Irodalmi Szemle, 1982

1982/10 - KRITIKA - Mészáros László: Irodalmunk 1982-es termése

egymás mellett és egymásba montázsolva tartalmazza a művészi tükrözés tárgyát (riport), magát a művet (verskompozíció) és a mű keletkezésének és körülményeinek magyarázatát, értelmezését (kritika). A kritikai szemlélődés tárgyának tehát mindenekelőtt a mű egészének kell lennie.

Cselényi alapállása tulajdonképpen már korai műveiben kimutatható. Sodró ritmusú és erejű nagy kompozíciói már az egyidejűséget (szimultaneitást) sejtetik. A tárgy — mű — értelmezés triász pedig már A vonat este Prága jelé indul című versében fellelhető. Viszont az Összefüggések és a Jelen és történelem strukturalista ihletésű szövegmontázsai csak a kísérletező kedvről győzik meg az olvasót. Ezekben a kompozíciókban még csak sejteni lehet a mítoszt.

Az embernek az az érzése támad, hogy Cselényi tulajdonképpen nem tudja eldönteni, publicista, költő vagy teoretikus legyen-e. Mintha egyszerre akarna minden lenni a műben is. Mint például Chaplin. Cselényi a totalitást műben szeretné kifejezni. Az már elméleti kérdés, hogy ez lehetséges-e egyáltalán. Valószínűleg nem lehetséges; az életet csak élni lehet totálisan, de megfogni, ábrázolni már csak folyamatosan lehet, állóképek mozgatásával.

Cselényi másik nagy élménye az a szemiotikái inspiráció, hogy a szó csak elem, mely számtalan struktúrába beilleszkedhet és minden struktúrában más-más funkciót tölthet be. Csakhogy akkor már a struktúra a lényeges, a meghatározó, nem az elem. A szó, mint elem csak lexikális egység. A szókombinatorika tehát játékos, de mechanikus dolog. Bármelyik jobb képességű számítógép képes oldalszámra ontani a kombinációkat és variációkat. Sőt, tudjuk, hogy nem is akármilyen verseket is írnak már manapság. Vagyis bizonyos szavak összessége és variációja nem azonos a művel. Tehetnénk egy próbát is: írjuk át Goethe Vándor éji dala című versét az eredeti mű szóhalmazának felhasználásával. Egészen biztos, hogy nem lesz belőle egy másik csodálatos vers.

Mivel aztán az olvasónak nincs se kedve, se ideje rejtvényként olvasni a verseket, a költő kénytelen meg is magyarázni azokat. így válik a Jelen és történelem totális művé, így kerül egymás mellé az ihlet, a vers és a magyarázat. A kötet egésze tehát mintegy tanulmány a költészet jellegéről, összefüggéseiről és korlátairól. Olvasói és •elemzői a kritikusok és irodalomtudósok mellett nem a verskedvelők lesznek, hanem a művészetpszichológusok, szociológusok, szemiotikusok és hasonló szakemberek. Mindenekelőtt ebben a szférában jelent kihívást Cselényi kötete.

Cselényi legújabb mítoszai viszont már valódi mítoszok, tehát a Jelen és történelem tapasztalata nem volt hiábavaló a költő számára. A Hőskor avagy Az ember teremtése (Irodalmi Szemle 1981/10), valamint A fekete madár című Nap-mítosz (Irodalmi Szemle 1982/2) már költészet, nem csupán szövegmontázs. A Hőskorban ugyan még nem tudott lemondani a mítoszmagyaráző betétekről, de A fekete madár szinte már tökéletes alkotás. Ha ezen az úton megy tovább Cselényi, akkor biztosan megalkotja majd a Duna menti világ mítoszrendszerét, tehát mitológiáját. Elméleti tudását és meglátásait pedig egészen egyszerűen esszékben kellene közreadnia.

4. Rácz Olivér A Rogozsán kocsma című regénye kellemes meglepetés. Dávid Teréz Kásahegye óta hiányzott irodalmunkban az igazi humoros, szatirikus regény. Ráadásul Rácz regényének háttere a zajló második világháború, s így a kísérlet megkülönböztetett figyelmet érdemel.

Rácz Olivér már az Álom Tivadar hadparancsa című novelláskötet második és negyedik részében (Tanulságos történetek, illetve Az Ezeregyéjszaka új meséiből] tanúságot tett a humor, a szatíra és a groteszk iránti fogékonyságáról, valamint az ezeknek a látásmódoknak megfelelő stílus szakavatott alkalmazásáról. A Rogozsán kocsma rejtői figurák és helyzetek felvázolásával indul. Az alviláginak tűnő különc és lecsúszott alakok aztán a maguk módján próbálnak berendezkedni a megbolydult világban és közben a maguk nyers és szókimondó modorában tárgyalják meg a világ eseményeit. A regény humorának tulajdonképpen ez a lényege: ahogyan a Rogozsán különítmény emberei kommentálják a világot. Ez helyenként döbbentes erejű szójátékokat és helyzeteket eredményez. Mint például a Kassa első bombázását leíró és magyarázó részben {a 162. oldalon). Kitűnő az a rész is, amikor az egyébként rokonszenves csavargók