elé, s eszébe juttatták, mekkora szakadék merede- zik nagyravágyó tervei és valóságos lehetőségei között. Némely pillanatban "tehetetlennek és kiszolgáltatottnak érezte magát, aki vereséget fog szenvedni, akit a körülményei le fognak gyűrni. Ezért aztán nem is bánta, hogy a barátai sorra elmaradoznak, aki pedig ragaszkodott hozzá, azt ö marta el. A lányokkal sem bánt másképpen. Huzamosabb ideig csupán a kéményseprő Pék úr lányának, Jucinak csapta a szelet, de a szegényszagot rajta is hamar megérezte, és amikor lefeküdt egyszer vele, megutálta a lányt is, magát is. Juci ettől kezdve a sarkában volt, mígnem egy napon ő kénytelen volt keményen Juci szemébe mondani az igazságot:

„Már lefeküdni sem öröm veled. Örökké arra kell gondolnom, hogy szegény vagy, gyámoltalan és együgyű. Ha elvennélek, csak lerántanál magaddal a piszokba. Mind a ketten szenvednénk és gyűlölnénk egymást.”

A Vermes lányhoz viszont úgy tartozott hozzá a pénz és a hatalom szaga, ahogy az emberhez elválaszthatatlanul hozzátartoznak a testrészei, a szeme és a haja színe vagy a hanghordozása, a modora, a járása; a pénz és a hatalom szaga ezért nem az előkelő ruháiból, az arany karkötőjéből, a mindenféle drága csecsebecséiből áradt, hanem közvetlenül a lényéből, a teljes személyiségéből, amely a pénz és a hatalom jegyében fogant, s minden, ami külső és tárgyi volt rajta, csupán dekorálta a lényeget. Jegyesek voltak már, amikor először feküdt le a Vermes lánnyal. Bella alacsony nö- vésű volt, tömzsi, széles csípejű, egyáltalán nem az a típus, aki után meg szokás fordulni az utcán. Amikor átölelte őt, úgy érezte, a pénz és a hatalom kínálta föl magát neki, s hogy illetéktelenül birtokol valamit. Ez csak fokozta a vágyát, és Sághy úr ejakulált, mielőtt közösülhettek volna. S hogy abban, amit érzett, hogyan keveredett érdek, nagyravágyás, erotikus sóvárgás, perverzitás és gyengédség, tiszta vonzalom és sunyi számítás, az elmondhatatlan és kibogozhatatlan.

„Félek tőled” — mondta egyszer a feleségének félig tréfából. Bella felhúzta az orrát, mert azt hitte, gúnyolja. Holott a félig tréfás elszólás mögött nagyon is valódi szorongás lappangottt, egyelőre ketrecbe zárva, de így is hatalmasan, s ő tisztában volt vele, most, hogy a Vermes családba benősült, most kezdődik csak az igazi erőpróba. Hasonulni hozzájuk testben és lélekben, kicserélni a személyiségét egy másik személyiségre, amit nem bénítanak majd gátlások.

„Ha félsz tőlem, menj vissza az Iparosok utcájába!”

A háború után, az ötvenes években volt aztán egy időszak, amikor Sághy urat egyhangúlag gyűlölték a városban a helyi potentátusoktól lefelé a kofaasszonyokig, akik ha megpillantották őt pöttyös iszákjával a piacon, keresztet vetettek, legszebb portékájukat sietve eldugták, s ami rothadt paradicsomot, férges almát, fonnyadt zöldséget, nyeszlett csibét kora hajnalban kihoztak, szinte ingyen rátukmálták, hátha fölfordul tőle. Sághy urat olyan embernek tartották, akinek a jelenlétében a költői szó kakaskukorékolásnak hangzik, a májusi orgona elveszti illatát, a cukor megsavanyodik, a bölcs gondolatok megzápulnak, a teheneknek elapad a tejük, az épületek tetőgerendái meglazulnak, a bor megecetesedik, a terhes asszony elvetél. Az ő jelenlétében