Irodalmi Szemle, 1981
1981/7 - ÉLŐ MÚLT - Jaroslava Pašiaková: A Sarló csoport tevékenységének visszhangja egyes folyóiratokban
itt a tragikus 1938-as év, amely fordulatot jelent nemcsak nemzeteink történelmében, hanem a Korunk folyóirat történetében is. Gaál Gábor főszerkesztő az 1938-as év margójára írt cikkében ezt világosan kifejezte; utalt a folyóiratalapító Dienes jelszavára, mikor hangsúlyozta, hogy a Korunk mindig egy célt követett: felébreszteni az olvasók érdeklődését azon problémák iránt, amelyek elől egyetlen tisztességes embernek sem lehet elzárkóznia. — S ezért paradox helyzet alakult ki, tudniillik, hogy midőn Bécsben Magyarország Csehszlovákiával szembeni követeléséről döntöttek, ugyanakkor — még ha ironikusan is hangzik ez — a Korunk sorsáról is határoztak, mivel a Magyarország területére került csehszlovákiai előfizetők ezután már nem kapták kézhez a folyóiratot. Éppen ebben a korban biztosít a Korunk teret olyan tanulmányoknak, amelyeknek súlyos tartalma mindmáig nem veszített időszerűségéből. Ezúttal csupán hármat említek közülük — egyet 1938-ból, kettőt 1939-ből. A Csehek és magyarok című tanulmányban afölött elmélkedik Czuczor (azaz Dobossy László), milyen tagadhatatlanul közel állnak egymáshoz nemzeti kultúráink egyes szellemi formái és megnyilvánulásai, amit abból a tényből vezet le, hogy a nyugati meg a keleti kultúrák útkereszteződésén létezünk. Szlovákiát kis szintézisként jellemzi, ahol egyetlen pontban összpontosul mindaz, ami Közép-Európát képviseli; akárcsak a tragédiában, itt is minden egyetlen pontban sűrűsödik össze: a gondok, a fájdalmak, az összes megoldatlan kérdések (Korunk 1938, II. 727—739.). Ezzel a problémakörrel kapcsolatban még néhány más cikk is megjelent: Mit tudnak rólunk a magyarországi magyarok? (Új Szellem 1937, 18.), Megfulladunk (Űj Szellem 1937, 12—13.). — Ide tartozik a két szlovákiai magyar pedagógus — Drien és Dobossy — ismert nyíltlevél-váltása is (Egy szlovenszkói levél-váltás, Oj Szellem 1938, 7.), amelyben mindketten olyan irányú erőfeszítésről tettek tanúságot, hogy folytassák azt, amit a lelkűk mélyén éreztek: a tett-, a változás-, a jobbításvágyat... A másik, a Felvidéki szellem, felvidéki irodalom című, nagyon fontos cikk szerzője Berkó Sándor, aki — Sáfáryval együtt — a magyar költők legfiatalabb nemzedékéhez tartozott; az ő életművükön már erősen érezhető Wolker hatása (Korunk 1939, 11. 941—948.). Ezt a tanulmányt már ismét Magyarország területén írta, vallomása ezért nemcsak kordokumentum jellegű, hanem etikai értékkel is bír. Hangsúlyozza: a fiatalok tudatosították, hogy a Kelet és a Nyugat kapujának közepén, a két szellemi áramlat középpontjában álltak, s felfogták mind a nyugati demokrácia gondolatait, mind a Kelet dinamikusan gyors áramlatait. S mindezt Prága adta nekik, a korabeli Közép-Európa Párizsa. Testükkel-lelkükkel érezték közép-európai voltukat és európai küldetésüket, amely a Duna menti kis államok kölcsönösségének látomásán keresztül a boldog és szabad Európa elképzeléséhez vezette őket. Európaiak voltak, a szó legtragikusabb és legtisztább értelmében. S ezért lehangoló dolog volt számukra, hogy gyönyörű küldetésük valóban csak küldetés maradt. De hogyan is teljesíthették volna, amikor az anyaország tudni sem akart róluk s nem engedte meg nekik, hogy tudatosan demokratikus meggyőződésüket, a közép-európai nemzetek testvérségének eszméjét terjesszék. De a szellemet nem lehet bezárni a hivatalok fiókjaiba. A húsz esztendei kisebbségi sors idején nem csupán szenvedtek és harcoltak, hanem tanultak és nőttek is: mint Berkó mondja, európai műveltségre tettek szert, ha akartak, ha nem. Közép-európai alapállásuk és a humanizmusba vetett töretlen hitük ezért erősebb múló szellemi élménynél. Nemcsak arról kell elismeréssel szólnunk, hogy a Korunk München után szóhoz juttatta a volt haladó magyar kisebbség képviselőit, hanem arról az éberségről és értékes tárgyilagosságról is, amellyel a különböző magyar publikációkat követte és a megfelelő helyre tette. így terjedelmes recenzióban ítélte el a Magyarok Csehszlovákiában 1918— 1938 (szerk. Borsody István, az Országútja kiadása, Budapest 1938.) című kiadványt. Ez különféle cikkek és tanulmányok gyűjteménye volt; akadt közöttük néhány szerió- zus és tudományosan megalapozott munka is (pl. Sinkó Ferenc, Darvas János, Czuczor L. cikke), többnyire azonban irányzatosan elrajzoltak voltak. A másik jelentős München utáni cikk Barta Lajos tollából származott és szimbolikus címe volt: Keleten a fényt kioltják (Korunk 1939, 7—8., 664—668.). A szerző felvetette benne a kérdést: kik vagyunk és milyenek vagyunk? — Nemcsak a szellemi rokonság megnyilvánulásainak összehasonlításáig jut el, hanem mindenekelőtt konstatálja, hogy nemzeteink a nyugati világ számára lényegében nem léteznek: az Európának adott ta'rtós — reális és szellemi — értékeik ellenére fehér foltok Európa térképén. Ez az Európa azért nem érez velünk
